Tüntetések, tévéfoglalások percről percre

2006.09.26. 18:23
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A rendőrség nem számít újabb erőszakhullámra az önkormányzati választások után, mondta Bene László országos rendőrfőkapitány a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál tett látogatásakor újságíróknak. Hozzátette azonban: "Nem akarjuk még egyszer azt a hibát elkövetni, amit akkor (az MTV-székház ostromakor) esetleg elkövettünk, hogy kevesebben voltunk, mint kellett volna. Biztosak lehetnek benne, hogy olyan készültséggel, erővel leszünk az utcákon, közterületeken, hogy nem ismétlődhet meg még egyszer ez az eset."

  • Pénteken tüntetnek a fociszurkolók

    Pénteken hat klub szurkolói tüntetnek a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetése ellen, és az UEFA Budapesten tartózkodó szemlézőinek is petíciót nyújtanak át. A debreceni, a diósgyőri, a ferencvárosi, a kispesti, az újpesti és a székesfehérvári drukkerek nem politikai demonstrációra készülnek. A szurkolók szerint az MLSZ-t egy belterjes vezetői kör irányítja, amely nem tud és nem is akar megújulni.

  • Egy hét után ismét békés demonstráción követelték kedden a miniszterelnök lemondását és kormány távozását Szolnokon. Ezúttal viszont kevesebben, csak mindössze néhány százan jöttek el a rendezvényre. "Amíg a kormányfő nem távozik a politikából, addig nem hagyjuk abba a tüntetést" - mondta a szandaszőlősi polgári kör vezetője.

    A demonstráción kis közjáték is zajlott, miután a főszervező észrevette, hogy a téren lévő polgármesteri hivatal egyik zárt ablakából valaki figyeli a rendezvényt. Felszólította, hogy a megfigyelő nyugodtan lejöhet közéjük, és "Juhász Ferenc MSZP-alelnök parancsa szerint" összeírhatja, lefényképezheti a tüntetőket. (MTI)

  • Kisebb szóváltás kerekedett a szervezők és a felszólalók között kedd este a budapesti Kossuth téren zajló tüntetésen, amikor egy szónok arra bíztatta az egybegyűlteket, hogy szavazzanak a Fideszre. A 2002-es választások első fordulójában leadott szavazatok újraszámolását követelve 21 napig éhségsztrájkoló S. Nagy György arra hívta fel most a hallgatóit, hogy az október 1-jei önkormányzati választásokon a Fideszre szavazzanak. Mint fogalmazott, életében először és utoljára ezt ő is megteszi, a Gyurcsány-kormány megbuktatása érdekében.

    Az egyik szervező felhívta a felszólaló és a minden tüntető figyelmét, hogy a Kossuth téren nem pártrendezvény zajlik, tehát kerüljék az ilyen felhívásokat. Egy másik szónok ugyancsak arra intette a majdani hozzászólókat, hogy ne kampányoljanak egyetlen párt vagy jelölt mellett sem, akkor sem, ha véletlenül ők maguk is indulnak a választásokon. (MTI)

  • A miniszterelnök távozását és demokráciát követelt mintegy hatszáz tüntető Szeged belvárosában kedden este. A múzeum előtt Molnár B. József néprajztudós a Kossuth téri tüntetők üdvözletét tolmácsolta. Felolvasta az Új Magyarország Egyesület alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását és ideiglenes kormány felállítását követelő kiáltványát.

    Egy diák beszédében valódi hallgatói érdekképviseletet követelt, egy gyermekorvos arról mesélt, hogy egyre több éhező gyerekkel és olyan szülővel találkozik, aki nem tudja kiváltani a gyógyszereket. Egy nyugdíjas arról beszélt, hogy már képtelen kifizetni a négy év alatt többszörösére emelkedett gázszámláját. A tüntetésen felszólalt Gyimesi László, a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje is.

  • Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke szerint az országban sok helyen alább hagyott a tiltakozói kedv, s mint kedden este a budapesti Kossuth téren mondta, "fenyegeti a forradalmat a csüggedtség".

    Megismételte hétfői kijelentését, miszerint nem bánta meg, hogy a múlt héten ő vezette át a tiltakozókat a Magyar Televízió Szabadság téri székházához a Kossuth térről, de kedden azt fejtegette, hogy "nem zavargások, forradalmi hangulat volt", továbbá, hogy "az MTV-hez átirányított tömeget nem lehetett vezetni".

    Toroczkai László kijelentette azt is, ha a hatalom pénteken éjszaka - a kampánycsend kezdetén - erőszakkal oszlatná fel a Parlament előtti demonstrációt, akkor akár el is szabadulhat a "pokol". (MTI)

  • A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke kedden este a budapesti Kossuth téren Magyarországon nemkívánatos személynek nevezte az olasz államfőt. Giorgio Napolitano kedden Budapesten megbeszélést folytatott magyar partnerével, Sólyom László köztársasági elnökkel, s lerótta kegyeletét az 1956-os mártírok rákoskeresztúri sírhelyénél.

    Patrubány Miklós szerint elfogadhatatlan, hogy állami protokollal fogadták azt az embert, aki támogatta az 56-os forradalom és szabadságharc leverését. Rácz Sándor, a Budapesti Forradalmi Munkástanács elnökének üzenetét tolmácsolva kijelentette: Napolitano nem tehet virágot Nagy Imre sírjára.

    A Parlament előtt kedden késő estére 1500-ra lecsökkent tüntető előtt elmondott beszédében közölte, hogy az MVSZ állásfoglalást tett közzé, amelyben többek között azt követik, hogy távolítsák el a Szabadság térről a szovjet emlékművet, s a helyére állítsák vissza az ereklyés országzászlót és a lerombolt trianoni szoborcsoportot. Továbbá oldjanak fel minden államtitkot, amely Magyarország valós gazdasági helyzetére vonatkozik, és minden magyar kapjon állampolgárságot. (MTI)

  • Körülbelül százra apadt a Kossuth téri tüntetők száma szerdára virradóra, éjfél utánra. A kivetítőt már éjfél előtt lekapcsolták, kevesebb hangszóróból, halkabban szól a "forradalmi zene", az emelvényen azonban még mindig bárki elmondhatja véleményét, gondolatait a mikrofon előtt. A téren maradt emberek egymással beszélgetnek, vagy a fűbe heveredtek, esetleg a parkban felállított sátraikban aludni tértek.

    Önkéntesek gyűjtik a szemetet, magukat "forradalmi nemzetőrnek" nevező emberek pedig a tér körül járőröznek. A téren zavartalan a forgalom, s az elmúlt napokhoz képest sokkal kevesebb szemetet hagytak hátra a tüntetők. Késő estére egyre több hajléktalan jelent meg a Parlament előtt, hogy ingyen ételt kapjanak a gazdáktól.

    A Parlament előtt mintegy húsz rendőr még mindig sorfalat áll, a parkolókban a tartalékosok váltásra várnak. (MTI)

  • Kórházba vittek szerda reggel a budapesti Kossuth térről egy férfit, akit, eddig még tisztázatlan körülmények között, hasba szúrtak a Rákóczi-szobor melletti sátornál. (MTI)

  • Nem történt bűncselekmény a Kossuth téren: önmagát szúrta meg az a férfi, akit szerda reggel kórházba szállítottak. Már a kórházban a rendőröknek elmondta: "egyéni és egyéb" problémái miatt követte el tettét. A férfi "elkeseredésében" többször is önmagába szúrt. A kést, már a kórházban, meg is találták nála. Állapotáról bővebbet a kórház egyelőre nem mondott, a vizsgálat folyik. (MTI)

  • A közterület-felügyelet szabálysértési feljelentést tett több árus ellen is mivel területfoglalási engedély nélkül kínálják portékájukat - perecet, ruházati kiegészítőket - a Kossuth téren. A Magyar Hírlap értesülése szerint azért nem helyszíni bírsággal sújtják az árusokat, mert a hatóság nem kívánja tovább élezni a parlament előtt kialakult helyzetet.

  • Kulturális eseménnyé transzformálják a parlament előtti tüntetést a kampánycsend idejére a szervezők, jelentette be Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság ügyvivője hétfőn. Terveik szerint a Kossuth téren felállított színpadon "nemzeti zenekarok és nemzeti színészek" lépnek majd fel, a felszólalókat szigorúan szűrik majd. A szervezők kijelentették, ha a rendőrség ennek ellenére fel akarja oszlatni tüntetésüket, akkor ellenállnak a hatósági intézkedésnek, írja a Magyar Nemzet szerdai száma. A Magyar Televízió híradójának értesülései szerint a tüntetők készek odaláncolni magukat a füves terület és az Országház közti kordonhoz.

  • Hamarosan lejár az Új Magyarországért Egyesület hétfőn átadott petíciójának türelmi ideje. Ma 11 óráig kellene Szili Katalinnak és Sólyom Lászlónak érdemi választ adniuk a Kossuth téri tüntetők két követelésére: az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívására és ideiglenes kormány felállítására. Ha a megszabott határidőre nem reagál a petíció két címzettje, akkor eszkalálódhatnak a tüntetések, ígérte beadvány.

    Sólyom nem várt az ultimátumban megadott időpontig, írja a Népszabadság, az államfő válasza szerint az Országgyűlés csak önmagát oszlathatja fel, alkotmányozó nemzetgyűlést meg nem ismer az alkotmány. Szili katalin egyelőre annyit mondott, hogy a megfelelő pillanatban, az Országgyűlés sajtószolgálata nyilvánosságra hozza válaszát.

  • Már nincs rendőrsorfal a Parlament előtt, szerdán reggel a Kossuth téren kettesével járőröznek a rendőrök a kordon mellett. Az előző napokhoz képest a rendőrök száma tovább csökkent, az MTI tudósítója hat rendőrt számolt össze. A téren talán 30 ember volt a reggeli órákban, a legtöbben kávéért, reggeliért állnak sorba, vagy csoportokba verődve beszélgetnek.

  • Nem kommentálta, így nem is cáfolta az esetleges kormányfő-jelöltségéről szóló, sms-ben és e-mailben terjedő híreket Bokros Lajos (szeptember 26-i 13:29-es és 14:51-es bejegyzés).

    Titkárnője szerdán délelőtt az Index kérdésére csak annyit mondott, hogy a híreket semmilyen formában nem kívánják kommentálni. Hozzátette, hogy "a lapok sok mindent írnak", de kedden sem erősítették meg senkinek, hogy Bokros - aki pénzügyminiszterként már végigvitt egy stabilizációs csomagot - kormányfő lehet, ha teljesül három, általa megfogalmazott kritérium. Ezek, ahogy az üzenetírók tudni vélték, hogy már 2007-ben elinduljanak a reformok, hogy ő javasolhassa az új jegybankelnököt - Farkas Ádámot -, és hogy további 250-300 milliárdos megszorítás jöjjön az önkormányzati választások után.

  • Gyurcsány önkritikát gyakorolt, határozottságot és megértés ígért

    2001 óta nem a realitásokra, hanem a reményekre épült a magyar politika, mert „meg akartuk spórolni az erőfeszítéseket és a változatlanság illúziójában ringattuk az országot” – mondta Gyurcsány Ferenc a kormányülés előtti félórás beszédében. A kormányfő szerint ő sem volt elég bátor ahhoz, hogy olyan egyenesen elmondja a választóknak azt, miért van szükség a reformokra, ezt csak szűk körben a balatonőszödi frakcióülésen tette meg.

    Gyurcsány szerint az ő és a kormány felelőssége, hogy azt hitték, a növekedés megóvja az országot az egyensúlyi gondoktól. Bár nekiálltak a reformoknak, a „cselekvés bátorsága nem párosult a beszéd bátorságával”. A kormány Gyurcsány ígérete szerint határozottan végrehajtja a kitűzött reformokat, de az egyeztetéseket az eddigieknél kiemeltebben kezeli. Ezzel azonban nem lehet eltántorítani a lényegtől a kormányt.

  • Ma délelőtt 11 órakor lejárt a Kossuth téren létrehozott Új Magyarországért Egyesület petíciójára várt válasz határideje. Az egyesület alkotmányozó nemzetgyűlést és ideiglenes kormányt akart, de Sólyom László köztársasági elnök már kedden lesöpörte a javaslatokat. A másik címzett, Szili Katalin még nem reagált.

    Az egyesület a petícióban felhívta a figyelmet arra, hogy ha a követelések teljesítését elodázzák vagy elutasítják, eszkalálódhatnak a tüntetések. A Kossuth téren szerda délelőtt egyik főszervezeő sem volt jelen, nem tudtuk megkérdezni, mit szólnak hivatalosan a petíció fogadtatásához. Az egyik rendező annyit mondott, tudják, hogy követeléseik nem találtak megértő fülekre, és most médiát kell keresniük követeléseik ismertetéséhez.

  • Késő délelőtt elkezdődtek a szónoklatok a Kossuth téren. Jelenleg több mint százan vannak a Parlament előtt, de nehéz megbecsülni a tüntetők pontos számát, mert rengeteg a turista és a téren csak átvonuló bámészkodó.

    A szónoklatok kezdeténél kisebb konfliktus alakult ki, mert egy idős férfi a hallgatóság soraiból üvöltözni kezdett, és felszólította az egyik szónokot, hogy menjen inkább dolgozni, ahelyett, hogy tüntet. A férfit rögtön körbevették a tüntetést biztosító nemeztőrök, majd az egyik szervező utasítására - "ezt többet nem akarom itt látni" - kivezették a térről.

    A következő szónok már úgy kezdte a beszédét, hogy elmagyarázta a hallgatóságnak, hogy miért nem dolgozik inkább: "Én egy hete vagyok itt, a második napon a főnököm felhívott, és közölte velem, hogyha ráérek tüntetni, akkor nem kell dolgoznom többet, és kirúgott." A szónoklatok között most is versekkel és zenével szórakoztatják a közönséget a szervezők. (MTI)

  • Előkerült Gyurcsány őszödi beszédének első fele

    10 perccel a Fidesz erről szóló sajtótájékoztatója előtt közzétették Gyurcsány Ferenc blogján a balatonőszödi kormányülés első egy órájának leiratát. Gyurcsány itt beszél a frakciónak először a tervezett intézkedésekről, átalakításokról. A Fidesz a harmadik Gyurcsány-csomag részleteit látja a beszédben.

  • A petíciót aláírók követelése nemhogy tárgyalásra, még szándékaik megismertetésére sem igazán alkalmas. Ezt az Országgyűlés elnöke írta szerdán, a Kossuth tér előtt tüntetők egy csoportjának hétfőn átadott követelésekre adott válaszlevelében.

    Kezdeményezéseikkel az alkotmány keretein kívül keresik a megoldást, az alkotmány nem rendelkezik sem alkotmányozó nemzetgyűlésről, sem ideiglenes kormányról. Az alkotmány módosítására, illetve új alkotmány elfogadására kizárólag az országgyűlés jogosult, hangsúlyozza - Sólyom László keddi reagálásával összhangban - Szili Katalin abban a levélben, amelyet Kelemen András fideszes parlamenti képviselőnek és a petíciót aláíró társainak címzett. A házelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmánytól eltérő közjogi fogalmak bevezetését csak alapos indokkal alátámasztva, szakértői, politikai és társadalmi vitákat lefolytatva lehet érdemben vizsgálni.

  • Az SZDSZ felszólítja a politikai erőket és a tüntetés szervezőit, hogy tartsák be a kampánycsendet, és azok a Fidesz-frakcióban ülő országgyűlési képviselők, akik csatlakoztak a szélsőjobboldali demonstrációkhoz, adják vissza mandátumukat, jelentette ki Gusztos Péter, szabad demokrata ügyvivő szerdai sajtótájékoztatóján a Parlamentben.

    "Felszólítjuk őket, hogy vállalják, amit mondanak, hozzák összhangba a szavaikat és a tetteiket, és hogy ha alkotmányozó nemzetgyűlést akarnak, ami egy alkotmányon kívüli megoldás, számolják fel az összeférhetetlenséget képviselői mandátumukkal." Gusztos hangsúlyozta: szeretnék, ha a Fidesz vezetése tisztázná a viszonyát ezen képviselők magatartásához. Ők az ellenzéki párt hivatalos politikai programját fejtették ki, vagy ha nem ezt tették, akkor lesznek-e ennek következményei, kérdezte.

  • "Ön nem viselkedett demokrataként. Az Ön magatartása a demokrácia értelmét, erkölcsi igazolhatóságát tette kétségessé – írja nyílt levelében a szervezet. - Ön kiskorúnak tekintett minket, ennek az országnak az állampolgárait. Ön azt gondolta, tudja a megoldást ennek az országnak a bajaira, s azt vélelmezte, hogy emiatt joga van megfosztani minket a közösségi önrendelkezéstől. Ha ugyanis a hatalom eltitkolja az állampolgárok elől azokat az információkat, amelynek alapján meg tudnánk ítélni a teljesítményét, ha valaki úgy nyer választást, hogy nem mondja el őszintén, hogy megítélése szerint mit kell tenni, azzal megfoszt minket a hatalomgyakorlásról való tárgyszerű ítéletalkotás és a közös sorsunkról való felelős döntés lehetőségétől. Márpedig erre szolgál a demokrácia... Abból indulunk ki, hogy ebben Ön is hisz, hiszen egy időben sokat hivatkozott a köztársaság eszméjére. Ha így van, be kell látnia, hogy hibázott. A demokrácia értelme ellen vétett. Ezért kell mennie, Miniszterelnök Úr."

  • Fideszesek: menjen, MSZP-sek: maradjon

    A Medián hírlevélben közzétett legújabb adatai szerint némileg nõtt az "Orbánék" felelõsségét felvetõk aránya.

  • Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője szerdán a Kossuth téren - a Btk. 177. paragrafusára hivatkozva - felszólította a magyar állampolgárokat, hogy minél nagyobb számban tegyenek feljelentést Gyurcsány Ferenc ellen, hogy ezzel "megostromolják az igazságszolgáltatást".

    A bizottsági tag bejelentette, hogy a tüntetés péntek éjféltől vasárnap éjfélig kulturális rendezvénnyé alakul át, amelyen istentisztelet, gyertyás virrasztás és számos zenei program várja az érdeklődőket. A téren délután 2 órakor kétszáz tüntető tartózkodott.

  • Körülbelül háromszázan vannak a Kossuth téren, ebből százan állnak a színpad körül, a többiek a fűben heverésznek.

  • Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium munkatársai szerdán a rendőrségen kigyűjtötték azokat a jogszabályokat, amelyek alapján egységesen járhatnak el a rendőrök a demonstrációkkal kapcsolatban. Ezek a gyülekezési törvény, a rendőrségi törvény és a választási törvény egyes passzusai, közölte Garamvölgyi László ezredes. Egy rövid összefoglaló készült a minisztérium segítségével, hogy mely törvényi helyekre kell figyelemmel lenniük az intézkedőknek. Minden megyei főkapitány megkapta a rezümét. A szóvivő azt mondta, hogy erre a mostanra kialakult helyzet miatt volt szükség. Ezután ezek szerint intézkednek.

  • A kormány 460 millió forintos többletforrást biztosít a rendőrségnek az elmúlt heti események során keletkezett károk, illetve a rendőri készenlét és túlszolgálat költségeinek fedezésére, jelentette be szerdán Danks Emese. A megsemmisült, illetve megsérült rendőrségi eszközök pótlásához és egyéb eszközök beszerzéséhez 160 millió forint szükséges. Többletköltséget jelentett a túlszolgálat, mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak naponta 1400, a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnak 800 fő ellátásán és elhelyezésén túl további 15 megye rendőrszázadának ellátását kell biztosítania.

  • Szakértői bizottságot hozott létre az országos rendőrfőkapitány a múlt hétfőn az MTV-székháznál történt események rendőrszakmai kivizsgálására, közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A szakmai vizsgálatnak nem a személyi felelősség megállapítása ebben a pillanatban a célja, hanem a tapasztalatok megfogalmazása, mondta Bene László főkapitány. (MTI)

  • Egymáshoz légvonalban nagyon közel helyezkedik majd el a fővárosi önkormányzati választás négy főhadiszállása. Az MSZP hagyományosan most is a VIII. kerületi Köztársaság téri központban várja majd az eredményeket, a székház nélkül maradt Fidesz pedig a választási célokra eddig nyilvánosan nem használt Polgárok Házába rendezkedik be, ami szintén a VIII. kerületben, a Visi Imre utcában található.

    A szocialistáktól csak néhány méterre nyitott választási irodát Tarlós István független, a Fidesz által is támogatott főpolgármester-jelölt, így ő szintén a Köztársaság téren figyeli majd a voksolás végét. A VIII. kerületben van az önálló főpolgármester jelöltet indító Munkáspárt központja is. A Demszky Gábort újraindító SZDSZ távolabb, a Károly körúton, a Liberálisok Sátrában rendezi be a központját, Katona Kálmánék pedig Budán, a Szilágyi Erzsébet fasori MDF-központban követik majd az események alakulását.

  • A miniszterelnök fogadja meg politikusok és államférfiak, annyi jó szándékú jobb és baloldali ember követelését, és mondjon le! Kezdjünk új korszakot városunkban is – hangsúlyozta Spányi Antal megyéspüspök a kedd esti székesfehérvári, Városház téri tüntetésen, amelyen sok százan vettek részt. A püspök beszédéről a megyei napilap tudósított. A változást és új kormányt sürgető püspöki beszédben elhangzott többek között: „Fáj, hogy tudatosan és hosszan, megfontoltan hazudtak, becsaptak és félrevezettek, miközben Orbán Viktort nevezték hazugnak.”