További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Fedőneve: Pákozdi János
A távozó pártelnök kijelentette, a Népszabadság keddi cikke nyomán beszélt édesapjával, aki elmondta, hogy Pákozdi János néven 1956-ban valóban őt szervezte be az akkori állambiztonság. A Fidesz volt elnökének édesapja ügynöki tevékenységét egészen 1989-ig folytatta, amikor Pokorni Zoltán már maga is politizálni kezdett. A távozó ellenzéki pártvezető a napilap cikke előtt nem tudott semmiről.
A pártelnöki tisztet teljes jogkörrel Áder János veszi át a következő kongresszusig. A képviselői csoport vezetői tisztségére Pokorni Deutsch Tamást javasolja, erről a frakció hétfőn határoz.
A brutális üzenet
"A hír a maga brutális módján azt kívánta üzenni nekem, hogy maradjak csendben" - mondta Pokorni. A fideszes politikus szerint azonban pártjának ugyanúgy kell folytatnia az ügynökkérdésben folytatott tevékenységét, ahogy ő megkezdte. Pokorni kijelentette: "Eddig nem volt bennem indulat vagy érzelem az egykori szt-tisztekkel szemben, akik az apámhoz hasonló embereket zsarolták, kényszerítették. Nem volt bennem gyűlölet. Most viszont igen komoly indulat van bennem. Egy pártot pedig nem lehet indulatvezérelten irányítani."Lelkiismeretesen végezte munkáját
Mint ahogy a Népszabadság is megírta, Meruk József, a Budapest Tv műsorvezetője a hétfői adásban egy nézővel beszélgetve azt állította, biztos forrásokból tudja, hogy az egyik neves ellenzéki politikus édesapja Pákozdi János fedőnéven dolgozott a politikai rendőrségnek.
Az 1953-ban elítélt férfit a börtönben zsarolták meg azzal, hogy együttműködésének fejében három év után elengedik a hátralévő büntetését. A szabadulásáért cserébe elvállalta a munkát. Ezt később Meruk szerint olyan lelkiismeretesen végezte, hogy tmb-vé, azaz titkos megbízottá nyilvánították.
Akkor még nem volt megrendülve?
Pokorni megrendült hangnemű sajtótájékoztatóján könnyeivel küszködve elmondta azt is, hogy kedden miután elolvasta a napilap cikkét, telefonon beszélt édesapjával. Pokorni János bevallotta neki, hogy valóban ő volt a cikkben szereplő Pákozdi. A volt pártelnök hozzátette, hogy a telefonbeszélgetést követően kedden délben személyesen is beszélt apjával. Az Index információi szerint ezt követően, kedden délután Pokorni interjút adott főként a Medgyessy-üggyel kapcsolatban a Népszavának, ám ekkor semmilyen érzelmet, megrendülést nem árult el az ügynökügyekkel kapcsolatba.A pártvezetők nem jutnak szóhoz
A parlamenti pártok vezetőit váratlanul érte Pokorni Zoltán bejelentése. Megkeresésünkre a szocialisták egyelőre nem reagálták, álláspontjukat a későbbiekben alakítják ki.