Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

A választási csalás a kopogtatóval kezdődik

2008.12.30. 12:35
A rendszerváltáskor fontos volt, hogy ne 80 darab hasonló nevű párt kavarja össze a választókat, ezért kitalálták az ajánlószelvényt. A rendszerrel azonban folyamatosan visszaélnek a pártok, már az adatvédelmi ombudsman és az OVB elnöke is felszólalt ellene. Kérdés, hogy a kaució igazságosabb, a választók önkéntes regisztrációja pedig működőképesebb alternatíva lenne-e?

A 2006-os választásokkor Bartók Tivadar, a KDNP akkori elnöke nem indulhatott egyéni jelöltként Lentiben, mert kiderült, hogy az általa leadott kopogtatócédulák hamisak. Könnyű volt a csalást kiszúrni, hiszen a cédulákat ellenőrző okmányiroda vezetője meglepődve tapasztalhatta, hogy az ő aláírása is Bartókot ajánlotta. Pedig biztosan emlékezett, hogy nem tett ilyet.

A kavarás a kopogtatócédulákkal - vagy hivatalos nevén ajánlószelvényekkel - a magyar választási rendszerben a csalások egyik melegágya. A mostani ferencvárosi események ijesztőek, ám egyáltalán nem különlegesek.

Sok csalás kezdődik az ajánlással

A 2006-os Bartók Tivadar-féle csalás hasonlít a mostani ferencvárosi választáskor felmerült csalásokhoz. Most az MDF, a Tomcatet jelölő MSZZP és a MIÉP jelöltjei adtak le hamis kopogtatócédulákat, és így elestek az indulás lehetőségétől. Az idei csalók általában fénymásolatokkal dolgoztak, vagyis nem eredeti ajánlószelvényeket adtak le. Az SZDSZ esetében is felmerült, bár nem bizonyított a csalás. Egy rejtett kamerás felvételt kapott a Magyar Nemzet, amelyen a párt helyi vezetőjének kitöltetlen, de eredeti kopogtatócédulát akartak eladni. A szabad demokrata politikus a felvételen azt mondja, megvette volna őket, ha mellettük ott van az is, hogy kiknek a nevére postázták az ajánlószelvényeket, így viszont túl kockázatosnak ítélhette, hogy hasból hamisítson választópolgárokat.

Pénzt adni a választóknak nem lehet az ajánlószelvényekért, a pártok azonban adhatnak pénzt a gyűjtéssel megbízottaknak.

Listák készülnek

Vélhetően nem csak azért csaltak most decemberben nagy számban a pártok az ajánlószelvényekkel, mert ennyire lusták voltak gyűjteni. A mostani politikus-ellenes hangulatban valószínűleg nem könnyű összeszedni a 750 cetlit, minden választás visszatérő színes kishíre, hogy itt vagy ott megvertek, inzultáltak, megfenyegettek néhány ajánlószelvény-gyűjtőt. Most is volt ilyen. Hatékonyabb biztosra menni és elsősorban ott kopogtatni, ahol szívesen látják az ajánlószelvény-gyűjtőket.

Éppen ezért a nagy pártok hajlamosak listát készíteni azokról, akik egyszer már megtisztelték őket ajánlószelvényeikkel. Ez illegális, elvben az ajánlószelvény fokozottan védett adat, és a választások után mindet meg kell semmisíteni. Meg is semmisítik őket, de előbb gondosan kiírják az adatokat. Kevés konkrét pártszervezet bukott le ilyen típusú visszaéléssel, de a módszer alkalmazása közhely a politikában. Az Index tudósítói közül van, aki látott készülni ilyen listákat 2006-ban. Olyannyira, hogy erre hivatkozva Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos 2002-ben az ajánlószelvények rendszerének megszüntetését javasolta.

Másnak gyűjtenek

Az ajánlószelvényekkel kapcsolatos másik megalapozott közhiedelem, hogy a sok aktivistát mozgatni képes nagy pártok nem csak maguknak gyűjtenek. Az ártalmatlanabb taktika a felhalmozás - vagyis egy párt sokkal több szelvényt gyűjt egy körzetben, mint 750, mert így másnak kevesebb jut. A logika abból indul ki, hogy a polgárok jelentős része elvből nem adja oda senkinek, vagy rögtön elveszti a szelvényét, vagyis csak jól behatárolható rétegtől kunyerálható el a papír. Aki előbb eléri őket, az gondot okozhat a riválisoknak.

Sunyibb megoldás, amikor egy párt segít gyűjteni a másiknak. Az MSZP állítólag sokat segített 2002-ben a Centrumnak majd 2006-ban az MDF-nek és az SZDSZ-nek is gyűjteni. A Centrumra és az MDF-re leadott voksok mindkét választáskor a Fideszt gyengítették, míg az SZDSZ bejuttatása fontos érdeke volt a szocialistáknak. A Fidesz pedig állítólag a Munkáspártnak gyűjtött kopogtatócédulákat, erről egy szombathelyi munkáspárti jelölt nyíltan is beszélt 2006-ban. Az Indexnek korábban több pártokhoz kötődő személyiség is elismerte a gyakorlatot, és hogy a túloldal csinálja, arra meg is esküdnének.

A legsúlyosabb az az eset, amikor egy párt aktivistái egy rivális jelöltnek gyűjtenek ajánlószelvényeket és megsemmisítik azokat. 2006-ban például Csapody Miklós MDF-es jelölt azt állította, hogy a Fidesz ezzel a módszerrel szerezte meg és tüntette el a neki szánt cédulákat.

Egyéb trükkök

Aki korrupt és jóban van a helyi önkormányzattal, az eleve előnnyel indul. Előfordult már Magyarországon, hogy az egyik párt megtudta, hogy az önkormányzat a határidőnél egy kicsit hamarabb küldi ki a kopogtatócédulákat, és alig néhány sarokkal a kézbesítők után már megindultak az aktivisták is. Így biztosak lehettek benne, hogy ők az elsők, akik elkérhették a papírokat.

Mire kell a kopogtatócédula?

A kopogtatócédulák gyűjtése minden országgyűlési választás első komoly megmérettetése is. Az indulhat a választáson egyéni jelöltként, aki körzetében legalább 750 választópolgár támogatását élvezi. Ezért amikor értesítik a lakosságot, hogy náluk választás lesz, mindenki kap egy ajánlószelvényt is. Erre rá kell írni, hogy kit támogat az illető, a jelöltet melyik párt indítja, illetve oda kell írni a támogató nevét, lakcímét és személyi számát is, majd alá kell írni. Csak a pontosan kitöltött, személyesen aláírt ajánlás érvényes, és csak a hivatalos ajánlószelvényen leadott támogatás számít.

Az ajánlószelvények egy országos választás esetén különösen sokat számítanak. Területi listát ugyanis csak az a párt állíthat, amelyik a megye választókörzeteinek negyedében (és legalább két helyen) képes volt jelöltet állítani. Országos listája pedig annak a pártnak lehet, amelyiknek legalább hét területi listája van. Vagyis ahhoz, hogy egy pártnak egyáltalán esélye legyen a parlamentbe jutásra, minimum 10 500 darab ajánlószelvényt kell gyűjtenie, és akkor csak a legkisebb megyékben lehet területi listája. Egy budapesti listához legalább 6000 ajánlószelvény kell. Ha egy párt az összes megyében akar listát, akkor minimum 36 750 ajánlószelvényt kell gyűjtenie. A listaállítás nagyon fontos, hiszen területi lista nélkül a pártra nem lehet szavazni, csak a jelöltre, országos lista nélkül pedig veszendőbe mennek a töredékszavazatok, vagyis a nem győztes egyéni jelöltekre adott voksok.

Minek ez?

Az ajánlószelvények gyűjtése elvben azért van, hogy legyen valami kontrollja a jelöltállításnak, ne indulhasson el boldog-boldogtalan a választásokon. Ennek egyik oka, hogy a jelölteknek a kampányhoz állami támogatás jár. Ennek reményében biztos sokan jelöltetnék magukat, anélkül, hogy egy pillanatig is komolyan gondolják az egész választást.

Ennél is fontosabb oka volt a cédulák bevezetésének a rendszerváltás idején tapasztalt pártalapítási láz. A választási törvényt a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain határozták meg. Az ajánlási rendszert az SZDSZ szorgalmazta a legerősebben, a párt 500 és 1000 darab ajánlás között kívánta meghatározni az egyéni indulás jogát. A Fidesz ugyan csak listás választást javasolt, de ők is jelöléshez kötötték volna a listaállítást: akkori javaslatuk szerint legfeljebb 3000 aláírás kellett volna egy megyei lista állításához. Az akkori igazságügyi minisztérium is ajánlásos rendszert javasolt, első körben az egyéni jelöltektől 600, a pártoktól országosan tízezer ajánlást várt volna el. A tízezer ajánláshoz kötött országos listaállítást támogatta annak idején az SZDSZ nevében tárgyaló Tölgyessy Péter és a kisgazdákat képviselő Torgyán József is.

A tárgyalásokon az SZDSZ-t képviselő Hack Péter az Indexnek azt mondta, hogy reális veszélyt jelentetett, hogy 1990-ben jól hangzó, történelmi nevekkel felvértezett, de valós támogatottság nélküli, szervezetlen erők is listát állíthatnak. Számtalan szociáldemokrata vagy éppen kisgazda párt alakult hirtelen. Az ajánlószelvényekhez kötött egyéni jelöltállítás és az ehhez kötött listaállítás viszont kizárta a szerencselovagokat. Intő példa volt az addigra lezajlott lengyel választás is, ahol rengeteg párt indulhatott, alacsony bejutási küszöbbel, és ettől annyira tarka lett a képviselőház, hogy még a stabil kormány megalapítása is lehetetlennek tűnt.

Az ajánlószelvények rendszerét akkoriban megtámadták az Alkotmánybíróságon, arra hivatkozva, hogy sérti a választás titkosságát. A beadványt az Alkotmánybíróság 1990 februárjában visszautasította.

Magyarországon is 80 körül volt 1990-ben a választáson indulni kívánó pártok száma, de az ajánlási rendszer akadályát csak 12 tudta átvinni, ennyinek lett országos listája. Az akkor még 4 százalékos bejutási küszöbbel pedig hat erő bírkózott meg.

Pénzt a cédulák helyett

Más módon is lehet azonban korlátozni a jelöltek számát. Van ahol kaucióhoz kötik az indulást. Ez abból a szempontból nem túl demokratikus, hogy a legszegényebbeket kizárja a választási procedúrából. Onnan nézve viszont méltányolható, hogy egy-egy jelölt rendszerint sokkal többet költ a kampányra, mint amennyi állami támogatás jár neki, életszerűtlen, hogy független nincstelenek akarjanak a parlamentbe jutni (Magyarországon a pártok jelöltjei mellett függetlenek is indulhatnak az országgyűlési választásokon).

Nagy-Britanniában például a jelölteknek félhavi átlagfizetésnek megfelelő összeget kell leadniuk, amit csak akkor kapnak vissza, ha megnyerik a választást.

Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke a mostani ferencvárosi botrány kapcsán szintén a kauciós elv bevezetését javasolta, szerinte a rendszeres visszaélések miatt idejétmúlt intézmény lett a kopogtatócédula. A Fidesz és az MSZP viszont jelezte, hogy nem akarnak módosítani a rendszeren. Kauciót javasol a Political Capital nevű kampánytanácsadó és elemző cég is, ami a választókörzeti határok rendezésének elmaradása miatt megtámadta a ferencvárosi időközi választást.

Korábban is felmerült már a kopogtatócédulák kiváltásának igénye. 1999-ben a kisgazdák azt javasolták, hogy minden jelölt helyezzen letétbe 200 ezer forintot, és ezt csak azok kapják vissza, akik legalább 2 százalékot elértek a választáson.

Ne a pártok, az emberek nyomuljanak

A kaució és a kopogtatócédula mellett egy másik bevett formája a jelöltállításnak a választók önkéntes regisztrációja. Ez 1990-ben nem merülhetett fel komolyan, hiszen a diktatúra lebontásakor nem lehetett arra építeni, hogy az emberek besétálnak a tanácsba és aláírják, hogy ők ezt és ezt a pártot támogatják, emlékezett az Indexnek Hack Péter. A rendszer azonban van ahol kiválóan működik. E szabály szerint a polgárok kezdeményezik a jelöltállítást, és nyíltan vállalják pártszimpátiájukat. Nem őket keresik a jelöltek, hanem ők regisztrálnak a jelöltek vagy a pártok mellett.