Nem választották meg Mádlt

2000.06.05. 18:02
Érvényes, ám eredménytelen volt a köztársasági elnök választásáról tartott szavazás, így az első fordulóban nem válaszották meg Mádl Ferencet.
A 363 képviselői szavazatból 7 érvénytelen volt, 251 igen és 105 nem szavazat érkezett, azaz hét szavazat hiányzott a megválasztáshoz.

Torgyán József:"Az MSZP mint egy elefánt a porcelánboltban, úgy rúgta fel az előzetes megállapodásokat"
A rendkívüli ülést, ahol szinte valamennyi képviselő jelen volt, Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg, majd ezután Áder János, a Parlament elnöke emelkedett szólásra, méltatva Mádl Ferenc érdemeit. Mádl Ferenc jogászprofesszort egyetlen jelöltként a parlamenti pártok a MIÉP kivételével hivatalosan támogatták, ám kötelező szavazást nem írtak elő képviselőiknek.

A frakcióvezetők egymást hibáztatják

Torgyán József szerint az MSZP mint egy elefánt a porcelánboltban, úgy rúgta fel az előzetes megállapodásokat, és ezzel európai uniós integrációnkat veszélyezeti. Szájer József szerint képmutatás volt, amit az ellenzék tanúsított, és eredetileg is a második-harmadik fordulóban számított a Fidesz sikerre.

Az Indexnek nyilatkozó Kovács László és Kuncze Gábor elmondták, hogy nem az ellenzéken múlt a szavazás eredménye. Kovács szerint az MSZP-frakción belül megvolt Mádl 2/3-os támogatása. Kuncze viszont - miután titkos volt a szavazás, nem tudta elmondani, hányan szavaztak a saját frakciójában Mádlra, de az SZDSZ-es képviselők többsége szerinte támogatta a jelöltet.

Horn Gyula volt miniszterelnök az Indexnek adott exkluzív nyilatkozatában elmondta: a sikertelen szavazásban feltehetően szerepet játszott Áder János kortesbeszéde is, melyet Mádl Ferenc mellett tartott.

Az alkotmány szerint új szavazást kell kiírni, hétfő 18 óráig új jelöltet kell állítani, aki lehet Mádl Ferenc is. A második fordulót kedd délután egykor tartják, ahol szintén 2/3-os többség szükséges. Ha ez is sikertelen, akkor a harmadik fordulóban elég a képviselők felének szavazata.