Kormányszóvivőponthu: atomrakétával verébre

2008.06.27. 12:42
Lassan két hete, a kormanyszovivo.hu indulása óta háborog a netes közönség és anyáznak a webfejlesztők és a laikusok, hogy mi került az új kormányzati weben kétszázmillió forintba. A többség arcátlan lopást, de legalább indokolatlan pazarlást emleget. Úgy tűnik, a Kopint-Datorgnak fő a biztonság, ezért a MEH-ben összeállították a világ egyik legbetörésbiztosabb szóvivői oldalát.

Kissé leegyszerűsítve, összefoglalva az eddigieket: három nagy tétel van a kormanyszovivo.hu mögött. 80 millióba került a hardver, 20 millióba a szoftver, 100 millióba a szürkeállomány. Mindhárom fotelt szét lehetne szedni darabjaira, de az általunk megkérdezett hozzáértők szerint az utóbbi két tétel vérlázító ugyan, de egy ilyen szolgáltatásnál bőven kijöhetnek ilyen számok, manapság a menő informatikai cégek az oktatásért, az aranykezű szakértőkért súlyos pénzeket kérnek el. Amiben kivétel nélkül egyetértenek, hogy a hardverbe ölt 80 millió viszont, akárhonnan is nézzük, irreális összeg.

Masszív

Mivel a szóvivői iroda kérésünk ellenére nem részletezte pontosan, hogy milyen hardverösszeállítás is került 80 millió forintba, sokáig csak találgatni próbáltunk, míg a tudomásunkra nem jutott, hogy valószínűleg a világ legmasszívabb szóvivői kommunikációs rendszerét építették fel pár száz újságíró kedvéért. Az üzemeltető - nem mellesleg 100%-ban állami tulajdonú - Kopint Datorg biztonsági szempontból azt kérte a MEH-től, hogy egy komplett éles és egy komplett tesztrendszer álljon össze, teljesen függetlenül a már meglévő kormányzati rendszerektől. Úgy tudjuk, hogy a következő, a MEH által jóváhagyott összeállításról van szó:

  • 2 db éles + 2 db tesztmédiaszerver (ezekhez 2+2 MySQL Enterprise Gold adatbáziskezelő dukált 2399 euró/szerver/év összegért),

  • 2 db éles + 2 db tesztportál és -adatbázisszerver,

  • 2 db éles + 1 db teszt-terheléselosztószerver,

  • 2 db háttérfeldolgozó szerver,

  • 2 db tűzfalszerver,

  • 2 db menedzsment- (rendszermonitorozó, hibaelhárító) szerver,

  • 2 db rendszerintegrációs (fejlesztéstámogató és tartalék) szerver,

  • 2 db háttértár.

Tehát a legújabb kormányzati beruházás mérlegében az egyik oldalon összesen 21 darab hardvereszköz (19 szerver), napi egy-két archivált videó, a másik oldalon a regisztrációval korlátozott felhasználói csoport, legfeljebb két-háromezer újságíró áll. A rendszer összeállítói szerint minderre a webes megbízhatóság, rendelkezésre állás és biztonság miatt van szükség. "Egy kormányzati honlap nyílt céltábla, több támadás érheti, gyakorlóterepnek tekinti minden futóbolond hekker" - mondta egy neve elhallgatását kérő illetékes.

Túlméretezett, túlárazott

Egy neve elhallgatását kérő szakember szerint aránytalanul sokat fizettek a honlapért. Ő 11 éve foglalkozik kormányzati, minisztériumi, uniós webes projektek vezetésével. Szerinte a weboldalra kifizetett nettó nyolcvanegynéhány millió forintot a Synergon maximum 4-5 millió forintnyi költséggel kereste meg. Ez 2000%-os hasznot jelenthetett, vélekedett.

"Az egyik hazai vállalat - amelynek termékeit nap mint nap vásároljuk - központi kereskedelmi rendszere évek óta 4 (négy) millió forint értékű szerveren fut. Mára 50 millió darab rendelés van a rendszerben, és a cég teljes működése ezen alapszik. A három bivalyerős szerver, ami kiszolgálja - megfelelő üzemeltetés mellett -, évek óta működik gond nélkül."

"A kormanyszovivo.hu napi 300-600 látogatóra számíthat középtávon. Egy átlagos szerver ennek a sokszorosát képes biztonságosan kiszolgálni (hardvertől és szoftvertől függően akár tízszeresét is), de számoljuk bele a video streamet, mondjuk nagyvonalúan, hogy kell hozzá két szerver. Pluszban kell egy szerver a biztonsági másolatoknak. Ha tényleg pénzt akarunk költeni, lehet még venni egyet tartaléknak, ha valamelyik éles szerver elromlana. Ez így négy gép. A többi 14 szerver teljesen fölösleges, a realitást tekintve műszakilag alátámaszthatatlan a beszerzése" - vélekedett a megkérdetett webfejlesztő.

A százmilliós fejlesztési és oktatási költségről is megvan a véleménye a szakembernek: "Megnézve az oldalt, magának a weboldalnak az elkészítése egy közepes dizájner és programozó számára maximum 2-3 hetet vesz igénybe. Egy ilyen oldalt bármely komolyabb webfejlesztő cég 4-6 millió forintért elvállal (kis cégek akár ennek töredékéért is, de nyilván ott a megbízhatóság is más). 10-14 millió, ha közbeszerzésről van szó - azért drágább az állami munka, mert az ilyen projektek mindig lassabbak, lassan hoznak döntéseket, és nehézkes a fizetés. Hasonló kormányzati portálok általában 10-14 millióért készültek az elmúlt években. Összehasonlításnak mondom, az Európai Unió egyik hír- és közösségi portálját, amely technológiában és funkcióiban is jóval komolyabb ennél, 32 millió forintért valósítottunk meg, és ebben körülbelül 15 kiutazás is benne volt a luxemburgi IT-központba. Az EU nem szórja ennyire a pénzt, mint mi."

"A rendszerintegrációt nem igazán értem egy ilyen weboldal esetében. Ez egy sima híroldal, milyen más rendszerhez kellene integrálni? Folyamatkialakítás, szabályozás egy ilyen oldalnál kábé annyi lehet, hogy ha Micike megír egy hírt, akkor az osztályvezető úrnak jóvá kell hagynia, mielőtt élesbe kimegy. Erre az oldalra híreket, képeket, és videókat lehet kitenni. Tulajdonképpen ezt a három űrlapot kell leoktatni, plusz esetleg a statisztikát. Kávéval, cigivel és egy ebéddel együtt sem lehet ez több 4-5 óránál. Nem hinném, hogy százak adminisztrálják az oldalt, valószínűleg 2-3 alkalmazott képzéséről volt szó."

A zongorázható túlméretezést legegyszerűbben az Index és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások (vegyük például a természetüknél fogva nagy adatforgalommal járó indavideo.hu és indafoto.hu videó- és képmegosztó oldalakat) hardverigényével lehet szemléltetni. Napi több százezer aktív felhasználó, milliós oldalletöltések, folyamatos üzem, masszív adatforgalom, gigabites sávszél - népszerű szolgáltatásaink mégis kevesebb szerverrel szolgálják ki a júzerek áradatát.