A Malévnek hat TU-154-ese van, ezek közül egy éppen nagyjavításon tartózkodik, a másik pedig Szalonikiben vesztegel, miután nemrégiben csak másdoszorra tudott leszállni a görög város repterén, s - valószínűleg az első landoláskor - igen komolyan megsérült.
Mint megtudtuk, a légitársaság másik négy, ugyanilyen típusú gépét alapos ellenőrzésnek vetik alá, de ezeket egyébként is gondosan karban tartják.
Az Index információi szerint igencsak húzódik a közös görög-magyar vizsgálat is, amely a szaloniki eset elemzésével foglalkozik. A görögök ugyanis nem értesítették a Malévet arról, hogy megkezdték volna a fekete doboz vizsgálatát. Ez a mérőszerkezet rögzítette a pilótafülke hangjait, valamint a gép műszereinek állását is az incidens alatt.
A szaloniki légügyi hatóság ragaszkodott ahhoz, hogy Németországban, semleges területen vizsgálják meg a fekete dobozt, időközben viszont kiderült, hogy a kiszemelt hamburgi bázis nem alkalmas a keleti gépekkel történt események elemzésére.
Más esetekben - ha nem Oroszországban - akkor gyakran Magyarországon vizsgálták ki a keleti gyártmányokkal előforduló incidenseket, most azonban, miután az érintett felek egyike és pilóta is hazai, ez a megoldás nem kerülhetett szóba.
Mint megtudtuk, a Malévet mindeddig nem tájékoztatták a görög vizsgálóbiztosok arról, hogy hol és miként folytatják a szaloniki eset tisztázását.