Nyomozás indult a mindszenti beteg ügyében

2007.05.18. 14:41
Nyomozást indított a mindszenti beteg haláláért felelős személyek megtalálására a rendőrség. A hódmezővásárhelyi kórház az Egészségbiztosítási Felügyelet szerint hibázott.

Nyomozást indított az április 6-án két jórház között, a mentőben meghalt hatvanhét éves férfi ügyében a rendőrség. A nyomozók az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) vizsgálati anyaga alapján próbálják megtalálni a mindszenit beteg haláláért felelős személyeket.

Az EBF vizsgálatában a hódmezővásárhelyi kórház hibáját állapította meg, ez alapján hárommillió forintos bírságot szaott ki az intézményre. Az EBF nem vizsgálta az érintettek személyes felelősségét. Az EBF feljelentést sem tett az ügyben, de a rendőrség figyelmébe ajánlotta a jelentést.

Havasi Katalin (Fidesz), a hódmezővásárhelyi önkormányzat egészségügyi tanácsnoka szerint az Egészségbiztosítási Felügyelet a kormány mentegetése érdekében politikai döntést hozott. A város fideszes polgármestere, Lázár János a beteg halála után azonnal a kormány egészségügyi reformját nevezte meg a halál okaként.

A 67 éves mindszenti férfi háziorvosi beutalóval jelentkezett a szentesi kórház sürgősségi belgyógyászati ambulanciáján fokozódó fulladásos panasszal. A beteg akkor a felajánlott kórházi kezelést saját felelősségére elutasította és távozott az intézményből. Délután három óra előtt a háziorvosa riasztotta a mentőket, akik ekkor a hódmezővásárhelyi kórház belgyógyászati osztályára vitték a beteget.

A hódmezővásárhelyi kórház ügyeletese - állítása szerint a kórház vezetés utasítására - megtagadta a beteg felvételét és kivizsgálását, állapotát "vizuális megfigyeléssel" mérte fel. Az orvos nélküli mentő ezután a szentesi kórházba indult a beteggel, akinek a keringése út közben összeomlott, a beteg meghalt.

Kallai Árpád, a hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója közleményében kifejtette, hogy meggyőződése szerint kórháza "tevékenysége szakmailag megfelelő volt". A kórházigazgató reméli, hogy a yomozás kiterjed az Országos Mentőszolgálat és a szentesi dr. Bugyi István Kórház felelősségének vizsgálatára is.