Köztévés állások okoznak vihart a koalícióban
Rudi vagy Baló
Az MTV-től távozott Mendreczky Károly elnök - akinek a posztjára pályázatot írnak ki -, Csermely Péter hírigazgató, valamint a Híradó és a reggeli műsor főszerkesztője. Értesülésünk szerint az már eldőlt, hogy a hírigazgató az MSZP támogatását elnyerő Rudi Zoltán lesz. Rudi 1997-98 között a Híradó főszerkesztője volt, a kormányváltás után a felmentettek listájára került, jelenleg a tv 2-nél dolgozik.
A posztra esélyes volt a szocialisták egy részénél, de jobbára az SZDSZ-nél favorizált Baló György, akit azonban a szocialista politikusok többsége fenntartásokkal kezel, mert szerepet vállalt a köztévénél az előző ciklusban. Kifogásként elhangzott, hogy Baló nem emelte fel a szavát a kampányidőszak elfogult műsoraival szemben. A napilap úgy tudja, az eredeti elképzelések szerint Rudi és Baló is kapott volna a hierarchiában egymás melletti pozíciót. Ebből azonban kedden csak Rudi kinevezése tűnt biztosnak.
Kulturális terület
A Népszabadság szerint az SZDSZ-es kurátorok fenntartásaikat jelezték Sugár Ágnes kulturális igazgató-helyettesi kinevezése miatt is. A korábban az MTV-n műsort vezető, majd a Satelit TV-nél és a Klub rádiónál dolgozó Sugár Ágnest hétfőn nevezte ki a kulturális terület helyettes vezetőjévé Ragáts Imre ügyvezető. Ez a megbízatás valójában a kulturális igazgatóság vezetését jelenti, az előző ciklusban kinevezett igazgató, Rér Éva ugyanis a lemondási hullám idején betegállományba vonult.
Mendreczky Károly, volt elnök Siklósi Beatrixot, A Hét volt főszerkesztőjét bízta volna meg a helyettesítéssel. Ragáts azonban Siklósi helyett Sugárt nevezte ki. Sugár több szocialista kampányrendezvény háziasszonya volt, ám szerinte ennek nincs köze kinevezéséhez. Mint a Népszabadságnak elmondta: őt az ügyvezető, Ragáts Imre kereste meg, nem tart napi kapcsolatot vezető politikusokkal.