Tölgyessy: Az MSZP 2009-ben cserélheti le Gyurcsányt
Legkorábban jövőre, de még inkább 2009-ben cserélheti le az MSZP a miniszterelnököt, jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Tölgyessy Péter. Szerinte az MSZP hatalmasat hibázna, ha most cserélné le vezetőjét, és ha ez ráadásul kapkodva történik, az utód is hamar elveszítheti népszerűségét. A politikai elemző úgy véli, a kormánytöbbség érdeke, hogy Gyurcsány Ferenc rigorózusan végigvigye a megszorításukat.
Tölgyessy szerint elképzelhető, hogy alku született a szocialista pártelittel, hogy Gyurcsány 2009-ig kormányon marad, cserébe viszont letesz az MSZP átalakításáról szóló terveiről, és ha rosszul szerepel az EP-választásokon, távozik.
A politikai elemző szerint hatalmasat téved, aki már most leírja az MSZP-t. "Óriási arányban hagyták ott csalódott szavazói, ám jó részük azon nyomban visszatérne, ha attól kellene tartania, hogy Orbán visszajön a hatalomba."
A koalíciós vitáról szólva megjegyezte, hogy az SZDSZ régóta a parlamenti küszöb határán álldogálva azt érezheti, reformelképzeléseik határozottabb képviseletével javíthatnak helyzetükön. "Így a szokásos módon most felfújják magukat, hogy rettentő eltökéltnek látszódjanak" - fogalmazott.
A Fidesz népszavazási törekvésével kapcsolatban azt mondta, az Alkotmánybíróság ezen a héten született döntése kötelezi az Országos Választási Bizottságot, és a határozat nagyban javítja a párt számára a népszavazási esélyeket. Hozzátette, a referendum kampányával a jobboldal folyamatos nyomás alatt tarthatja a hatalmat. Kellő választói részvétellel kiesne néhány reformintézkedés, ám ettől a kormány aligha bukna meg, a Fidesz így továbbra is három évre van a hatalom leváltásától, véli Tölgyessy.
Beszélt arról is, hogy nem tartja valószínűnek Orbán Viktor távozását, mert a Fideszben senkinek nincs megfelelő programja és kellő elszánása a váltásra. Hasonlóan nyilatkozott a párt programjáról is. Szerinte a Fidesz módszeresen hallgat arról, hogy kormányra lépve pontosan mihez is kezdene az országgal.