Az emberek háromnegyede helyesli, hogy menesztették a rendőri vezetőket és a szakminisztert - derül ki a Medián közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből. Az elmúlt hetekben a népesség kétharmadának romlott a véleménye a rendőrségről - idézi a felmérést a csütörtöki Népszabadság.
A rendszerváltás után a rendőrség képes volt megváltoztatni az önmagáról szóló közvélekedést, jelentős bizalmat szerzett. Ez a bizalom tavaly ősszel elveszett, a mostani botránysorozat pedig tovább rontott a rendőrség megítélésén.
A Medián megállapítása szerint azért hatott igen negatívan a rendőrség megítélésére a botránysorozat, mert nagy sajtóvisszhangot kaptak az ügyek. A legtöbben a megerőszakolt lány ügyét tudták megemlíteni a kérdezőbiztosoknak, de sokan tudták felidézni a Széna téren helyszínelő rendőr lopását, illetve tízből hárman tudtak arról, hogy korábban rendőr volt a harmadik móri gyanúsított. A felmérésben megkérdezettek többsége nem hiszi, hogy a vezetők cseréje javít a helyzeten.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a miniszterelnök rövidesen, talán már holnap bejelenti, ki lesz az igazságügyi minisztérium új vezetője. A lap több forrása szerint a miniszteri posztra komoly esélye van Takács Albertnek, aki eddig az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese volt.