Medgyessy elmondta: törvénymódosítást kezdeményez, hogy a III/III-as ügyosztály teljes névsorát hozzák nyilvánosságra, javasolja továbbá, hogy a III-as főcsoportfőnökség valamennyi osztályának - hírszerzésnek, katonai elhárításnak stb. - az ügyeit tegyék kutathatóvá, a Történeti Hivatal pedig szaklevéltárként működjék a jövőben. Fontosnak tartja továbbá, hogy közszereplők esetében legyen kötelező nyilvánosságra hozni, ha kapcsolatban álltak valamelyik ügyosztállyal.
Célom, jelentette ki a kormányfő, tiszta helyzetet teremteni, hogy ne lehessen ilyen ügyeket politikai céllal felhasználni. A miniszterelnök emellett elismerését fejezte ki az SZDSZ-nek, mert korábban kezdeményezték az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát.
A Magyar Nemzet szerdai számában közölt irattal kapcsolatban Medgyessy elmondta: hónapok óta a birtokában van az a fax, amely tartalmazza a lap által közölt feljegyzést. A kormányfő közölte: a faxot egy országgyűlési képviselőtől kapta, és azóta várta, mikor hozzák nyilvánosságra a szavai szerint nyilvánvaló hamisítványt. Medgyessy szóvivője útján egyébként szerdán reggel bejelentette: bepereli a napilapot a szerdán közölt feljegyzés miatt.
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon