Tízmilliót követel a rendőrség Toroczkaitól

2006.12.13. 19:44
Sárga csekket kapott Toroczkai László. A szeptemberi estén az MTV székház elé tömeget hívó mozgalmár - aki korábban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke volt - nevetségesnek tartja, hogy tízmilliót követel től a rendőrség.

Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az Indexnek is megerősítette a TV2 hírét, miszerint közel tízmillió forintos fizetési felszólítást küldtek Toroczkai Lászlónak, amiért az MTV székháza elé irányította a tömeget szeptember 18-án. Ezután a sokaság megostromolta az épületet, és egy időre el is foglalta azt.


Toroczkai László
Toroczkainak amiatt küldtek ki sárga csekket, mert a rendőrök felszerelésében a védekezés közben rendkívül nagy károk keletkeztek, és a munkatársaknak túlórapénzt kellett fizetnie a rendőrségnek.

9 millió 950 ezret akarnak

A TV2 értesülései szerint egészen pontosan 9 millió 950 ezer forintot kell Toroczkainak befizetnie. Toroczkai a tévécsatornának úgy nyilatkozott: nevetséges a csekk kiküldése, és nem fogja kifizetni ezt a pénzt.

Korábban Toroczkai kapott már egy negyvenezer forintos pénzbírságot a székházostrom miatt, ám azt sem volt hajlandó befizetni.

Jármy Tibor az Indexnek elmondta: 15 napos határidőt szabtak Toroczkainak. Ha nem fizeti be a pénzt, akkor jogi útra terelik az ügyet, vagyis bíróság elé viszik a kártérítési igényüket.