Alfréd
-3 °C
3 °C

SZDSZ: Nem kell népszavazás-cunami

2007.10.10. 16:36
Ellenzéki javaslatokat is beemelnek a készülõ ötpárti köztisztasági csomagba, illetve minden frakció kijelöl egy szakértõt a témában - erre jutott az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz, a KDNP és az MDF. Ha minden jól megy, akkor heteken belül normaszöveggé avanzsálhatnak a javaslatok.

Nem kell népszavazás-cunami, az öt parlamenti párt képviselõi érzik a felelõsségüket, hogy nem silányíthatják a népszavazást populista pártakciók eszközévé - summázta a gyurcsányi tisztasági csomag megvitatására összehívott ötpárti megbeszélést Eörsi Mátyás. Az SZDSZ frakcióvezetõje szerint a parlamenti pártok valóban konszenzusra törekszenek, s ennek érdekében a kormánykoalíció hajlandó ellenzéki javaslatokat is befogadni. (Emlékeztetõül: a miniszterelnök korábban úgy fogalmazott, hogy ha a Tisztelt Ház leszavazza tisztasági csomagját, vagy éppen módosítja azt, akkor jön a népszavazás. A kormányfõi dörgedelem ezúttal azonban a jelek szerint most a koalíciót sem hatotta meg.)

Az öt párt öt kérdéskört akar tartalommal feltölteni: megváltoztatná a képviselõi státuszt; tisztázná a vagyon nyilatkozatra és annak nyilvánossá tételére kötelezettek körét (Semjén Zsolt beemelné a kormánytagokat is); rendbe tenné a pártok és a hozzájuk kötõdõ ifjúsági szervezetek finanszírozását; világos viszonyokat teremtene a közpénzekért zajló pályázatok körül; újrafogalmazná a kormány jogállását.

Hogy mindez ne csak írott malaszt maradjon, minden párt kijelöl egy szakértõt, s ha minden jól megy, heteken belül elkészül a változásokat rögzítõ normaszöveg.

Répássy Róbert fideszes képviselõ másképp interpretálta a tárgyalást, õ - a konszenzus hangsúlyozása mellett - azt tekintette a legnagyobb eredménynek, hogy a parlament nem engedett a gyurcsányi zsarolásnak. Arról, hogy ki adott ultimátumot a másiknak, megoszlanak a vélemények - Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese szerint a Fidesz és a KDNP 148 képviselõje által belengetett népszavazási kezdeményezés szintén zsarolás.