Vasárnapra meglehet a vizsgálat eredménye Pásztor ügyében
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A főkapitány a vizsgálat eredménye fényében tesz döntési javaslatot a miniszternek. A végső döntést Draskovics Tibor hozza meg. Bencze szerint Pásztor Albert nem követett el bűncselekményt, talán fegyelemsértést sem. Ugyanakkor pénteki nyilatkozatában nem úgy járt el, ahogy egy rendőri vezetőtől elvárható, nyilatkozatát árnyaltabban kellett volna megtennie.
"Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük" - mondta egy pénteki sajtótájékoztatón Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány. Kijelentése miatt az ORFK vezetője vizsgálatot indított és leváltotta posztjáról
"Ha kiderül, hogy ez a nyilatkozat valóban helytelen volt, és esetleg sértett etnikai közösségeket vagy csoportokat, akkor ennek természetesen valamilyen következményének kell lenni. De azt gondolom, hogy egy félmondat harminc éves rendőri munkát nem sújthat és nem lökhet porba" - fogalmazott Bencze József, hangsúlyozva, hogy kiáll kollégája mellett. A főkapitány hozzátette: azzal, hogy Pásztor Albertet a vizsgálat idejére átvezényelték a megyei főkapitányságra, nem történt semmi helyrehozhatatlan, ez nem érintette kapitányi pozícióját. Nincs végleges döntés még, a vezénylés átmeneti jellegű, annak végével a rendőr az eredeti munkáját folytatja - magyarázta.
Bencze reagált arra is, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete a lemondását követelte, mert miniszteri utasításra vezényelte át a miskolci kapitányt. A törvény szerint a miniszternek joga van utasítani az országos rendőrfőkapitányt, aki az utasítást nem tagadhatja meg. A főrendőr arról is beszélt, hogy elismerésre méltó a miskolci rendőrök munkája, a teljesítőképességük határán dolgoznak. Az elmúlt időszak rendkívül megviselhette a kapitányt is, ez lehet a nyilatkozat mögött is - jegyezte meg.
A borsodi térség bűnügyileg az egyik legproblémásabb része Magyarországnak. Ebben a régióban folyamatosan jelen vannak a kisebb jogsértések, amelyek irritálják a lakosságot, ráadásul sokszor alapvető együttélési normákat nem vesznek figyelembe az egy adott lakóközösségben élők. A hátrányos helyzetű térségek társadalmi problémáit pedig nem lehet gumibottal megoldani - mondta Bencze. A közbiztonsági helyzet miatt az országos rendőrfőkapitány elrendelte, hogy Borsod-Abaúj-Zemplém megyében a készenléti rendőrség egy százada folyamatosan segítse ki a megyét.