Kuncze után is van élet, de milyen?

2007.06.04. 08:07
Az SZDSZ két hónapja megválasztott elnöke, Kóka János liberális és szocialista forrásaink szerint sem számít az egészségügyi reform szakértőjének. Pedig az a koalíciós tárgyalások legfontosabb témája, a napokban még az ultimátum szó is többször elhangzott. Az új pártelnök, alig vette át az irányítást Kunczétól, rögtön a mélyvízben találta magát: Molnár Lajos lemondott miniszteri posztjáról. Mit kezdett a helyzettel?

Élesen bírálta a reformok megtorpanását Kóka János pártelnök az SZDSZ pénteki, Egerben tartott frakcióülés után. Közölte, hogy a liberális várakozásokhoz képest megtört a reformok lendülete, és beszélt arról is, hogy szeptemberre az Országgyűlés elé szeretné terjeszteni a változtatásokhoz szükséges jogszabályokat. A pártelnök kiemelte, az SZDSZ nem konfliktust keres, hanem annak az útját, miként hajthatja végre azt a programot, amelyre az MSZP-vel szerződtek.

Koalíciós műbalhé

Az MTV Híradója szombaton arról számolt be, hogy a szabad demokraták már májusban elvi döntést hoztak: egy hónap múlva kilépnek a kormányból, ha nem tudnak megállapodni a koalíciós partnerrel a több-biztosítós rendszer, a villamosenergia-privatizáció, az ingatlanadó és az oktatási reform folytatásáról.

"A szabad demokraták szemszögéből a kormány reformteljesítménye számos vonatkozásban annyira gyenge, hogy végig kell gondolnunk, adjuk-e továbbra is ehhez a párt nevét" - nyilatkozta az Indexnek vasárnap Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ultimátumról nincsen szó, de "a dolgok így nem mehetnek tovább!".

Nyakó István, az MSZP szóvivője viszont azt mondta az Indexnek: szombaton Kunszentmártonban találkozott a két párt elnöke, de Kóka János egy szót sem ejtett arról, hogy lenne SZDSZ-es ultimátum, és hogy a szabad demokraták kilépnének júniusban a koalícióból, ha nem teljesülnek feltételeik. A szóvivő hozzátette, éppen a kormány lovasberényi ülésén döntöttek arról, hogy felgyorsítják a törvénykezést - ez az amit Kóka Egerben is hangsúlyozott.


Kóka a vártnál gyorsabban érzett rá a reform lényegére, még ha nem is érti annyira

Azok a vélemények, hogy a miniszterelnök a saját bábujaként rángatja majd az SZDSZ elnökét, eddig nem igazolódtak be. Kóka a különböző fórumokon elkötelezetten beszél a reformok folytatásáról, hátrálásnak semmi jele, erre utalnak a hétvégi nyilatkozatai is. Úgy tudjuk, ennek ellenére mindkét pártelnök tanácstalan az egészségügyi reform továbbvitelében, hiszen létezik egy karakteres liberális javaslat, és léteznek ettől teljesen eltérő szocialista igények például a társadalombiztosítás átalakítására, és mint az elmúlt hetek, hónapok mutatják, a kettőből, hiába a szándék, nem lesz egyszerűen megoldás.

A szakértők számítanak

Hogy a koalíciós tárgyalásokon a szocialisták milyennek látják Kókát, arról nem volt könnyű véleményeket kicsikarnunk, mert MSZP-s forrásaink szerint a koalíciós tárgyalásokon a vezető személye nem is annyira lényeges, hiszen pártjuk álláspontját képviselik. A lovasberényi kormányegyeztetésen például politikusok és szakértők egyaránt részt vettek. "Kóka János természetesen politikusként" - mondta informátorunk. Az egyeztetésen a szakértők véleménye számított, tette hozzá.


Erdőst leszavazták

Liberális forrásaink ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy Kóka a vártnál gyorsabban érzett rá a reform lényegére, még ha nem is érti annyira a szakmai részét, mint elődje. A biztosítókat érintő gazdasági kérdésekben kompetensnek tartják.

Elnöki búcsúvacsora

Május közepén együtt vacsorázott a Kuncze és a Gyurcsány házaspár, az eseményről a miniszterelnök blogjában értekezik. A Gyurcsány által félhivatalos, baráti búcsúvacsorának nevezett összejövetelen Lendvai Ildikó és Kiss Péter is részt vett.

„Bevallom, nagyon kedvelem, és igen jó embernek tartom Kunczét. Olyannak, aki egyben van, akinek nincsenek egymástól messze eső, különböző énjei. Nem játszik alig összeegyeztethető, sőt esetleg kibékíthetetlen szerepeket sem a magánéletében, sem a közéletben” – vélekedik a kormányfő az SZDSZ volt elnökéről.

Gyurcsány kitér a volt liberális pártelnök jelenlegi helyzetére is: „Kuncze nagyon elegánsan hátrább lépett jó pár lépést, és nem kívánja az új vezetésnek megmondani, hogy mi a helyes. Nem kíván senkivel sem külön megállapodást kötni, vagy közvetíteni, ez már nem az ő dolga”.

Bezzeg Kuncze

Kuncze Gáborról ezzel szemben köztudott volt, hogy mélyen beleásta magát az egészségügyi reform rejtelmeibe, ez a kérdés az ő elnöksége alatt lett az SZDSZ vesszőparipája. Érdeklődése nem csak magánjellegű volt, pártelnökként és frakcióvezetőként sem igazán tehetett mást, hiszen az SZDSZ egyik legfontosabb kampányígérete a több-biztosítós modell bevezetése volt.

"A szocialisták tudhatták, hogyha Kuncze előáll egy javaslattal, az józan és mértéktartó lesz, nem kellett fölöslegesen rizikót vállalniuk, és ezt szerették" - mondta egy liberális politikus. Kunczénak pártjában korábban kikezdhetetlen nimbusza volt, azonban azóta, hogy visszavonulása mellett döntött, kevésbé fajsúlyos politikusként hatott a koalíciós egyeztetéseken.


Kuncze mértéktartó volt

A háttérben csapnak össze

Az utóbbi hónapok passzivitása után Kóka János színrelépése a szabad demokraták szerint pozitív fordulatnak számít, bár forrásaink egyhangúlag úgy nyilatkoztak, hogy a szocialisták közt Kóka János egyáltalán nem népszerű. "Kuncze Gábornak volt 16 éve arra, hogy tekintélyt szerezzen politikusként, Kóka ettől még messze van." Ennek ellenére a szocialisták tárgyalópartnerként elfogadják az új pártelnököt, mert tudják, hogy alapvető kérdés a reform végig vitele.

Molnár Lajos egészségügyi miniszter váratlan lemondása utáni helyzetből Kóka Jánosnak, az akkor éppen csak megválasztott SZDSZ-elnöknek forrásaink szerint felemás módon sikerült kivágnia magát. A kemény párharcban elnöki pozícióba került Kóka új feladatkörében bukással indított, hiszen az egészségügyi miniszteri posztra állított jelöltjét, Erdős Attilát a párt ügyvivői testülete leszavazta, helyette Horváth Ágnesnek szavatak bizalmat. Kóka utóbb, a közelmúltban befejeződött országos turnéjának budapesti állomásán a kényszerű miniszterváltásról és új tárcavezetőről azt a véleményét oszotta meg, hogy Horváth Ágnes megerősített pozícióból folytathatja az egészségügyi reformot.


Molnár ment

"Minden tárcának olyan a súlya a kormányban, mint az azt vezető politikusnak a saját pártján belül" - mondta Kóka János. A megjegyzéssel a környezetvédelmi minisztérium élén történt minisztercserére reagált, és arra utalt vele, hogy Fodor Gábor lényegesen hangsúlyosabb szerepet tölt be az SZDSZ-ben, mint elődje, Persányi Miklós. Horváth Ágnes párton belüli pozíciójára, vagy éppen a sajátjára nem tért ki, jóllehet a párhuzam kézenfekvő volna.

A koalíció munkájával kapcsolatban Kóka úgy látja, az SZDSZ szerepe a reformokban annyi, hogy folyamatosan megfogalmazza a változás igényét, és ehhez megírja a megfelelő forgatókönyvet. Szerinte a szocialistáknak azt kell elfogadniuk, hogy a liberálisok hozzáállását nem a makacsság jellemzi, hanem a reformok végrehajtása melletti kiállás, hiszen - mondja - ezért léptek be a koalícióba.

Kóka megítélése a szocialisták körében akkor javult, amikor a miniszter-pártelnök a nyilvánosság előtti bírálatok helyett inkább a színfalak mögött, a koalíciós egyeztetéseken konfrontálódott. Június közepéig ugyanakkor a jelek szerint mindkettőre lesz példa.