Tüntetések, tévéfoglalások percről percre

2006.09.21. 02:36
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Nagykörút mellékutcáiba szorított kisebb csoportok tagjai körül sokan újra visszatértek az Erzsébet körútra. Mivel a rendőrkordon már előbbre tart, így többen a rendőrök háta mögé kerültek, de mivel kevesen vannak, nem képeznek jelentős erőt a rendőrökkel szemben. A problémára a rendőrök is rájöhettek, mert nagyobb egységek futnak be a mellékutcákba, hogy ellenőrizzék a helyzetet.

  • A rendőrök a Nagykörút mellékutcáiban üldözik a kisebb csoportokra szakadt tiltakozókat a Blaha Luja tér közelében, néha könnygázt is kilőnek.

  • Alaposan megvertek hat-nyolc első látásra nem randalírozónak kinéző fiatalt a rendőrök az Akácfa utcában a Wesselény és a Dob utca között. Az egyiknek kiverték három fogát, többen még mindig a földön fekszenek, tudósítónk hívta ki hozzájuk a mentőt. Azt állítják, nem tudtak mit csinálni, mert két oldalról szorították be őket.

  • A rohamrendőrök eljutottak a Blaha Lujza térre, több embert letereltek az aluljáróba. A téren sok járókelő van, és az autók a Rákóczi úton már közlekedhetnek. Tiltakozónak, rendbontónak látszó figurákat alig látni.

  • Tudósítónk a Nagykörút és a Wesselényi utca sarkánál azt látta, hogy a rohamrendőrök egy alig tizennégy éves fiút visznek hátrakötött kézzel, a fejét lenyomva. Két harminckörüli nő ment utánuk sírva és azt kiabálták, hogy ő még csak gyerek és a házban lakik. A fiút egy rabszállító autóba tuszkolták.

  • Tudósítónk szerint két fiatal - láthatóan - viccből verekedést imitált az Astoriánál, két társuk pedig nézte a mókázást. Arra cirkált egy rendőrségi kisbusz, amiből kiugrottak a rendőrök, gumibottal megverték mind a négyet, aztán elvitték őket.


    Megvert fiú az Akácfa utca sarkán
    Fotó: Szémann Tamás

  • A szerda hajnalban kibontakozó összecsapást egy maroknyi csoport provokálta az Oktogonnál, akikhez békés szimpatizánsok, Kossuth téri tüntetők és nagyon sok nézelődő csatlakozott – foglalták össze a történteket helyszíni tudósítóink. Riportereink szerint érzékelhető volt, hogy az elmúlt két napban sok balhés figurát letartóztatott a rendőrség, így a rendőrökkel szembenálló csoport szervezetlen és erőtlen volt, inkább ingyencirkuszt rendezett, mint valódi ütközetet.

    A Nagykörúton összesen 2 ezer ember lehetett, ebből több százan láthatólag készültek az összecsapásra, kendőt, maszkot, csuklyát viseltek. A rendőrök a korábbi napokhoz képest sokkal mobilabbak voltak, azaz rendőrautókkal, buszokkal, csapatszállítókkal, vagy civil személyautókkal gyorsan változtatták pozíciójukat. Sikeresen vágták ketté az Oktogonnál a tömeget és szorították ki a mellékutcákba, s nem tört ki komolyabb összetűzés, kő- és üvegdobálás és gyújtogatás sem.

    Utcai harcok a Nagykörúton
  • A szerda éjjeli, csütörtök hajnali budapesti zavargásokban összesen tizenhat sérültet szállítottak kórházba a mentők. Közülük három súlyos, a többiek könnyű sérülést szenvedtek, mondta az Indexnek Golopencza Pál, az Országos Mentőszolgálat szolgálatvezető főorvosa. Az ellátásra szorulók többsége könnyű, zúzódásos, vagy könnygáz-okozta sérülést szenvedett, közvetlen életveszélyben senki sincs. Ketten súlyosabb fejsérüléssel, egy ember pedig hassérüléssel került a kórház ügyeletére, a főorvos szerint ezek a sérülések vélhetően a rendőrök által kilőtt könnygáz-gránáttól származnak.


    A könnygáz néha üt

    Éjszaka tizenhat mentőkocsi dolgozott a Nyugati-Oktogon-Terror Háza-Blaha útvonalon, a tüntetők között, tizennégy az egyéb budapesti riasztásokhoz vonult, további tizenöt autó pedig tartalékként várakozott. A belvárosi eseményeknél szolgálatot teljesítő mentősök közül hajnali négyre már csak két autó maradt a városban, ezek a sérült tüntetőket látják el a rendőrkapitányságokon, és az előállítások helyszínein. „Azt a fiatalembert, akit nyakon talált egy könnygáz-lövedék, stabil állapotban adtuk át Péterfy Sándor utcai kórháznak” – mondta a főorvos.

  • Néhány éjszakai buszjárat az Erzsébet körút és az Andrássy út lezárása miatt még kerülőúton közlekedik, reggel azonban várhatóan minden járat menetrend szerint elindul - mondta a BKV fődiszpécsere az MTI-nek. Az elterelt éjszakai járműveket visszaállítják az eredeti útvonalra, amint a rendőrség megszünteti a lezárásokat. Szántó Ferenc szerint várhatóan minden budapesti járat menetrend szerint indul hajnali 4 óra 10 perctől.

    A 4-es 6-os villamos vonalán a Combino villamosok egyáltalán nem közlekedtek az elmúlt két napban a tüntetések miatt. Csütörtökön elképzelhető, hogy az érvényben lévő kísérleti menetrend szerint este 9-től forgalomba állnak, de erről a nap folyamán döntenek.

  • Hogy nehezítsék az utcai zavargók kommunikációját, a rendőrök azt tervezik, hogy a kényesebb helyszíneken lehetetlenné teszik a mobilkommunikációt - írja a Magyar Hírlap.

  • Az eredeti tervekkel ellentétben nem idősebb George Bush vezeti az október 23-i ünnepekre érkező amerikai delegációt. Az is előfordulhat, hogy Condoleeza Rice külügyminiszter is kihagyja a magyarországi utat. A Népaszabadság úgy tudja, hogy a küldöttség élén George Pataki New York-i kormányzó, Tom Lantos képviselő állnak majd. (Népszabadság)

  • Az a hír nem igaz, hogy a támadók lefegyverezték volna a rendőröket az MTV ostrománál hétfőn, de az tény, hogy két rendőr szolgálati fegyvere az összecsapásokban eltűnt - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap.

  • Miután a Magyar Televíziónak nem jött be korábbi kampánya – "Ha forradalmár lenne, Ön melyik televíziót foglalná el?" – most egy újabbal próbálkozik. A csütörtöki Népszabadságban kolumnás hirdetésben közölnek egy képet az MTV feldúlt bejáratáról, amit rohamrendőrök őriznek, a kép előterében kiégett autóroncs. A mostani szövegben már nincs szó forradalomról: „Akkor vannak rendben a dolgok, ha nem mi vagyunk az esemény, hanem mi tudósítunk róla”.

  • A körúton már nincs nyoma az éjszakai utcai harcoknak. A Kossuth téren sátrakban, és a fűben alszik pár tucat ember. A Szabadság tér továbbra is le van zárva.


    Kora reggeli helyzet a Kossuth téren
  • Spamban hívnak ismeretlenek demonstrációra csütörtökön délutánra az Alkotmány utcába. A szöveg szerint a HÖOK szerdán lemondott tüntetése helyett szervezik a demonstrációt.

  • A szállodák bukhatnak a válsággal

    A nyugati turisták számára a biztonság a legfontosabb, már mondtak is le szobákat. Akik itt vannak, kíváncsiak.

  • Felszólítás a könnygáz előtt

    A tömegoszlatás rendje: előbb felszólítás és kiemelés, majd jöhet a könnygáz, a lovasrendőr és a vízágyú.

  • "Orbán Viktor nap mint nap hazugságokat vág a közönség szemébe" - mondta a Nap-keltében Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője. Orbán javaslatát egy szakértői kormány felállítására "blöffnek, nettó hazugságnak" nevezte Pető, mert szerinte a magyar alkotmányjog ilyet nem ismer. Egy "ügyvezető kormányt is meg kellene választani, ami a mostani erőviszonyok között elképzelhetetlen" - mondta. Kérdésre, hogy nincs-e az SZDSZ-nek bűntudata azért, mert mást ígértek a kampányban, mint amit most a kormány csinál, Pető azt mondta: a kampányban számtalanszor elmondták, hogy mindenekelőtt a költségvetést kell rendbe tenni. "Megszorításokkal nem lehet kampányolni" - vélte Pető, és azt mondta, hogy ha ez bűn, akkor pártjának van lelkiismeret-furdalása.

  • Chile, Pakisztán, Palesztína, Haiti és Mexikó után mi is bekerültünk a látványos utcai harcokra, zavargásokra szakosodott fotóblogba: "Magyarország: az utca a megoldás" címmel közöl képösszeállítást.

  • A csütörtök hajnali utcai összecsapások idején több tüntetőnek is feltűnt, hogy a láthatósági mellényt viselő sajtómunkásokat a rendőrök nem bántják. Nem tartott sokáig meglátniuk az összefüggést a védettség és az akár a sarki közértben is beszerezhető mellény között. Lehet, hogy ma este jól látható tüntetők állnak majd szembe a rendőrökkel.

  • Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a Fidesz szombatra tervezett nagygyűlését - "a mostani helyzetben" - biztonsági kockázatnak minősítette a Nap-keltében. Az elmúlt éjszakák nem azt mutatták, hogy nagy biztonsággal várhatjuk a szombati Fidesz rendezvényét, mondta Herényi. (MTI)

  • Zbigniew Brzezinski szerint nem fér bele a demokráciába az, hogy egy miniszterelnök félrevezeti az országát és az Európai Uniót: Gyurcsány Ferencnek le kell mondania - mondja Carter volt nemzetbiztonsági tanácsadója. Brzezinski szerint valakinek a pártjából vagy koalícióból át kell vennie a kormányfői posztot.

    A budapesti zavargásokkal kapcsolatban kijelentette: szó sincsen újabb 56-ról, képtelenség ezt állítani. Magyarországon nem forradalom zajlik a hatalom megszerzése érdekében, és nem is egy idegen megszálló hatalom kiűzése céljából tört ki felkelés. Mint fogalmazott, a zavargások nem valami isteni jelre következtek be, hanem egy komoly politikai probléma van a háttérben. "Mit gondoljon a világ arról, hogy a kormányfő megtéveszti a választókat és az EU-t, ezt elmondja, és ezzel elintézettnek tekinti az ügyet?" - tette fel a kérdés Brzezinski. (MTI)

  • Varga Mihály: nincs Orbán-csomag

    A politikus szerint csak az ÁSZ és az MNB hiteles. A 14. havi nyugdíjat és a járulékcsökkentést újragondolnák.

  • Bombariadó miatt lezárták a Keleti pályaudvar teljes területét csütörtökön reggel háromnegyed 8-kor, a pályaudvar nem fogad és nem is indít vonatokat - közölte a Mávinform sajtóügyeletese. A szerelvények más pályaudvarokra érkeznek, ahonnan a BKV járataival lehet tovább utazni. A Keleti pályaudvar területét tűzszerészek vizsgálják át. (MTI)

  • Hatvankét embert állított elő a szerda éjszakai budapesti rendbontások során a rendőrség, ötvenöt embert vettek őrizetbe rendbontás, csoportos garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak miatt. Három nap alatt így már több mint 200 embert vettek őrizetbe.

    MTI
    Forrás: MTI
  • Vízágyúval oszlatták a cunami-túlélőket

    Aceh tartományban vízágyúval oszlatta szét az indonéz rendőrség a cunami-túlélők tiltakozó tüntetését.

  • Nem kezdődött még el az utcai harcokban őrizetbe vettek első csoportjának tárgyalása, de gyakorlatilag megtelt emberrek a Markó utcai bíróság folyósója. Tegnap éjszaka már terjedt a városban a hír, hogy minél többen menjenek oda a bíróságra. A helyszínen 6-8 rendőr van. Négy megbilincselt várja, hogy megkezdődjön a tárgyalás. Rendbontás és garázdaság a vád.

  • Megjelent a Markó utcában Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 csoport vezetője is, aki át akarta adni a megbilincselteknek egy jogász elérhetőségét, de a rendőrök ebben megakadályozták. Kocsis ezután elhagyta a bíróságot.

    A csoport oldalán egyébként tanácsokat adnak a tüntetőknek. Többek között: "aki megsérül és orvosi kezelésre szorul, ne mondja meg, hogy hol és miért történt a sebesülése, mert úgy nyomoznak a forradalmárok után, hogy bekérik a kórházak sürgősségi ellátási orvosi iratait."

  • Megindult a forgalom a Keleti pályaudvaron, amelynek teljes területét bombariadó miatt csütörtökön háromnegyed 8-kor lezárták; a rendőrök nem találtak bombát. Ismeretlen férfihang hívta fel telefonon a VIII. kerületi kapitányság Keleti pályaudvari rendőrőrsét azzal, hogy bombát helyezett el a pályaudvar területén.

  • Az első két ember, akit garázdaság és szabálysértés gyanúja miatt bíróság elé állítottak K. Ákos és a 19 éves T. István. A gyanú szerint a Rákóczi úton trágárkodtak, cigarettával felszálltak a buszra, az ablakon csúnya szavakat kiabáltak ki, agresszivek voltak, amikor kérték tőlük, hogy ne tegyék. Egy megálló után leszálltak, a rendőrök az egyiküknél találtak egy törött sörösüveget, őrizetbe vették őket. Egyelőre nem derült ki, tüntetők voltak-e,