Konstantin
12 °C
25 °C

Gyurcsány nélkül kellett küzdeni Kapolyival

2008.03.21. 16:38
Párttanácsi szinten is nekimentek a fővárosi szocialista vezetők a MSZDP-nek. A szemébe kapott kritikák ellenére Kapolyi László nem hátrált meg.

Gyurcsány Ferenc az MSZP, és Kapolyi László a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) részvételével kecsegtető ülésre invitálták szerdára a szocialisták budapesti elnökségét és a kerületi elnököket tömörítő párttanácsot, az MSZP Vérmező utcai központjába. (A budapestiek egyébként a Köztársaság tér egyik szakszervezeti székházában bonyolítják politikai találkozóikat.)

A meghívás már csak azért is nagyon csábítónak tűnt, mivel nézett ki, hogy esetleg orvosolni lehet azt az áldatlan helyzetet, hogy több kerület szocialistái az MSZDP-be igazoltak át. Ám a tanácskozók megdöbbenve tapasztalták, hogy csak Kapolyi ment el az ülésre. Az Index információi szerint a megérkezők fele azzal kezdte, hogy hol van Gyurcsány.

Annak ellenére, hogy a budapesti elnök, Burány Sándor szerint félreértés történt, az első meghívóban valóban szerepelt előadóként Gyurcsány. A másodikban azonban már pontosították, hogy nem lesz ott, hiszen ilyesmi szóba sem került. Burány szerint a tanácskozást azért a Vérmező utcába szervezték, mert a szokásos székházban egyszerűen nem fért volna el a 70-80 meghívott.

Ami az MSZDP-s problémát illeti, az Index úgy tudja, hogy Gyurcsány heteken belül meg akarja oldani. Hogy miként, arról egyelőre csak találgatni lehet. Annyi biztos, hogy Kapolyi a gyűlésen arról beszélt, hogy a 2006-os választási eufóriában majdnem egyesült az MSZP és az MSZDP, de most ilyesmiről nincs szó, sőt.

Az MSZDP elnöke szerint nem igazak azok a vádak, hogy a szociáldemokraták csábítják el az MSZP tagságát. Mire az új tagok beléptek volna, már maguk függetlenedtek a szocialistáktól - állította Kapolyi, aki arra is felhívta a kemény szankciókat követelő fővárosi MSZP-vezetők figyelmét, hogy a 90-es évek elején az MSZP szipkázta el az MSZDP tagságát.