Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Nem örülnek Gyurcsánynak a Tarka Magyar szervezői

2008.09.30. 20:53
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden bejelentette, hogy aláírja a Tarka Magyar erőszak és a kirekesztés ellen megfogalmazott nyilatkozatát és részt vesz a szombati demonstráción. Először az Amnesty International szólította fel a kormányfőt, hogy maradjon távol a rendezvénytől, amire a kormányszóvivő úgy reagált, hogy maguk a szervezők kérték fel a nyilatkozat aláírására. A szervezők azt mondják, kifejezett kérésük volt, hogy a politikusok tartózkodjanak a megnyilvánulásoktól.

Csak a nyilatkozat aláírására kértük fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, ahogy a többi parlamenti párt elnökeit is, hangsúlyozta az Indexnek Bódis Kriszta, a Tarka Magyar demonstráció szóvivője. Ennek nyilvánosságra hozatalát csak a rendezvény előtti utolsó pillanatra akartuk időzíteni, hogy az üzenetet senki ne sajátítsa ki politikai célokra, tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a nyilatkozatot elsőként Orbán Viktor, a Fidesz elnöke írta alá, ő utána következett a többi párt vezetője is, utolsóként egyébként Gyurcsány Ferenc csatlakozott. Az aláírásra felkéréskor a Tarka Magyar szervezői arra kérték a párt vezetőit, hogy a rendezvénnyel kapcsolatban tartózkodjanak a megnyilvánulásoktól és tartsák tiszteletben annak civil tisztaságát.

Tarka Magyar elnevezéssel demonstrációt szerveznek szombatra civilek az erőszak és a kirekesztés ellen, a kezdeményezéshez több mint száz civil szervezet csatlakozott. A szervezők százezres részvételre számítanak az Erzsébet térről a Hősök teréig tartó felvonuláson, ahol hitet tesznek az alkotmány 70/A paragrafusa mellett. „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

Gyurcsány Ferenc kedden bejelentette, hogy állampolgárként aláírja az erről szóló nyilatkozatot, és feleségével részt vesz a demonstráción, illetve felszólította Orbán Viktort, hogy ő is csatlakozzon a demonstrációhoz aláírásával.

Az Amnesty International jogvédő szervezet közleményben reagált a kormányfő bejelentésére, és felszólította Gyurcsány Ferencet, maradjon távol a rendezvénytől. „A miniszterelnök, illetve bármely politikus jelenléte azt eredményezheti, hogy a civil kezdeményezés politikai célkitűzésekkel mosódik össze, mely a demonstrációt alapvető céljaiban lehetetlenítené el.”

Daróczi Dávid kormányszóvivő a jogvédő szervezet közleményére azt válaszolta, a szervezők maguk kérték fel Gyurcsány Ferencet, hogy csatlakozzon a nyilatkozathoz.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?