Tanácstalanok a kórházak a balesetek sérültjeivel

2007.06.06. 15:55
Pontosítani kell, melyik kórháznak kell ellátnia a balesetek sérültjeit, hogy elkerüljék a keddihez hasonló esetet, amikor két, súlyosan sérült autóst nem fogadott egy budapesti kórház, közölte a salgótarjáni kórház igazgatója. A minisztérium szerint a kórházakat tájékoztatták és tudniuk is kell, mi a teendő ilyenkor. Az egészségügyi miniszter szerint ebben az esetben mindegyik kórház megfelelően járt el.

A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház vezetője szerint pontosítani kellene a kórházak területi ellátási kötelezettségére vonatkozó szabályokat, hogy a jövőben elkerülhető legyen a salgótarjánihoz hasonló eset, amikor két súlyos sérült további ellátásához nehezen találtak megfelelő kórházat, mondta az Indexnek Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató-főorvosa.

Baleset

Mint az Index beszámolt róla, egy kedd hajnali autóbaleset sérültjei a salgótarjáni kórházba kerültek, ott azonban súlyos sérüléseiket nem tudták megfelelően ellátni. Két fővárosi kórházat is megkerestek, ám azok nem fogadták a betegeket. Fél napba telt, mire a sérültek a megfelelő helyre kerültek. Az Index megpróbálta rekonstruálni a történteket.

  • Egy 40 éves és egy 24 éves budapesti férfi kedd hajnalban a 21-es főúton, a pásztói gyorsítósávon nekiment egy álló teherautónak.
  • A két súlyos, életveszélyes sérültet a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházba szállították.
  • A salgótarjáni kórházban látták, hogy a nyílt koponyatörést szenvedett betegek ellátásához szükséges idegsebészeti beavatkozást ott nem tudják elvégezni.
  • A salgótarjáni kórház kedd délelőtt 10 órakor felhívta a budapesti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetet (OITI), április 1-től ugyanis a Nógrád megyei betegek idegsebészeti ellátása a fővároshoz tartozik. Az OITI ügyeletes orvosa telefonon közölte, hogy épp a baleset helyszínétől nem messze szolgálatban áll egy főorvos kollégájuk, aki szívesen segít a további konzultációban.
  • Salgótarjánból felhívták a budapesti Baleseti és Sürgősségi Intézetet is, de az sem fogadta a beteget.
  • A salgótarjáni kórház érdeklődött az Egészségügyi Minisztérium ügyfélszolgálatán, hogy melyik kórház illetékes idegsebészeti ellátásra, de ott nem tudtak pontos felvilágosítást adni.
  • Salgótarjánból végül a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházat hívták fel, amely fogadta a betegeket.
  • Az első sérültet kedden délután fél három körül szállította Miskolcra a mentőhelikopter, majd visszatért Salgótarjánba és egy újabb fordulóval a második beteget is elvitte Miskolcra.

A salgótarjáni kórház nem azért fordult a nyilvánossághoz, hogy másokra mutogasson, mondta az igazgató. A két sérült állapotát sikerült stabilizálni, mondta kérdésünkre Bercsényi Lajos. Ez az eset is azt mutatja viszont, tette hozzá hogy még pontosabbá kell tenni az ellátási szabályokat.

Rossz helyen kopogtattak

A salgótarjáni kórházigazgató és Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház igazgatója közös közleményében érthetetlennek nevezte, kedden miért nem tudott abban az egyszerű kérdésben felvilágosítást adni az Egészségügyi Minisztérium, hogy a két súlyos sérült ellátása területileg hova tartozik.

Az egészségügyi tárca szerint a salgótarjáni kórház a lakossági ügyfélszolgálatot hívta fel, amelynek nem feladata, hogy kórházaknak tájékoztatást adjon a területi ellátási kötelezttségről. A kórházak ehhez már korábban megkapták a megfelelő hivatalos tájékoztatást, és ezt tudniuk is kell, mondták az Index kérésére a tárca sajtóosztályán.

A két igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábban jól működő rendszer helyett a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház idegsebészeti ellátását április 1-től a budapesti Országos Idegsebészeti és Tudományos Intézethez szervezték.

Sürgős eset

Az Egészségügyi Minisztérium szerint az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet (OITI) nem követett el hibát azzal, hogy nem fogadta a betegeket.

Az OITI-nak ugyanis idegsebészeti ellátást kell nyújtani a Nógrád megyei kórházakból érkező betegeknek. A két férfinak viszont a koponyasérülésen kívül más súlyos, életveszélyes sérüléseik is voltak, úgynevezett politraumatizált esetnek számítottak. Ennél az ellátásnál a miskolci kórház az illetékes. A miskolci kórház tehát nem kegyet gyakorolt azzal, hogy fogadta a betegeket, hanem a kötelességét végezte, közölték a tárcánál.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint a salgótarjáni kórház sem hibázott, megtett minden tőle telhetőt és stabilizálta a sérültek állapotát. Az ügyben ettől függetlenül az Egészségbiztosítási Felügyelet megkezdte a vizsgálatot.

A tárca azt ígéri, hogy néhány héten belül országosan is elérhetővé teszik az úgynevezett ágynyilvántartó rendszert, amelynek segítségével a kórházak telefonon érdeklődhetnek, hogy milyen betegségtípusnál hol kap a beteg ellátást és hol van szabad kapacitás.