Gyárfás
16 °C
29 °C

Új tagozat alakul az SZDSZ-ben

2008.04.23. 12:01
Szabad Kezdeményezések Köre néven új tagozatot alapít barátaival Szabadai Viktor, a párt budapesti elnöke, aki a párt megújítását tartja a tagozat feladatának, illetve azt, hogy dolgozzanak ki 2010-ig egy átfogó pártstratégiát.

Szabadai Viktor barátaival és politikustársaival együtt kezdeményezi az SZDSZ legújabb országos tagozatának, a Szabad Kezdeményezések Körének megalakítását; erről a párt budapesti választmányának elnöke szerdai, fővárosi sajtótájékoztatóján beszélt. Szabadai Viktor elmondása szerint a tagozat azzal a céllal alakul, hogy tömörítse azokat, akik érdemi változásokat akarnak a liberális pártban. Azt is fontos feladatnak nevezte, hogy átfogó pártstratégiát dolgozzanak ki 2010-ig.

A liberálisok fővárosi választmányi elnöke azt nem árulta el, kik a tagozat tagjai, csak annyit mondott, néhány éve egy társaság "egymásra talált az SZDSZ-en belül" és most jutottak el addig, hogy formalizálni akarják a működésüket. Hozzátette, hogy 15 fővel alakulnak meg és mindenkit várnak, aki szeretne velük együtt dolgozni.

Szabadai Viktor kérdésünkre hangsúlyozta, nem generációs szerveződésről van szó, csatlakoztak olyanok is, akik a kezdetektől részt vesznek a párt munkájában. Elmondta, hogy munkájuk eredményét a tisztújító küldöttgyűlésig folyamatában fogják bemutatni, a következő öt hétben mindenki a saját szakterületén kidolgozott programról számol be.

Kiemelt területként kezelik a biztonság kérdését, ami felöleli a jogbiztonságot, a létbiztonságot és a megélhetés biztonságát. Külön figyelmet fordítanak még a szociálpolitikára, továbbá a környezettudatosságra, ezen belül is a jövő nemzedékek érdekeinek védelmére.

Szabadai Viktor a tagozat megalakítását azzal indokolta, hogy az SZDSZ mai állapotában nem hasonlít arra a pártra, amely a rendszerváltás egyik letéteményeseként került be a köztudatba. Emlékeztetett arra, hogy a párt évek óta mélyen a parlamenti küszöb alatt található a közvéleménykutatók statisztikái szerint, állandósultak a személyi konfliktusok, a kiszivárogtatások, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és a pozícióharcok.

A közelgő tisztújításról azt mondta, annak személyi kérdései nem oldják meg az SZDSZ problémáit. A fővárosi választmányi elnök szerint viszont a szabad demokraták második vonalában - amely elégedetlen az utóbbi években zajló leépüléssel - még van vitalitás. Úgy vélte, az elnökválasztásnak akkor lenne tétje, ha a "párt nagy öregjei engednének a pártot lassan megfojtó szorításukon és az egykori elnökök végre a háttérbe tudnának vonulni, teret adva az újaknak".

Szabadai Viktor szerint a régi elnökök mondanivalója csak a társadalom 2-3 százalékát mozgatja meg. A politikus a tisztújítás tétjének nevezte a párt szervezetének és programjának megújítását. Kijelentette, hogy Budapest azt a jelöltet fogja támogatni, amelyik a megújítás mellé áll, aki új tartalommal tölti meg a pártot és a szervezetet és új szellemiségű embereket enged be a vezetésbe.

Kijelentette, le kell számolni azzal az illúzióval, hogy "létezhet egy igazságos Mátyás király, aki puszta trónra lépésével erős egységet és összefogást teremt," és akinek a személye garantálja a következő választáson az elfogadható eredményt. Újságírói kérdésre Szabadai Viktor elmondta: szerencsétlennek tartja azt a kezdeményezést, amely Kuncze Gábor visszatérését célozza.

Ezekben a várakozásokban egyúttal az is benne foglaltatik, hogy ha a volt elnök nem indul az elnökválasztáson, akkor ez csak egy másodosztályú verseny lehetne. Ezzel nem értek egyet - szögezte le Szabadai Viktor. A koalícióról azt mondta, nem könnyítik meg az együttműködést a szocialisták azon megnyilvánulásai és nyilatkozatai, amelyek szöges ellentétben állnak a korábban közösen vállalt és képviselt programjukkal.

Véleménye szerint ez a koalíció nem tartható fent, de a "legrosszabb (...), ami ebben az országban történhet, hogy két év kisebbségi kormányzást él túl az ország." Szabadai Viktor hozzátette: a szocialisták politikája alapján érdemi változások nem várhatóak, pedig ezek elodázhatatlanok. Ennek ellenére azt mondta, a liberálisok nem érdekeltek az előrehozott választásokban, mert azok nem szolgálnák az ország javát.

15%
3899 Ft
3315 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft