Zavaros szabályok a betegek elhelyezéséről

2007.06.08. 16:13
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház le szeretné zárni a salgótarjáni baleseti sérültek kálváriája miatt kirobbant vitát, de Csiba Gábor főigazgató továbbra is úgy véli: nem egyértelmű, mi a teendő a sürgős ellátásra szoruló sérültekkel.

"Az ügy tanulsága változatlanul az, hogy nem jó, nem egyértelmű, és nem kellően kommunikált a területi ellátási kötelezettség, nincs meg a progresszivitás szerinti beosztás, és nem egyértelmű a sürgősségi ellátás fogalma, ténye és helye" - olvasható Csiba Gábor, a miskolci megyei kórház főigazgatójának közleményében.

A miskolci kórház a két autóbalesetben sérült férfi ügyét a továbbiakban lezártnak tekinti, a vizsgálatok eredményéről pedig tájékoztatást kívánnak adni. Az ügyben az Egészségbiztosítási Felügyelet folytat vizsgálatot.

Június 4-én a slagótarjáni kórház csak hosszas telefonálgatás után tudott továbbítani két súlyosa sérültet. Két fővárosi kórház nem fogadta a betegeket, akiket végül miskolcon műtöttek meg.

A regionális tisztiorvosi szolgálat szerint a budapesti Országos Idegsebészeti és Tudományos Intézetnek kellett volna ellátnia a sérülteket, ezt tartalmazza ugyanis az április 1-től érvényes területi ellátási kötelezettség. Az országos tisztifőorvos ezzel szemben viszont azt közölte: a salgótarjáni betegeket Miskolcon a legilletékesebb helyre szállították.

Az országos tisztifőorvos szerint sürgősségi ellátásról volt szó, s ilyenkor nem a területi illetékesség számít, hanem az, melyik kórház tart ügyeletet az adott szakmában.

Csiba Gábor közleménye szerint ez is azt mutatja, hogy mégis lehet valami zavar az ellátórendszer beosztásában. Ha a legközelebbi arra alkalmas kórházban kell ellátni a beteget, akkor is kérdés merül fel. Salgótarján közúton ugyanis 150 kilométerre van Miskolctól, Budapesttől pedig 100 kilométerre. Légvonalban viszont 70 kilométerre Miskolctól, 90 kilométerre pedig Budapesttől - közölte.

Ebben az esetben mi dönti el, hogy hova kerüljön a beteg?" - teszi fel a kérdést Csiba Gábor.Közleményében még egyszer hangsúlyozza:a miskolci egészségügyi intézmény mindent megtett a betegekért, függetlenül attól, hogy idegsebészet vonatkozásában a miniszteri határozatban Nógrád megye nem tartozik hozzá "ellátási kötelezettségi területként".