További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
ÁSZ-os és MeH-es munkatársakat hallgat meg a rendőrség
Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága június közepén kezdte meg a tanúk meghallgatását az Országimázs Központ ügyében. Németh László ezredes korábbi közlése szerint a tanúmeghallgatások során elsőként az Állami Számvevőszék és a Miniszterelnöki Hivatal azon munkatársait kérdezik meg, akik korábban részt vettek az Országimázs Központ ellenőrzésében. Borbély Zoltán arról nem kívánt információt adni, hogy eddig kiket hallgattak meg tanúként.
Korábban a nyomozáshoz szükséges dokumentumok begyűjtését az Országimázs Központ számára megrendeléseket teljesítő Happy End és Ezüsthajó Kft. budapesti irodájában kezdték el, majd Csévharaszton folytatták, ahová a két vállalkozás könyvelője vitte magával az iratokat.
Keller büntetőjogásszal vizsgáltatja ki az ügyészség eljárását
Az ügyészség június végén helyt adott az Ezüsthajó és a Happy End Kft. jogi képviselője által benyújtott panasznak, és a nyomozás során a két cég telephelyein lefoglalt iratok egy részét visszaadatta. A rendőrség szerint számos olyan dokumentum visszaadását rendelte el az ügyészség, melyek a Happy End-ügyben megalapozzák a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját. A rendőrség július 17-én panaszt tett a határozat ellen, azt azonban az Index információi szerint formai okokra hivatkozva nem bírálták el. Így a papírokat folyamatosan visszaszolgáltatták a Fidesz-közeli cégnek.
Akkor Keller László közpénzügyi államtitkár, szocialista képviselő kijelentette, kétséges az ügyészség pártatlansága ebben az ügyben, ezért egy neves vidéki büntetőjogásszal vizsgáltatja meg az ügyészség Happy End-üggyel kapcsolatos lépéseit. A Legfőbb Ügyészség Keller László nyilatkozatára reagálva közleményt adott ki, melyben kijelentette: az iratok kiadásának elrendelésekor törvény szerint járt el, így az elfogultság vádját határozottan visszautasítja. Emellett csak kötelezettségét teljesítette, amikor a rendőrséget egy törvénysértő helyzet megszüntetésére utasította. Jogi képtelenségnek minősítette Keller azon felvetését, hogy az eljárást "független jogi szakértővel" felülvizsgálják, erre ugyanis jogilag nincs lehetőség.