Bernadett
0 °C
4 °C

Gyurcsány tisztasági csomagot jelentett be

2007.10.01. 17:18
Kapcsolódók (15)
Szigorú pártfinanszírozási és összeférhetetlenségi törvények benyújtását ígérte két héten belülre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői, rendkívüli sajtótájékoztatóján. A hétpontos javaslatcsomagban több, évek óta ismerős ígéret van, a Fidesz szerint nemcsak beszélni, hanem cselekedni is kéne.

Hétfő délután rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. „Nyolc éve politizálok, négy éve vagyok a kormány tagja, három éve annak vezetője. Sikerben és kudarcban egyaránt volt részem, eredmények mellett voltak tévedéseim és hibáim is.” – kezdte lemondásízű felütéssel bejelentéseit a miniszterelnök. De távozásról szó sincs, sőt Gyurcsány Ferenc ismét új korszakot hirdetett, hadat üzenve a politikai szürkegazdaságnak. Szerinte a legnagyobb hibák rossz kompromisszumokból, bátortalan féligazságokból és önfelmentő némaságból erednek. A miniszterelnök változási katalizátora a Zuschlag-ügy volt.

De muszáj szembenézni az egyedi gyanú és jogsértés mögött meghúzódó általános jelenséggel is, mondta Gyurcsány, aki hétpontos intézkedéscsomagot hirdetett, leszögezve ezekből 2 héten belül törvényjavaslatok is lesznek.

Fotó: Huszti István

A kormányfő hétpontos csomagja (amit blogján is közzétett):

1. Átlátható kampány- és pártfinanszírozást.
2. A pártok ifjúsági szervezetei legyenek részei a pártfinanszírozásnak.
3. Pártközeli civilek ne kapjanak közpénzt.
4. Megalkotják Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi szabályát.
5. Vagyonosodási vizsgálat elrendelése fontos köztisztviselőknél, minisztériumi vezetőknél, képviselőknél.
6. Főállású képviselőség megteremtése 2010-től.
7. Képviselői tiszteletdíjak rendezése.

Mint a pontokból kiderül, új, szigorú párt- és kampányfinanszírozási törvényt alkotnának. Ebben megtiltanák, hogy a pártok a költségvetésen és magánszemélyek adományain kívül más támogatást is elfogadhassanak, cserébe reális szintre emelnék fel a pártok költségvetési támogatását. Lerövidítené a kampányokat, a kampányidőszakban korlátoznák a kormány és a civil szervezetek politikai reklámjait is.

Nem egyeztetett a liberálisokkal hét pontjának bejelentése előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, igaz erre nem is volt szükség, mert javaslatait elsősorban pártelnökként, nem pedig miniszterelnökként tette, mondta az Indexnek Horn Gábor koalíciós egyeztetésért felelős MeH-államtitkár, SZDSZ-es ügyvivő. Hozzátette: Gyurcsány hét pontja kísértetiesen hasonlít az SZDSZ által bejelentett öt ponthoz, ami azt jelenti, hasonló módon gondolják a megoldásokat, csupán annyi a különbség, hogy ők azt javasolták, az öt frakcióvezető kezdjen haladéktalanul egyeztetésbe.

Nem akar összefonódást

A kormány a pártok hivatalos, elismert ifjúsági szervezeteinek finanszírozását a pártfinanszírozás részévé tenné. Gyurcsány megvédené a civil szervezeteket a pártpolitikai befolyástól. „A civilség szellemét megöli a pártokkal való pénzügyi, személyi összefonódás” - fogalmazott, hozzátéve, ezért a pártpolitizálásban résztvevő civil szervezetek a jövőben nem kapnának semmilyen jogcímen közpénzt.

A kormányfő megalkotná Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi törvényét. Más garanciális szabályok alkalmazásán túl kizárná a közpénzeket odaítélő pályázatokból mindazokat, akik részt vettek a pályázatok előkészítésében, továbbá a kormány tagjait, az államtitkárokat, a kormány mellett valamint a regionálisan működő fejlesztéspolitikai hivatal illetve társaságok vezetőit, az előbbiek közeli hozzátartozóit, valamint a tulajdonukban lévő gazdasági társaságokat.

Kötelezővé tenné a vagyonosodási vizsgálatot a magasabb beosztású köztisztviselők számára , illetve felkérné az országgyűlési és önkormányzati képviselőket, hogy kérjék vagyonosodási vizsgálatukat és az eredményt hozzák nyilvánosságra. Helyreállítaná a főállású parlamenti képviselőség intézményét, 2010-től senki nem ülhetne egyszerre a tisztelt házban és egy polgármesteri vagy cégvezetői székben.

Átlátható pénzeket akar

Átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé tennék a képviselői jövedelmeket, a honatyák járandóságának nagysága alapvetően nem változna, csak a struktúra módosulna, magyarán a fizetés és a költségtérítés arányain változtatnának úgy, hogy a költségtérítést a másokra is vonatkozó elszámolási és ellenőrizhetőségi szabályok mellett lehessen igénybe venni.

A sajtótájékoztatónak meghirdetett eseményen a miniszterelnök felsorolta a pontokat, majd távozott, kérdezni nem lehetett.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke úgy reagált, nemcsak beszélni, cselekedni is kell, ezért felszólította a miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra a Zuschlag-ügyben tett vallomását. Azt is mondta, kevés ideje lehetett a miniszterelnöki stábnak, hogy Gyurcsány mondandóját összeállítsák, hiszen cégektől ma sem fogadhatnak el a pártok támogatást. A konkrét törvényjavaslatokról azok írásba foglalása után mondanak véleményt.

Bajnai garanciái

"Vállalom a politikai felelősséget és a garanciát, hogy az irányításom alatt működő rendszerben nincsenek maffiamódszerek, vagy előre leosztott kvóták" - jelentette ki hétfőn Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter, az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) végrehajtását felügyelő eseti bizottság folytatódó ülésén.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: a rendészeti miniszter sem tudja garantálni, hogy nem lesz több rablás és lopás, így erre ő sem képes, azt azonban garantálja, hogy minden lehetséges eszközzel megpróbálja szigorítani az ellenőrzéseket, és ha bármilyen jogsértésre derül fény, akkor azt "a börtönig üldözöm." (Független Hírügynökség)