Budapesten és Pest megyében 2032-ig nem épülhet nagyobb kaszinó
További Belföld cikkek
- Hármas karambol történt Budapesten az M0-son, több kilométeres a torlódás
- Több mint 460 hajléktalant regisztráltak egy éjszaka alatt Budapest belső területein
- Több mint egymillióan tartanak egy Magyarország elleni katonai támadástól
- Nem született megállapodás Ádám Zoltán perében
- Óriási problémára hívták fel a figyelmet a magyar igazságszolgáltatásnál
Rajtengedélyt kapott a Hajógyári-szigetre tervezett az Álom Sziget részeként megvalósuló kaszinó megépítéséhez a Plaza Centers tulajdonában lévő társaság, írja a Globes online. Az óriáskaszinó területe 35-40 ezer négyzetméter lesz, ahova 200 kártyaasztalt és akár több ezer nyerőgépet állítanak be.
A kizárólagos engedély 20 évre szól a koncessziós szerződés aláírásától, ami opcionálisan 10 évvel meghosszabbítható, a törvény előírása szerint ugyanis a kaszinó paraméterei megfelelnek az első kategóriás kaszinókkal szemben támasztott követelményeknek. Erre az időre a magyar kormány vállalta, hogy ekkora méretű kaszinó megnyitását nem engedélyezi Budapesten, illetve Pest megyében.
Hogyan alapítsunk kaszinót?
Mivel a kaszinók működtetése állami monopólium, így ha magánberuházó akar ilyen tevékenységet folytatni, az egyetlen módja erre, ha koncessziót vásárol az államtól, erre csak akkor van lehetősége, ha a pénzügyminiszter pályázatot ír ki. Erre jelen esetben az óbudai önkormányzat képviselőtestületének, illetve a fővárosi közgyűlésnek is rá kellett bólintania.
A koncessziós pályázat nyertesével a pénzügyminiszter megköti a koncessziós szerződést, ami első kategóriájú kaszinó esetében maximum húsz éve lehet, ezt pályázat kiírása nélkül legfeljebb 10 évre meg lehet hosszabbítani. A törvény értelmében a koncessziós díj egy első kategóriájú fővárosi kaszinó esetében évente legalább 600 millió forint, ebben a pályázati kiírásban 900 millió szerepelt. A működéshez az APEH Szerencsejáték Felügyeletének engedélye is szükséges.
Ma Magyarországon összesen hat kaszinó működik, ebből három Budapesten, a többi pedig Győrben, Sopronban és Kecskeméten található. Mivel ezek mind második kategóriás kaszinók, így koncessziójuk 10 évre szól – kettő közülük állami monopólium maradt.
A most kihirdetett döntés csak a Pénzügyminisztérium által kiírt koncessziós pályázat megnyeréséről szól, a törvény szerint a nyertes Álomsziget Entertainment Zrt. és a tárca mostantól 60 napig tárgyalhat a részletekről, ezután írják alá a koncessziós szerződést. A tervek szerint a kaszinó legkorábban 2012-ben nyithatja meg kapuit.
A Hajógyári-sziget déli szigetcsúcsán 2003-ban adott el 4,6 milliárd forintért az ÁPV Rt.-től az egykori hajógyár területéből egy 32 hektáros részt. A hajógyári vagyonkezelő társaság 66 százalékos állami tulajdonrészét az a Plaza Centers vásárolta meg. A szigeti beruházásokra Álomsziget Kft. néven jött létre egy külön vállalkozás, amely vállalta, hogy az építkezés engedélyezéséért cserébe több nagy volumenű közlekedési fejlesztést is megvalósít a környéken 15 milliárd forint értékben.
A közcélú fejlesztések keretéből a felépülő centrum kiszolgálására megfelelő úthálózatot építenek, kiszélesítik a K-hidat, a sziget zöld területén elvégzik a parkosítást, játszótereket és bicikliutat építenek. A hatékonyabb árvízi védekezéshez a sziget szintjét 2 méterrel megemelik, ami így a számítások szerint az átlagos árvízi szint fölé kerül. A 400 milliárd forint értékű magánbefektetés keretében a kaszinó mellett többek között szálloda, konferencia- és wellnessközpont, múzeumok, bevásárlóközpont és kiskereskedelmi egységek épülnek.
A beruházás megvalósítását késleltetheti, hogy régészeti feltárásokat kell végezni, a szigeten találhatóak ugyanis a római kori Hadrianus-palota romjai. Az ehhez esetlegesen kapcsolódó leletek felkutatására most végzik a megelőző feltárásokat.