Koronavírus adatok

2021. dec. 09.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Natália
-2 °C
2 °C

Teljes a káosz az SZDSZ-ben

2008.02.16. 10:32
Lemondást, és idő előtti elnökválasztás kiírását várják el név nélkül nyilatkozó SZDSZ-es politikusok Kóka János szabad demokrata elnöktől, miután bizonyítékok kerültek nyilvánosságra arról, hogy Kóka János javára manipulálták az SZDSZ tavalyi elnökválasztását, írja a Magyar Hírlap.

Több, név nélkül nyilatkozó szabad demokrata politikus szerint a választási csalás vádjába keveredett Kóka Jánostól az lenne az egyetlen tisztességes eljárás, ha azonnal lemondana SZDSZ-elnöki tisztségéről, és idő előtti pártelnökválasztást kezdeményezne, írja a Magyar Hírlap. A belső vizsgálat lezárásáig a párt vezetői azonban hivatalosan nem nyilatkoznak a tavalyi tisztújító küldöttgyűlésen történt csalás vádjáról.

A lapnak név nélkül nyilatkozó politikusok szerint teljes a káosz az SZDSZ-ben, hiszen a Magyar Nemzet és a Hír tévé is bizonyítékokat talált a manipulációs vádra. Fodor Gábor és Kóka János párharcát a 2007 márciusában tartott küldöttgyűlésen csak néhány szavazat döntötte el.

A Hír tévé múlt hét pénteken arról számolt be, hogy manipulálták az SZDSZ tavalyi elnökválasztását. Egy férfi hangja eltorzításával azt mondta, 4-5 jelen nem lévő borsodi küldött helyett mások szavaztak. ,,T. Asztalos Ildikó, a liberálisok Borsod megyei elnöke mondta nekik, hogy húzzátok be gyorsan Kókát, meg van vele beszélve". A Borsod Online hétfőn megnevezte a nyilatkozó férfit, Köteles Péter vállalkozót, aki egyébként tagja az SZDSZ-nek.

T. Asztalos többször is cáfolta az őt ért vádat, egyben hangsúlyozta, hogy a kampányban nyíltan Fodor Gábor mellett állt ki, és a küldöttgyűlésen is őt támogatta. Fodor Gábor is többször megszólalt az ügyben, ő úgy vélekedett, hogy belső vizsgálatot kell folytatni, jogi lépéseket azonban nem tervez.

A Magyar Nemzet arról írt, hogy az egyik küldött, Vági Sándor azt állította, nem vett részt a küldöttgyűlésen, így nem is szavazhatott, ám a jelenléti íven mégis szerepel a neve. A lap bizonyítékként közli Vági kézjegyét is, amely valóban nem hasonlít a küldöttlistán szereplővel. A helyette szavazó férfi nem akarta felfedni kilétét, de annyit elárult, Kóka Jánosra adta le szavazatát.

A Magyar Hírlap szerint a Fővárosi Bíróságnak nemcsak valamelyik párttag beadványára, hanem hivatalból is el kellene járnia az ügyben.