Tilos-ügy: a szakértők nem bontanának szerződést

2004.01.20. 16:33
Nem bontanák fel a Tilos Rádió műsorszolgáltatási szerződését az ORTT által megkérdezett jogi szakértők. A testület az adás ideiglenes felfüggesztését fontolgatja, harmadik hete reménytelenül.
Nem látnak okot a Tilos Rádió műsorszolgáltatási szerződésének felbontására a médium ügyének elbírálásához kért jogi szakvélemények készítői - mondta el az MTI-nek Hajdu István, az ORTT elnöke. A testület múlt szerdán döntött úgy, hogy saját szakkollégiumától, valamint egy, a médiahatósággal régebb óta munkakapcsolatban álló ügyvédi irodától kért szakvélemény ismeretében tárgyalja újra - immár negyedik alkalommal - a Tilos Rádió egyes decemberi műsoraiban elhangzottakat.

Halogatott döntés

A médiahatóság egyik tagjának akkori közlése szerint az ORTT irodájának - a múlt szerdai ülésre készült - előterjesztése alapján harminc napra függesztették volna fel a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát, valamint "utolsó, végső figyelmeztetést" kapott volna, amelyet követően újabb, súlyosabb szankció esetén azonnali hatállyal fel lehetne mondani műsorszolgáltatási szerződését.

A javaslatot Hajdu mellett a szocialisták küldötte, Ladvánszky György támogatta, Erdős Zsuzsa fideszes és Wéber György MDF-es delegált azonban ellenezte. Timár János szabaddemokrata küldött nem volt jelent az ülésen.

A korábbi alkalmakkor az ellenzéki ORTT-tagok a rádió betiltását követelték, míg Tímár jelképes, egy napos felfüggesztést javasolt.