További Belföld cikkek
-
Pótlóbuszok járnak Balatonkenese és Balatonfüred között keddtől péntekig
- Szinte minden üzlet zárva tart vasárnap és hétfőn, de van néhány kivétel
- Amputálni kellett a szlovákiai buszbaleset egyik sérültjének a lábát
- Indonéz hallgatókat fogad részképzésen a Szegedi Tudományegyetem
- „Tanárnak lenni önfeláldozás, ez sosem a pénzről szólt” – fiatalok, akik tanárképzésre jelentkeztek
Ligetvárival "új pályára" állhat a minisztérium
A környezetvédelmi tárca élén történő miniszterváltás azt is jelzi, hogy felértékelődik a környezet- és természetvédelem szerepe a kormányban - kommentálta Pepó távozását Illés Zoltán, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke. A minisztercsere ténye szerinte óriási esélyt ad arra, hogy "új pályára" álljon a minisztérium. ,,Ligetvári Ferenc miniszterré jelölését követően ugyanúgy maximális nyitottsággal fogom szorgalmazni a tárca és a környezetvédelmi bizottság szoros szakmapolitikai együttműködését, ahogyan azt annak idején Pepó Pál miniszterré válását követően tettem" - fogalmazott Illés Zoltán.
|
Ligetvári Ferenc 1941. január 20-án született Veszprémben. Tanulmányait 1961-66 között a Kertészeti Főiskolán, 1970-73-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte. Vízgazdálkodási szakmérnöki diplomája van. 1959-61 között az Általános Épülettervező Vállalat mélyépítési tervezője, 1966-tól a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola tudományos segédmunkatársa, 1969-től a Kertészeti Egyetem tanársegédje, adjunktusa, majd docense. 1987-től a Pannon Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanára, 1994-től a Debreceni Agrártudományi Egyetem szarvasi mezőgazdasági víz- és környezetgazdálkodási főiskolai karán tanszékvezető tanár, főigazgató. 2000. január 1-jétől, az önállóvá vált szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási Bizottságának alelnöke. 1984 óta a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, 1995 óta pedig doktora. 1996-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. Ligetvári Ferenc 1999 óta a Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség (ICID) elnöke. Kutatási területe a mezőgazdasági környezet alakítása, a termelésfejlesztés, mezőgazdasági vízgazdálkodás, öntözés, tájrendezés. E témakörökben több szakkönyve jelent meg. |
Az MSZP-nek nem személyhez kötött a véleménye a leendő környezetvédelmi miniszterről, a szocialistákat az érdekli, hogy Pepó Pál utódja milyen programmal indul neki a megbízatásával járó teendők elvégzéséhez - nyilatkozta Baja Ferenc, az MSZP-frakció illetékes munkacsoportjának vezetője.
A lemondás előtti meghallgatás
Semmi nyoma nem volt annak, hogy távozni készülne Pepó Pál környezetvédelmi miniszter posztjáról, amikor tegnap számot adott a parlament vizsgálóbizottsága előtt, a tárca pályáztatási gyakorlatáról. Akkor sem rebbent a szeme se, amikor felrótták neki: a Környezetvédelmi Minisztérium 2, 7 milliárd forintot ítélt oda fölöslegesen szennyvíztisztító beruházásokhoz, mivel a tárca ilyen összegben támogatott olyan pályázatokat, amelyek más minisztériumok támogatását nem élvezték, így a beruházások megvalósulására sincs semmi esély. Információnk szerint az Orbán-kormány harmadik távozó miniszterének azért kellett éppen most mennie, mert ily módon elterelődött a figyelem, az olajbizottság ülésén ismét gyanúba keveredett belügyminiszterről.