Elpárolgott konfrontáció az MDF-ben
A Dávid Ibolya irányvonalával szemben álló csoportosulásról az elmúlt hónapokban a párt belső ellenzékeként beszéltek a sajtóban. Július elején még a pártelnök környezete is attól tartott, hogy a munkacsoportba tömörült frakciótagok nem riadnak vissza a jelenlegi elnök kizárásától sem annak érdekében, hogy álláspontjukat érvényre juttassák. A Lakitelek munkacsoport vezető egyéniségeként elkönyvelt Lezsák Sándor a korábbi konfrontatív megnyilvánulások ellenére nemrégiben Dávid Ibolyával is közölte, hogy a pártelnök megválasztását követően megszűnik a munkacsoport.
Lezsák bejelentése természetes, hiszen a csoportosulás a tisztújítási folyamatra alakult, annak lezárulása után léte okafogyottá válik - nyilatkozta az Indexnek Font Sándor frakcióvezető-helyettes. Font szerint azonban a munkacsoport tagjai erről még nem egyeztettek, így az is elképzelhető, hogy ha tudnak értelmes célt kitűzni, továbbra is együtt maradnak.