A Fidesz szerint súlyos politikai elfogultság jellemzi a Gönczöl-bizottság jelentését. Erről Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint jelentésben a kormány kommunikációja köszön vissza az ellenzék megítélésében és a miniszterelnök őszödi beszédének vonatkozásában is. Balog Zoltán kifogásolta, hogy jelentés nem állapít meg konkrét felelősöket. (MTI)
Szájer József, fideszes európai parlamenti (EP) képviselő az Országház parkolójában akarta megtartani sajtótájékoztatóját, de erre nem adott engedélyt a Kossuth téri biztosítást irányító rendőrparancsnok. Szájer szerint a szabad gyülekezés joga mellett a sajtószabadságot is korlátozza a rendőrség. Hivatkozott Gergényi Péter levelére, amely szerint a kordont a képviselők biztonsága érdekében tartják fenn. Mint mondta, vasárnap délelőtt a társaságában megjelent Balsai István volt az egyetlen képviselő a házban, aki viszont nem igényelte a több száz rendőr védelmét. (Hír Tv)
Becslések szerint 400-500 rendőrt vontak össze a Kossuth tér környékén. Az autóbuszok felirataiból arra lehet következtetni, hogy vidékről, így a Dunántúlról és a Dél-Alföldről is csoportosítottak át rendőröket a fővárosba. A Kossuth tértől nem messze lévő Szabadság téren is rendőröket látni, csakúgy, mint a környező utcákban. (MTI)