Visszapereltetné a kancelláriával a Fidesz a Gyurcsány-üdülőt

2003.08.15. 14:15
Mind a balatonőszödi nyaralót, mind a budapesti képviselői klubot visszapereltetné az állammal a Fidesz Gyurcsány Ferenc sportminisztertől. Eközben Keszthelyi András, a miniszter kabinetfőnöke állítja: az utóbbi intézményt országgyűlési képviselők, állami tisztviselők egyaránt használják, és hogy Gyurcsány cége 90 millió forintot fektetett bele.
Répássy Róbert azon elgondolásának adott hangot pénteki sajtótájékoztatóján, hogy a Miniszterelnöki Hivatal az állam nevében perelje vissza Gyurcsány Ferenctől a balatonőszödi ingatlant és a budapesti képviselői klubot.

Mindkét ingatlan esetében hamarosan lejár a lízingszerződés, de még van mód a visszaperlésre - mondta az ellenzéki politikus a jelenlegi sportminiszter korábbi, vállalkozói tevékenységére utalva. A balatonőszödi kormányüdülő melletti villa esetében rámutatott arra, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal eredeti jelentése, amelyet nem módosítottak, a szerződést semmisnek nyilvánította.

A képviselői klub szerződésével kapcsolatban azt emelte ki Répássy Róbert, hogy az kimeríti a Ptk.-ban szereplő, jó erkölcsbe ütköző szerződés fogalmát.

Keszthelyi András kabinetfőnök szerint hatpárti konszenzus előzte meg a klub megalakulását, és ugyanilyen egyetértés volt az egyesületben Gyurcsány titkári kinevezésekor. Ennek a döntéshozó testületnek egyébiránt Pokorni Zoltán is tagja.