"Olyan megkeresések érkeztek, amik arról szólnak (...), hogy egy új típusú köztársasági elnökre lenne szükség, aki nemzetközi színtéren jól tudná képviselni Magyarországot", aktív és nyertes országgá tudná tenni, mondta. Hozzáfűzte, hogy az új típusú köztársasági elnök - szigorúan értékalapon - bizonyos programok mellé állhatna.
A képviselő kijelentette, az, hogy jelöltsége felmerült, nagyon megtisztelő számára. "Nagyon örülök neki, hogy többen gondolták, hogy amit megtestesítenék, az nem lenne rossz" - mondta. Megjegyezte, a jelöltségről még a miniszterelnökkel és az MSZP vezetőségével sem tárgyalt.
Nyakó István, az MSZP szóvivője az Indexnek elmondta, az MSZP Lévai Katalint és mást sem keresett meg ez ügyben. Szólt arról, hogy a köztársasági elnökjelöléssel foglalkozó pártfórumokon személyi kérdésekről nem volt szó. Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e Lévai Katalin támogatását azt mondta, nem akar találgatásokba bocsátkozni.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az Indexnek elmondta, nem aktuális ez a kérdés.
A szocialisták áprilisi államfő-jelölő kongresszusukon döntenek arról, kit támogatnak. Az SZDSZ is jelezte már, hogy saját államfő-jelöltet akarnak majd megnevezni. Az Index úgy tudja, hogy az SZDSZ jelöltjét várhatóan a párt márciusi tisztújító küldöttgyűlésén jelentik majd be.
1990-ben Göncz Árpádot választotta a parlament köztársasági elnökké. Göncz ötéves megbízatását 1995-ben újabb öt esztendővel meghosszabbították. 2000-ben Mádl Ferencet választotta államfővé az Országgyűlés, az ő mandátumát azonban nem valószínű, hogy meghosszabbítja az MSZP-SZDSZ többségű parlament.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Leállás jön az OTP-nél, több szolgáltatás is szünetelni fog
Fejlesztési okok állnak a háttérben.
2 perce
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
2 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
4 órája
- Címlapon
Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
3 órája
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
2 órája
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
1 órája
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
5 órája
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
2 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid 64 milliós klímakommunikációs szerződést tárt fel Karácsony Gergely aláírásával
Fokozódik a Főpolgármesteri Hivatal és a Podmaniczky Mozgalom háborúja.
30 perce
- Címlapon
„Büdös kommunista g*cik” – nem tetszett az üzlettulajdonosnak, hogy a boltja előtt standolnak a Tisza Párt aktivistái
Pár napon belül ez már a harmadik eset.
55 perce
- Címlapon
Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van
Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.
42 perce
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
29 perce
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál
Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.
4 órája
- Címlapon
Nagy Péter feltámasztaná a tetszhalott magyar súlyemelést, de a múlt erői ellenállnak
Karaktergyilkossággal próbálkozik a regnáló elnök, szombaton eljöhet az igazság pillanata.
18 perce
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Címlapon
Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka
Extrém luxusélet: Porschéval, új feleséggel, magánrepülővel.
4 órája