További Belföld cikkek
- Kisbusz ütközött kamionnal az M1-es autópályán, heten megsérültek
- Lázár Jánosék teljesen központosították a kommunikációt, tömegesen mondtak fel a munkatársak
- Meghalt Strasser Tibor sztárügyvéd
- Látogatási korlátozást vezetnek be a szabolcsi kórházcsoport tagintézményeiben
- Áprilisig meghosszabbították a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatását
A rendőrségi meghallgatásokról sorozatosan kiszivárgó információk miatt kizárólag az ügyészség előtt hajlandó a K&H Equities ügyeivel kapcsolatos további kérdésekre válaszolni Pinizsi Hajnalka. Kulcsár Attila volt titkárnője és barátnője azt követően döntött az ügyészi kihallgatás mellett, hogy egy korábbi vallomásának részletei megjelentek az egyik folyóiratban. A rendőrség közben tanúként kihallgatta Forró Tamást, a Napkelte nemrég távozott riporterét.
Rejtő E. Tibor, a K&H Bank előzetes letartóztatásban lévő vezérigazgatójához hasonlóan Kulcsár Attila egykori titkárnője is ügyészségi kihallgatást kért.
Baranyi Róbert szerint védence a kihallgatáson a K&H belső ellenőrzésének tett vallomásával megegyező információkat szolgáltatott az ORFK nyomozóinak is. Mint emlékezetes, a titkárnő által elmondottak és a szeptember első napjaiban nyilvánosságra került jegyzőkönyv rögtön a politikai csatározások középpontjába került, miután a titkárnő beszélt a sikkasztással gyanúsított bróker kapcsolatairól. Pinizsi, akkor azt nyilatkozta, hogy Kulcsár "magas körökben forgott", és meg is nevezett több nagypolitikust.
Csak az ügyészség
Pinizsi Hajnalka ügyvédje, Baranyi Róbert az Indexnek elmondta, védence azért döntött így, mert egy korábbi rendőrségi vallomásának részletei megjelentek az egyik folyóiratban. A Kulcsár mellett titkárnőként dolgozó Pinizsi, aki személyes kapcsolatot is ápolt a Bécsben letartóztatott brókerrel, még szeptemberben közölte a rendőrséggel és a velük együtt dolgozó ügyészekkel, hogy a HVG-ben napvilágot látott vallomásrészletek miatt csak az ügyészségen hajlandó további kérdésekre felelni. Pinizsit, akit folytatólagos magánokirat hamisítással gyanúsítanak, júliusban hallgatta meg először a rendőrség.Vallomás magas körökről
|
Forró is tanúskodott
A rendőrség közben a héten tanúként hallgatta meg Forró Tamást. Az ismert újságíró, aki éppen a Britton-ügy miatt adta fel a bejelentés szerint önként napkeltés riporteri állását, a Népszava szerint a sajtóból már ismert állításokat ismertette a rendőrök előtt is. Mint arról az Index elsőként beszámolt, Forró cége a Tízezer Kft. a pénzmosással gyanúsított szírektől illetve az egyik hozzájuk kapcsolódó offshore cégtől közel 160 milliót kitevő átutalásokat kapott.
|