Egyetlen nő sem lesz az MSZP vezetői között?
További Belföld cikkek
-
Orbán Viktor 12 pontos követelést fogalmazott meg Brüsszel felé
- Felvonják a nemzeti lobogót, hamarosan beszédet mond Orbán Viktor
- Husánggal végezhettek egy bolti eladóval Somogy vármegyében
- Kilépett a Fideszből az önkormányzati lakást kibelező józsefvárosi képviselő
- A Várba költözik a Belügyminisztérium
Parteneri viszony a kormánnyal
Simon Gábor az Indexnek nyilatkozva elmondta, a legfontosabbnak azt tartja, hogy a választmány külső és belső kommunikációját javítsa. A Hiller Istvánt támogató szocialista politikus szerint a testületet közelebb kell vinni a párttagokhoz és az alapszervezetekhez. Simon úgy akarja átalakítani a választmányt, hogy az keretet adjon a párton belüli vitáknak, ezzel együtt a testület presztizsét is növelné, ha az MSZP vezetősége és a kormány mellett partnerszerepet kapna. Ez utóbbi azért fontos, mert a testület "követi és visszajelzést ad" a kormányprogram megvalósulásáról, mondta. Emellett visszaállítaná a regionális választmányi ülések rendszerét.
Az egyetlen nő
Simon ellenfele Csiha Judit, aki a tisztújítást előkészítő bizottság ülésén Simon 462 szavazatával ellenében 220 támogató jelölést kapott. Amennyiben őt választanák meg a posztra, az MSZP-ben vezető tisztségét betöltő politikusok közül ő lenne az egyetlen nő. Csiha korábban már kormánytag volt, a Horn-kabinetben előbb az Igazságügyi Miniszétrium politikai államtikára volt, majd a ciklus második felében a privatizációt felügyelő, tárca nélküli miniszternek tette meg a miniszterelnök.
A váratlan lehetőség
A jelölteket a tisztúításra engedő előkészítő bizottság két hete nem szavazott kellő bizalmat Vitányi Ivánnak. Az egyharmados kavilifikáció alatt maradt Vitányi ugyanakkor csütörtökön váratlan támogatót kapott. Hiller István pártelnök-jelölt bejelentette, hogy csatlakozik ahhoz az aláírásgyűjtó-akcióhoz, amely a neves politikust ismét versenyhelyzetbe hozná. Az MSZP jelenlegi alapszabálya szerint ugyanis a kongresszuson is jelöltté válhat bárki, aki megkapja a delegáltak egyharmadának támogatását.