Ez a poszt a következő Percről percre része:

Parlament unplugged

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az utóbbi időkben megszokottnak megfelelően ma is a miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlament ülése. Gyurcsány Ferenc valószínűleg húsz percnél hosszabban fog beszélni.
  • #alt#
    fotók: Barakonyi Szabolcs
    A parlamenti patkó bal oldala már megtelt a kormánypárti képviselõkkel, az ellenzéki padsorok jóformán még üresek.
  • Bár még nem vette kezdetét az ülés, a napirend előtt beszélni készülő Gyurcsány Ferenc kormányfő már meg is kapta a vizet, amit egyébként a felszólalóknak csak szónoklatuk közben szoktak kihordani a teremőrök. Ez jellemzően látszik is a tévéközvetítéseken.
  • A miniszterelnök egy évvel ezelőtti beszédével kezdi az elmúlt egy év értékelését. Szerinte a feladat hatalmas volt már akkor is. Kihívás, hegy, hegymászó a festői képben. De a feladat még nagyobb, mint egy évvel ezelőtt, mert több az igazságtalanság, mint egy évvel ezelőtt hitte.
  • Sok gúnyt, szóviccet hallott a miniszterelnök a 100 lépés programjáról, de mára úgy látja, ezek megkoptak, mert az emebrek megértették a műleírást. Igazságosabb ország, dinamikus gazdaság, építkezés. A már ismert szlogenek ismét visszatérnek az önértékelő beszédben.
  • Gyurcsány szerint az adócsökkentés, az öt év múlvára ígért 100 ezer forintos minimálbér az igazságosságot és az emebrekkel kötött megállpaodást példázza. Bár voltak viták, helyesnek tartja, hogy az adócsökkentést az áfával, különösen a benzináfa csökkentésének előrehozásával kezdték, az igazságosztást pedig a nyugdíjak rendezésével (= emelés) folytatják.
  • #alt# Végre az ellenzék nem a genetikával és pályaválasztási tanácsadással foglalkozik, hanem a nyugdíjasok helyzetével, szúrt oda Orbán Viktornak a miniszterelnök.
  • #alt#
    Előtérben Juhos Katalin
    A Fidesz frakcióigazgatóját nem hatotta meg, hogy a miniszterelnök a kormányt hegymászóhoz, az elvégzendő feladatokat pedig magas bércekhez hasonlította. Juhos Katalin még akkor is állva beszélgetett, amikor a kormányfő már a hitről szónokolt, és az Országgyűlés többé-kevésbé figyelni kezdett. A Fidesz-frakció iráyítója akkor sem mozdult, amikor Gyurcsány Orbán Viktort vette elő.
  • A programismertetés, -visszaidézés folytatódik. A járulék-nemfizető gyerekek és nyugdíjasok felidézése után a munka becsületével folytatódik az elmúlt év sikereinek ismertetése. Példa a munkavállalói kék könyv, amivel 70 ezer alkalmi munkavállaló után fizettek járulékot, akiknek korábban nem volt társadalombiztosításuk. Felsejlik a szakoktatás reformja is.
  • A szakképzés rendszerének átalakítása nem érdekli a sajtót, az embereket, de majd meglátják, a képzettebb munkaerő kevesebb munkanélkülit jelent, tart alapfokú közgazdasági oktatást és eligazítást a miniszterelnök.

    Lassan eltűnik az infláció Gyurcsány szerint.

  • A közgáz-alapképzés folytatódik. Minden forintból negyven fillért közösen költünk el, ez az államháztartás. Költsünk-e autópályára? Kérdezzük meg a szegedieket az autópályáról? (Taps.) Vagy a debrecenieket?, ahol ellenzéki polgármester van. Nem szabad lemondani egyetlen méter autópályáról sem, akárhogy is kell elszámolni azt, ismételte magát Gyurcsány, miután az Eurostat nem fogadta el az elszámolási trükköt. "Akarunk-e igazságossabb országot?" - tette fel költőileg.
  • Gyurcsány elérkezett az euró bevezetéséhez. Közös választ sürget arról, hogy mikor legyen euró, és úgy látja, ebben nincs nagy vita ellenzék és kormány között, sőt szerinte Orbán ebben rugalmasabb álláspontot képvisel, mint volt pénzügyminisztere, Varga Mihály.
  • Gyurcsány vitát kezdeményez a munkahelyteremtésről, amihez várja az ellenzéki javaslatokat is, természetesen. Példaként az egészségügyi hozzájárulás (eho) leépítését hozza fel, majd ismét odaszúr egyet Orbánnak, most a privatizációs kijelentése miatt.
  • Helyreállított kapcsolatok Oroszországgal, három ázsiai látogatás egy év alatt - összegzi a külpoitika egy évét Gyurcsány. Szerinte a növekedés potenciálja határozza meg a külpolitika céljait, a gazdasági növekedésnek szerinte itt vannak a legnagyobb tartalékai.

    A kettős állampolgárság népszavazása körüli viták szerinte rontottak a magyar-magyar kapcsolatokon. A kettős állampolgárság vitája megbontotta a parlamentben kormány és ellenzék között korábban meglévő egységet. A román EU-csatlakozás megszavazása viszont ellenpélda, Orbán most dícséretet kap, mondván, megszabadult saját szélsőségesitől, és nem a bálványosi formáját hozta, nem a MIÉP és a Jobbik álláspontját képviselte. Dícsérve szid a miniszterelnök.

  • Az MSZP képviselõcsoportja megtapsolta a Fidesz elnökét, amiért Orbán Viktor nem a Jobbikkal értett egyet, és egy hete igennel szavazott Románia EU-csatlakozására.
  • "Kell-e, szabad-e kormánypártiként vitatkozni az ellenzékkel?" - kérdezi magától a miniszterelnök. Elégedetten veszi tudomásul saját szavait: igen. Az országért az ellenzék is felel, a kormány tevékenységéért meg a kormány felel, indokol. A vita visz előre - foglalható össze a miniszterelnök véleménye, és szerinte nemcsak a kormány, az ellenzék magatartása is kritizálható, úgyhogy folytatni fogja, amit eddig csinált.
  • "Többször mondták rólam, hogy jókor voltam jó helyen" - idézte magáról gunyoros rosszakaróit Gyurcsány Ferenc. Szerinte most is jókor van jó helyen, ahogy a többiek is. A parlamentben vitathatják meg az ország dolgait, amely ország nagy lehetőségek előtt áll. Végül elköszönt és megköszönt.
  • Gyurcsány több mint félórás beszédére nyolc-nyolc percben reagálhatnak a frakcióvezetők. Áder János (Fidesz) azzal kezdi, hogy sok beszédnek sok az alja, Gyurcsány hegyét ígérethegynek nevezi, amit a miniszterelnök kerülget, mint macska a forró kását.
  • A Fidesz frakcióvezetője számon kéri a szocialisták által a kampányban ígért ingyengyógyszert, ingyentankönyvet. Az autópálya-építést a polgári kormány szerinte fele annyiból megcsinálta volna.
  • #alt#
    Áder János
    Hangos kiabálás kísérte Áder János szólásra emelkedését, így jár az ember, ha nem miniszterelnök. A frakcióvezető nem kertel: az ingyenszívgyógyszert, ingyenes óvodai étkeztetést kéri számon a kormányfőn. Juhos Katalin még mindig a legtöbbet forgolódó fideszes képviselő.
  • Szili Katalin és Mátrai Márta ezúttal feketébe öltözött, reméljük, nem a múlt heti divatmustra vette el a kedvüket a színes ruháktól. Múlt heti szépségkirálynőnk, Dávid Ibolya viszont nincs sehol, és Selmeczi Gabriella sem koptatja a parlamenti padot: igazoltan maradt otthon gyermekével.
  • Áder szerint annyi pénzt költött a kormány irodabútorra, amennyit most a nyugdíjasoknak akarnak adni. Nem beszélve a hétmilliárdba kerülő új mobilokról.

    A Fidesz frakcióvezetője szembesíti a kormányt az euróval kapcsolatos korábbi álláspontjaival. Medgyessy Péter idején még határozatot fogadtak el a 2008-as euróról, most viszont kétségessé vált a 2010-es bevezetés is.

  • Kuncze Gábor szerint "mélynél is mélyebb" változásokra van szükség. Az SZDSZ frakcióvezetője azt mondta, hogy álláspontjuk az állam szerepében tér el az MSZP-étől.
  • #alt#
    Kuncze Gábor
    Kuncze szörnyűnek tartja, hogy az államférfi szavunknak nincs női megfelelője. "Államnő" - próbálkozik az SZDSZ-elnök, de feladja. Inkább áttér arra, hogy pártja szerint mégiscsak meg kellene próbálkozni az euró 2010-es bevezetésével.
  • Már értjük, miért viccelődik mindenkinél többet Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője. Ha nem tenné, még annyian sem hallgatnák meg, mint most. Áder beszéde után ugyanis átrendeződött a kép a parlamentben, Orbán például kiment a Hír tv-nek nyilatkozni. Mindenki olyan felszabadultan beszélget padtársával, mintha osztályfőnöki órán lennének. Kuncze eközben azon fáradozik, hogy bebizonyítsa, az SZDSZ-nek is van véleménye.
  • Lendvai Ildikó nagyobb egyetértést várt a Fidesztől, ezért "rezignáltan" vette tudomásul, hogy egyetértés helyett a siratóének lemezét tették fel. "Vannak, akik gyermekkorukban a védőoltásokat gramofontűvel kapták, ezért ismételgetnek annyit" - viccelődött szomorúan a szocialista államnő.
  • Lendvai Ildikót hallgatva nem tudjuk, hogy miről beszél.
  • Noha nem tudjuk, hogy Lendvai Ildikó mirõl beszél, egy jól sikerült mondatát sikerült elcsípnünk: "A politikus ellenfele nem a másik (értsd: ellenzéki) politikus, hanem a világban fellelhetõ igazságtalanság." A következõkben arra keressük a választ, mi történik akkor, ha a világban fellelt igazságtalanság maga a politikus?
  • "Hátrányban vannak a rokkantnyugdíjasok és a 180 ezer özvegy" - mondta az MSZP frakcióvezetője.
  • A karzaton a Herényi Károlyra várók lepisszegik a többieket, végre az MDF frakcióvezetője kapta meg a szót. "Szavakban megvan a bátorság, tettekben kevésbé" - mondta Herényi, szerinte a költségvetés sarokszámai tanúskodnak erről.