Lógós tanárok, pazarló egyetemek között tenne rendet Gyurcsány

A tandíj szónak már a puszta kiejtése is politikai ütőkártya volt az elmúlt években, úgyhogy az eddig megismert reformtervek szerint eufemisztikusan most „utólagos képzési hozzájárulásnak” (UKH) neveznék. A magyar politikában utoljára - és a rendszerváltás után először - Bokros Lajos mert nyíltan tandíjpárti lenni, az akkori havi 2000 forintos jutattásnál ma már nagyságrendekkel többet fizetnek azok, akik a hivatalosan költségtérítésesnek nevezett képzésekben vesznek részt.

Ilyen képzés egyre több van, azonban az állam még mindig úgy érzi, hogy túl sok pénzt költ a felsőoktatásra. Ezért bevezetnék a tandíjat, amit persze nem így fognak hívni. Az ügyesen kitalált konstrukció lényege, hogy nem most azonnal kellene fizetni. Mint a diákhitel is igazolta, a hallgatók szívesebben belemennek abba, ha valamit majd a távoli jövőben a bérükből kell visszatéríteni.

Trükközni fognak

Az eddig ismert elképzelések szerint ha a diploma megszerzése után az éves bér bruttó összege meghaladja a minimálbér negyvenszeresét, akkor a havi kereset 3 százalékával, ha hatvanszorosát, akkor 6 százalékával kell törleszteni a képzési költségeket. Ez havi 5-6 ezer forintot jelenthet. Aki ennél kevesebbet keres, annak nem kellene fizetnie.

A hallgatói érdekképviselet már most bejelentette: akár már a nyár elején az utcára mennek a tandíj ellen. Az utólagosan fizetendő tandíj ugyan nem terhelné meg a szegényebb családok pénztárcáját, azonban számos más aggályt vet fel. Várható például, hogy sokan trükközni akarnak majd, így jövedelmüket úgy alakítják, hogy az hivatalosan ne érje el tandíjfizetés határát. Ez mások szerint ismét a szürkegazdaságot erősítheti.

Egy az Indexnek nyilatkozó rektor szerint a visszafizetés eltolása nem erősíti a hallgatói felelősségvállalást sem: a diák egész máshogy áll a tanulmányaihoz, ha a félév elején fizet.

Kevesebb hallgató, kevesebb pénz

A dolog másik oldala azonban a felsőoktatás várható finanszírozási válsága. Az állam 2006-ban mintegy 200 milliárdot fordít az egyetemek támogatására. A pénzt nagyrészt normatív alapon, azaz az államilag finanszírozott diákok száma alapján, osztják el, de figyelembe vesznek minőségi mutatókat is.

Ebből a pénzből most úgy ahogy kijönnek az egyetemek, de az elkövetkező években ez a pénz már nem lesz elég a kiadások fedezésére. Egyre kevesebb ugyanis a hallgató, s ezzel együtt a normatív támogatás is csökkenni fog.

Az állam eddig 62 ezer diák tanulmányainak költségét finanszírozta, jövőre várhatóan már csak 54 ezerét. A felsőoktatási intézmények egy része mindeközben egyre kevésbé tudja betölteni az előadótermeket és munkát adni az oktatóiknak. Több intézmény nem csak a bevétel miatt, de kapacitásainak kitöltésére is vág bele újabb és újabb költségtérítéses szakok indításába – több kevesebb sikerrel.

Fizetni kell

Van egy másik fenyegető veszély is. A legtöbb hazai egyetemen elindultak a PPP konstrukcióban folyó fejlesztések. Magáncégek építenek oktatási épületeket, kollégiumokat, könyvtárakat - az OM tervei szerint 2008-ig 175 milliárd forintért -, amelyek 20-25 év után az egyetemek tulajdonába kerülnek. A felsőoktatási intézményeknek most kell elkezdeni fizetni ezekért a bérleti díjat, amely most még csak 1-2 milliárdot, néhány éven belül azonban már összességében 10-15 milliárdos tételt tesz ki. Szakemberek szerint valahonnan pótolni kell ezt a pénzt.

Van persze olyan vélemény is, hogy túl sok a felsőoktatási intézmény, célszerűbb lenne ezért ugyanezt a pénzt hatékonyabban elosztani és kevesebb helyre koncentrálni. Ahogy azonban egy az Indexnek nyilatkozó rektor fogalmazott: „politikailag sokkal könnyebb vállalni egy egyetem alapítását, mint a bezárását”.

Az oktatási rendszerhez eddig azonban igazán radikálisan csak Bokros Lajos pénzügyminisztersége idején nyúltak hozzá. Bár a felsőoktatási tandíj nem hozott érdemi bevételt és az akkori létszámcsökkentés is csak átmenetileg állította meg a felsőoktatási oktatók számának elburjánzását, a kitalálója és a tandíj ma is meglévő hívei szerint arra jó volt, hogy éreztette: a főiskolára és az egyetemre járás nem alanyi jog, hanem kvázi befektetés.

Keveset dolgoznak a tanárok?

A koalíció oktatási reformcsomagja a közoktatásban is változtatásokat kezdeményez. A tervek szerint két lépcsőben a mostani heti húszról huszonnégyre emelkedhet a tanárok heti óraszáma. Az iskolák a következő tanévtől a tanárokat kettő, nem tanítási óra, például felzárkóztató foglalkozás megtartására kötelezhetik. 2007 szeptemberétől pedig további két tanítási órával növekedhet a tanárok terhelése. A plusz órákról a munkáltató dönthet majd.

Tényleg keveset dolgoznak a tanárok? Ma hivatalosan valóban csak heti húsz óra a kötelező, de a pedagógus szakszervezetek szerint a tanárok ugyanúgy heti negyven órát dolgoznak mint mások, csak a dolgozatjavítást, az egyéni foglalkozásokat, a felkészülést hivatalosan nem számolják. A kötelező óraszámok emelése felszívná a mostani túlórapótlékokat, s csökkentené a tanárok keresetét. Nem nehéz kitalálni azt sem, hogy az óraszám emelése státuszok elvesztésével jár.

Több ezren lelépnek a katedráról

Ha a pedagógusok kötelező óraszámát 20-ról 24-re, vagyis 20 százalékkal emelik, az elvileg akár 20 százalékos, tehát több mint 30 ezer embert érintő elbocsátást is eredményezhetne.

Ekkora elbocsátások még a Bokros-csomagban sem voltak, csak azt sikerült elérni, hogy a következő három évben a gyerekszámmal arányosan csökkenjen a pedagóguslétszám is (igaz, akkor még sokkal kisebb volt a két csökkenés aránya közötti eltérés). Bár az akkori beavatkozást sokan drasztikusnak tartották, egy 1998-as tanulmány szerint az iskolák kevesebb, mint negyven százalékát érintették a takarékossági intézkedések.

Az elvileg lehetséges húsz százalékos lefaragásra tehát most sem kell számítani, már csak azért sem, mert nagyon sok kistelepülési iskolában a tanárok alacsony létszáma miatt nem lehet a dolgozók egyötödét elküldeni - hacsak nem zárják be a kisiskolák egy részét -, de a tíz százalékos leépítés is 16 ezer ember elbocsátását jelentheti.

Az oktatásban dolgozók havi bruttója az idei január-márciusi időszakban 219 068 forint volt a KSH adatai szerint, míg a Pedagógusok Szakszervezete 193 400 forinttal számol (az eltérést az magyarázhatja, hogy az oktatásba a statisztikai hivatal nemcsak a köz-, hanem a felsőoktatást is beleszámítja).

Ha a kötelező óraszám emelése miatt 10 ezer pedagógust el lehet bocsátani (így nagyjából 150 ezer tanár maradna, arányaiban így is jóval több, mint amennyi diák), akkor csak a béreken évi 23,2 milliárd forintot lehet megspórolni, bár a járulékbevételek megszűnése miatt a büdzsé ennél néhány milliárddal kevesebbet nyerne a leépítésen.

Túl sok tanár van?

Pedagógusok száma 1990 2005 Változás, % Változás Óvoda 33635 30700 91,27 -2935 Ált.iskola 90511 87116 96,25 -3395 Középisk. 35733 38572 107,95 2839 Egyéb 6163 1113 18,06 -5050 Összes 166042 159506 96,06 -6536 Gyerekszám, ezer fő Óvoda 392 325,9 83,14 -66,1 Ált.iskola 1167 887,8 76,08 -279,2 Középisk. 514 562,3 109,40 48,3 Egyéb 39 8,4 21,54 -30,6 Összes 2075 1784,4 86,00 -290,6 Forrás: KSH, Index-gyűjtés

Gyakran hangoztatott érv, hogy míg Magyarországon a gyerekek száma az utóbbi években jelentősen csökkent, a tanároké nem, vagy kisebb arányban. A rendszerváltás első tíz évében a közoktatásban részt vevő gyerekek száma 10 százalékkal, mintegy kétszázezerrel csökkent. A következő öt évben további 90 ezer gyerek tűnt el az iskolákból. Így 2005-ben 14 százalékkal, 291 ezerrel kevesebb diák járt az általános és középiskolákba, mint 1990-ben - derül ki a KSH adataiból.

A tanárok száma közben azonban 166 ezerről mindössze 159 500-ra, tehát csak 6500-zal csökkent. Ez 4 százalékos létszámcsökkenést jelent, miközben idén újabb tízezer friss diplomás pedagógus próbálna magának állást találni.

A Pedagógusok Szakszervezete azonban már korábban felhívta a figyelmet a szigorú számsorok mögötti valóságra. A gyerekek létszáma leginkább az általános iskolákban csökkent, s ezzel együtt ma tízezerrel kevesebb általános iskolai tanár is van, mint 1990-ben. Eközben azonban a középiskolai tanárok száma tizenötezerrel nőtt. Mindez elsősorban azért alakult így, mert a 18 éves tankötelezettség bevezetésével jelentősen kibővült a középfokú oktatás.

Kiszervezik a takarítót és a konyhásnénit

Míg nálunk ezer diákra több mint 90 pedagógus jut, az OECD országokban átlagosan csak hetven. Az érdekvédők szerint azonban a magyarországi helyzetet nem mindenben lehet összevetni a nemzetközi adatokkal.

Magyarországon még mindig nagy szerepe van a napközinek, az esélyegyenlőséget szolgáló felzárkóztató oktatásnak, a kollégiumi nevelésnek, amely értelemszerűen több munkaerőt igényel. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint lehet az arányokon változtatni, de az meg fog mutatkozni a hátrányos helyzetűek további leszakadásában.

Rövidebb távon nem okozna érdemi változásokat az az elképzelés, hogy az oktatásban csak a pedagógusok maradnának közalkalmazotti munkaviszonyban, az iskolákban más munkakörökben dolgozókat (adminisztratív személyzet, takarítók, gondnokok, konyhások) a jövőben munkaszerződéssel foglalkoztatnák. Ennek igazából csak a következő években lehet hatása, egyrészt úgy, hogy nem a közalkalmazotti bértábla módosításától (lefelé) eltérően is lehet emelni a fizetéseket, másrészt úgy, hogy egy esetleges elbocsátásnál kevésbé védett a munkaviszonyban foglalkoztatott, mint a közalkalmazott.