Népszavazás
A kormány azt szeretné, hogy az EU-csatlakozásról döntő népszavazás 2003. március 15-én legyen. "Az időpont jelképes, mivel 1848-ban ezen a napon kezdődött az a forradalom, amelynek három jelszava a haladás, a szabadság és a polgárosodás volt" - mondta a kormányfő.
Gy. Németh
Medgyessy Péter újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Gy. Németh Erzsébet visszaléptetéséről Demszky Gábor javára nem tárgyalhatott, mivel nem tagja a Magyar Szocialista Pártnak. Hogy ott lesz-e az MSZP október 17-i kőbányai kampányzáróján, a kormányfő kitérő választ adott. "Beszéltünk róla, és igyekszem az időmet úgy alakítani, hogy ott legyek - fogalmazott."
Kertész
A miniszterelnök megerősítette: a kormány nem lát okot arra, hogy adóval sújtsa a Nobel-díjat, hiszen a Kossuth-díj is adómentes, és reményét fejezte ki, hogy az állami költségvetésnek sok ilyen terhe lesz még.
Bizonyos keretek között
"Ötmillió dollárt nem tudok letenni azért, hogy az első magyar versenyzőként bemutatkozhasson a Forma 1-ben, de a kormány morálisan és bizonyos keretek között anyagilag is kész támogatni Baumgartner Zsoltot" - válaszolt végül a miniszterelnök a sportoló esetleges államit támogatását firtató kérdésre.