1,2 milliárdba kerülne az afganisztáni magyar misszió
Fél éves lenne az afganisztáni misszió
A testület hétfői rendkívüli ülésén az esetleges magyar katonai szerepvállalás előkészítő munkájáról és részleteiről tájékozódott: a Fidesz- és az MDF-frakció az elhangzottakat is figyelembe véve dönti majd el, hogy támogatja-e a missziót.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter közlése szerint mintegy 1,2 milliárd forintba kerülne a 40 fős magyar alakulat február 15-én kezdődő, fél évig tartó afganisztáni szerepvállalása, ahol objektumőrzés lenne a feladatuk.
Alapos felkészítést kapnak
A miniszter nem tagadta, hogy ez a szerepvállalás veszélyesebb, mint a Magyar Honvédség eddigi külföldi missziói, de hangsúlyozta, hogy a katonákat alaposan felkészítik. Mint mondta, a katonák felszerelésének beszerzéséhez a nemzetbiztonsági kabinet jóváhagyását kérik majd, az alakulat felkészítését már előkészítették, és ha a parlament jóváhagyja a szerepvállalást, azonnal megkezdik a munkát.
A Fidesz tartózkodott
Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés Külügyi Bizottsága hétfői ülésén a misszió felállításáról szóló határozati javaslatot. A szavazásnál a Fidesz képviselői tartózkodtak, Németh Zsolt bizottsági elnök szerint eljárási okokból, mivel a Fidesz-frakció csak kedden alakítja ki álláspontját a kérdésben. Bródi Gábor helyettes külügyi államtitkár a bizottsági ülésen hangsúlyozta: az önkéntesekből álló könnyű gyalogos szakasz egy közös német-holland dandár fennhatósága alatt alapvetően őrző-védő feladatokat fog ellátni Kabulban és nem folytat harci tevékenységet.