Tárcacserékről álmodnak
Bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt mondta, nem akar hozzányúlni kormányához, a koalíciós pártok környékéről újból felröppentek a már sokszor kipattant tárcacserékről szóló hírek.
A pletyka szerint Horváth Ágnesnek mégiscsak le kellene mondania a népszavazási fiaskó után, s az egészségügyi tárcát átvennék a szocialisták. Ezzel párhuzamosan Hiller István kezéből a szabad demokratákhoz kerülne ismét az oktatási tárca.
A pletyka azért is kaphatott lábra, mert kedden délelőtt Horváth Ágnes és Magyar Bálint közösen járt Gyurcsány Ferencnél. Értesüléseink szerint azonban ezen a megbeszélésen a vizitdíj és a tandíj eltörlésének technikai részleteiről beszélgettek a felek.
Magyar Bálint 2006-ban a tárcák koalíciós újraosztásának idején rosszul élte meg, hogy le kell mondani az oktatási tárca vezetéséről, aggódott ugyanis elindított reformjai további sorsa miatt. Azóta is fel-felmerül, hogy bármikor kész lenne ismét kézbe venni az oktatás irányítását. Ezzel szemben a szabad demokraták köréből származó információnk szerint Magyar Bálint jelenleg igencsak jól érzi magát a MeH fejlesztéspolitikai államtitkári székében. Az oktatás és az informatika fejlesztéseket viszonylag háborítatlanul menedzselheti jelenlegi posztján is.
Úgy tudjuk, továbbra sincs szándék a miniszteri székek cseréjére, ráadásul az SZDSZ-es tárcáknál a párt ragaszkodik a személyekhez is. Egyik informátorunk úgy vélte: az elképzelhető, hogy az MSZP részéről valakik egy minisztert akarnak támadni, de a támadás igazi célpontja maga a miniszterelnök. E verzió szerint a szocialisták köreiből fokozódó nyomás nehezedne valamelyik SZDSZ-es miniszterre. Ha a kormányfő kiállna mellette, és azt mondaná, nem változtat kormányán, az megfelelő ürügy lenne az eltávolítására.
SZDSZ-es forrásaink szerint sokan álmodoznak a tárcák és a személyek cseréjéről, de a szabad demokraták ebbe most biztos nem mennének bele, és ezt a párt vezető testülete, az ügyvivői testület is deklarálta hétfőn. Egy másik forrásunk azt mondta, a politikában semmi sem elképzelhetetlen, de most nincs realitása egy ilyen cserének.