Gyurcsány elmenekült, Orbánt észre sem vették

Balul sült el a két országjáró szerdai kortesprogramja: Gyurcsány alig jutott szóhoz Mátészalkán a rutinos trombitálók miatt, igaz, erről a szocialisták nem akartak tudomást venni. Orbánt pedig a dísztér felújítása kényszerítette arra Esztergomban, hogy a választók elől rejtve, szűk folyosókon keresztül jutva kopogtasson a helyi polgármesternél. Azért két munkásnak odaköszönt.

Az országgyűlési választás első fordulója előtt Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet ugyanazon a napon figyeltük meg a Békés megyei Szeghalmon, a második forduló előtt a Fidesz elnökét Ráckevén, az MSZP politikusát Esztergomban. A két kormányfőjelölt teljesítményét táblázatban hasonlítottuk össze. Most ugyanezt tettük. Aki kíváncsi a rendezvények színére és szagára is, az olvassa el a táblázat alatti beszámolót.

Gyurcsány Orbán
Helyszín Mátészalka Esztergom
Jelenlegi polgármester Bíró Miklós (MSZP) Meggyes Tamás (Fidesz)
Díszlet A város és az ország óriási papírcímerei, egy fordítva kifüggesztett kis alakú magyar és egy EU-s zászló, illetve középen egy gyűrött MSZP-molinó, piros kockákkal ("Közös értékeink") Meggyes Tamás polgármester
Vendég Pozitív ellentüntetők, hangoskodó ellentüntetők és Veres János pénzügyminiszter Alvállalkozó külsejű férfi
Ott voltak még 400-500 vegyes érzelmű mátészalkai 3-4 munkás
Helyi ügy A helyi ügyek (fürdő, kórház, Tesco, Penny Market, autópálya) folyamatban vannak A városháza előtti tér felújítása
Üzenet "Szavazzanak Sarka Attilára!" "Orbán Viktor vagyok."

Nem tartott tovább negyedóránál Gyurcsány Ferenc szerdai mátészalkai látogatása: a kormányfő beszédét ismét fütty- és dudaszó zavarta meg. A zajongás ezúttal jól láthatóan a beszélőt is zavarba hozta: a kortesbeszéd a szokásosnál is üresebb frázisok puffogtatásából állt, majd a stáb gyorsan elhagyta a helyszínt.

"Ezért jött el ide Budapestről?" - kérdezte meg egy igen öreg asszony az esemény legvégén, majd legyintett egyet, és hazaindult. "Úgyis az lesz, amit ők akarnak" - legyintett még egyet, amikor utánakérdeztünk, azért elmegy-e szavazni. De kezdjük az elejéről.


Gyurcsány Ferenc Mátészalkán, Fotó: Huszti István

A Szatmár-Bereg megyei Mátészalka 1990 és 2002 között - mint a megye oly sok más települése - fideszes fellegvárnak számított, ám az Orbán-kormány bukása lehetőséget adott a szocialista-szabad demokrata koalíciónak, és a szocialista Bíró Miklós lett polgármester. Idén mégsem ő, hanem Sarka Attila indul a posztért.

Az elítélt választók kiengesztelése

Míg a Művelődési központ előtt felállított dobogón iskoláskorú táncosok ropják a dancefloort, a salsát és a népit, felsorakoznak az ellenfél transzparensei. Egy féltucat aktivista az M49-es autóút hiányát kéri számon, de a kormányőrök elküldik őket. Mi ezalatt belelapozgatunk az MSZP-s kampánysátorból elcsent, a jelölteket bemutató ismertetőkbe, amikhez jó taktikai érzékkel a Miért kell megtenni, ha fáj? című torokszorító füzetecskét is mellékelték.

A negyvenes évei elején járó Sarka Attila valaha bíró volt, kampányfüzetében ezért magyarázkodni kénytelen, hiszen a választók között bizony "ellenérdekelt felek" is vannak, magyarul elítéltek, akikkel azonban igyekezett "korrekt módon" eljárni.

Ekkor megérkezik Gyurcsány Ferenc, akit pénzügyminisztere, Veres János, a megye szülöttje is elkísér. Sarka Attila a házigazda kicsikar egy vastapsot a tömegből, majd egy különös szónoki trükkel élve, szemét az anyák napi versmondó óvodásokéhoz hasonlóan a távoli messzeségbe fúrva beszélni kezd az elmúlt négy év teljesítményéről.

Folyamatban vannak

(Az esemény után megkérdeztük tőle, miért nem valami valami elszeparálható átadó-ünnepséget szerveztek, hiszen akkor az utca embere sem tudott volna tülkölni. "Hát, a projektek még folyamatban vannak" - válaszolta, és beszédében sem állított mást.)

Kézzelfogható eredmény ugyanis csak jövő februárban lesz először, az új termálfürdő építése ugyanis még folyamatban van, akárcsak az új kórházi szárny megépülése, folyamatban van továbbá: egy Tesco áruház, az olcsó árukat kínáló Penny Market és egy Spar üzlet. Folyamatban van és lesz még továbbá egy M3-as szakasz Őrig, és a M49-es a román határig, de ezek csak 2010-ben. A hallgatóság se nem fújjol, se nem éljenez, vár.

Aztán a mikrofonhoz lép Gyurcsány Ferenc, kirobban a taps, és felharsannak a tülkök. Egy ideig a polgárháború rémképe is felelevenedik szemünk előtt, ám a mintegy 400-500 mátészalkai jól megvan egymással: a közönség első sorai, a szocialista drukkerek, akik jellemzően ünneplőben vannak, morogva pillantgatnak hátra a 6-7 főből álló hangoskodó különítményre ("Minek jönnek ide?", "Béla, nyugi!")

A mögöttük, csöndben álldogáló, nem ünneplőbe öltözött sorok ellenzéki érzelműek lehetnek, ők is a trombitálókat figyelik, azaz mindenki hátat fordít a színpadnak. Egyikük, másikuk beszélgetésbe elegyedik a másikkal: "Nem fütyülni kell, meg hangoskodni, hanem hozzászólni!" "Hát most mihez szóljak hozzá?" - így a válasz.

Szétesik a kortesbeszéd

A hangoskodók eközben bőszen hangoskodnak, illetve egy transzparenst tartanak fel a klasszikus felirattal: "Aki hazudik az csal, aki hazudik, az lop!"

Gyurcsány Ferenc ezalatt kiesik szerepéből, idegességét próbálja palástolni: hangosan, és rekedten beszél, a kortesbeszéd pedig leszűkül az alábbi frázisokra: "induljunk neki", "vágjunk bele", "Marika néni kap 200 ezer forintot tőlünk, ha van 50 ezer forintja", "jól élhető és sikeres város", illetve "nem pörölni kell, hanem csinálni" - ismétli többször is, de a szöveg csak nem akar összeállni, a hallgatóság egyre a nyakát tekergeti.

Nem lehet a trombitálókat nem észrevenni, de a színpadon álló szocialisták mégis megpróbálják a lehetetlent, sikertelenül. Nyolc taps kontra hat fütty a két tábor mérlege.

Pozitív ellentüntetők

Egészen biztos, hogy nem 15 percesre volt tervezve a program, a kormányfő feladja, egy óriási álmosollyal és a "Szavazzanak a szocialista jelöltekre!" felkiáltással visszaáll a sorba, majd gyorsan levonulnak a színpadról. Ezúttal a szokásos nép közé vegyülés is elmarad, beállnak az Audik, a kormányfő sietve elrobog.

Az erőltetett mosolyt ennek ellenére nem lehet leimádkozni a fő MSZP-sek arcáról, Sarka Attila szerint például minden rendben ment. "Nem kell róluk tudomást venni" - mondja, és egészen jól csinálja: szerinte például a beszéd előtt az M49-es út miatt tiltakozók pozitívan tiltakoztak. Hiszen az útra mindenkinek szüksége van, magyarázza.