Tüntetések, tévéfoglalások percről percre

2006.09.26. 00:17
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Schőn Péter, a BRFK szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a téren sátorozóknak és az árusoknak a kerületi önkormányzattól kell engedélyt kérniük, a rendőrségnek ezzel kapcsolatban nincs hatásköre. A távirati iroda munkatársának egy kukorica- és két perecárus elmondta: senkitől nem kértek engedélyt, azt az elmúlt hét folyamán tőlük sem kérte senki.

  • Keddre virradó éjszaka, röviddel éjfél után a mintegy háromszáz tüntető előtt a Kossuth téren megjelent a színpadon Wittner Mária, a Fidesz parlamenti képviselője; ez volt a tüntetés kilencedik napjának utolsó, említésre méltó eseménye. Rövid beszédében mindössze annyit közölt, hogy most érkezett Sárvárról, ahol a polgárok lelkesen figyelik a budapesti történéseket.

    Ezután Takács András, a demonstráció egyik vezéralakja szólt az egybegyűltekhez, s arra kérte őket, hogy maradjanak a téren, és követeljék továbbra is Gyurcsány Ferenc távozását. Elmondta azt is, hogy keddtől vidéki városokban tart beszédeket, illetve péntekig egymillió példányban készítenek szórólapokat, amelyeken a tüntetés céljairól írnak majd.

    Éjfél után az Egészséges fejbőr és a Ballagó idő elnevezésű zenekarok számait játszották, illetve "közkívánatra" az interneten terjedő Gyurcsány-beszédből készített zenei mixet is lejátszották. A Kossuth téren az emberek többsége leheveredett a fűbe, illetve sátrakban aludni tért. Néhány önkéntes szemetes zsákba gyűjti a hulladékot. (MTI)

  • Nem jelentették fel Giber Lászlót

    A Népszabadság úgy tudja, hogy a parancsmegtagadással fenyegető rendőrnek egyelőre nem kell attól tartania, hogy hadbíróság elé állítják.

  • Nyílt levélben kéri lemondásra Gyurcsány Ferencet Mádl Ferenc volt köztársasági elnök. A Magyar Nemzet első oldalán közölt levelében Mádl és tíz társa azért szólítja lemondásra a kormányfőt, mert Gyurcsány balatonőszödi beszédéből kiderült, a kormány hazudott. A levél írói szerint Gyurcsány számára nem vállalható tovább a kormányfői felelősség "a demokrácia erkölcsét és az állampolgárok alkotmányos döntési szabadságát fenyegető pusztító következmények miatt". A levelet a volt köztársasági elnök mellett többek között Bod Péter Ákos a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere, Sára Sándor filmrendező, Szokolay Sándor zeneszerző és Zlinszky János volt alkotmánybíró írt alá.

  • Ma 165 éve született Georges Clemenceau, a Párizs környéki - így a trianoni - békék egyik kimunkálója. Clemenceau édesapja az 1848-as forradalom támogatója, rendíthetetlen republikánus volt - fia a republikanizmust örökölte. 1907-1909 között volt először miniszterelnök, korábbi szélsőbalos múltja ellenére komoly konfliktusai voltak a szakszervezetekkel. másodjára 1917-ben lett kormányfő, célja a háború megnyerése volt. Élete álma 1918. november 11-én teljesült be, amikor a hazáját 1871-ben megalázó, most megvert németek aláírták a tűzszünetet. Hiába nyerte meg azonban a háborút, az 1920-as elnökválasztáson súlyos vereséget szenvedett, és visszavonult a politikától. A legenda szerint Trianonban azért bánt el annyira a magyarokkal, mert gyűlölte magyar menyét.

  • Bihari Mihályt javasolja kormányfőnek a nem túl ismert Nézőpont Intézet fiatal, 26 éves vezetője, Mráz Ágoston Sámuel politológus. A szakértői kormány felállását szükségesnek tartó Mráz a gazdasági tárca élére Bod Péter Ákost jelölte, pénzügyminiszternek Surányi Györgyöt kérné fel. A rendészeti minisztérium vezetését Györgyi Kálmán egykori legfőbb ügyészre bízná, a kulturális tárcát Pozsgay Imrére. A külügyminiszter Gottfried Péter volt külüyi államtitkár lehetne, mígy a szociális Ferge Zsuzsa szociológus, vélekedett a Népszabadságnak nyilatkozó ifjú politológus. A szakértői kormány szerinte azonnal visszavonhatná a tandíjt bevezető és a patikákat liberalizáló szabályokat, megszorítások helyett pedig enyhíthetné a vállalkozások terheit.

  • A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője nem ért egyet azzal, hogy frakciótársa, Kelemen András aláírta a Kossuth téri tüntetők egy csoportjának petícióját. Navracsics Tibor erről a Nap-kelte című tévéműsorban beszélt. Leszögezte, nem ért egyet ezekkel a követelésekkel, és azzal sem, hogy Kelemen András aláírta a petíciót. Mint mondta, közölte véleményét Kelemen Andrással, de erről majd a frakcióülésen tárgyalnak.

    Nem gondolja, hogy a Fidesz ezzel az alkotmányos rend megdöntésében asszisztálna, vagy bármilyen gyűlöletkampányt folytatna - tette hozzá.

  • Bár naponta felkeresik, nem figyelik folyamatosan a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű megrongálása miatt körözött Budaházy György diósdi házát. A rendőrök ugyanakkor még egyszer nem akarják hagyni, hogy Budaházy meglóghasson. Budaházy ugyanis a körözés ellenére már kétszer is szónokolt a Kossuth téren a Szabadság téri zavargás óta. Budaházy a Magyar Hírlap értesülései szerint nem akarja önként feladni magát, mert attól tart, olyan bűncselekményekkel is meggyanúsíthatják, amiket nem követett el. Amíg szökésben van, addig bújtatóit is veszélybne sodorhatja. A Magyar Hírlap értesülései szerint amúgy a körözött rongálót civil ruhás rendőrök várják a Kossuth téren.

  • Egynapos hivatalos látogatásra érkezik kedden Magyarországra Giorgio Napolitano olasz államfő. Napolitano a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában megkoszorúzza az 1956-os forradalom hőseinek emlékművét, ezzel kíván pontot tenni a forradalom idején a szovjet beavatkozást támogató nyilatkozata miatt kirobbant vita végére.

    Az olasz államfő Sólyom László magyar köztársasági elnökkel folytatott tárgyalása után "A politikai integráció perspektívái az egyesítés utáni Európában" címmel előadást tart a Magyar Tudományos Akadémián. A látogatás a budapesti Olasz Kulturális Intézetben zárul, ahol tíz ország magyarországi nagykövetsége és több nemzetközi szervezet együttműködésével két héttel ezelőtt nemzetközi programsorozat kezdődött az 1956-os forradalomról. (MTI)

  • A múlt héten és hétfőn Sólyom Lászlónak megküldött petíciók halmában elveszhetett a III. Béla Lovagrend még szeptember elején megküldött petíciója. A szervezet legalábbis most közleményben hívta fel a köztársasági elnök figyelmét, hogy a hónap elején kezdeményezték, hogy a jelenleg a Parlament épületében tárolt koronázási jelvényeket adják vissza Székesfehérvárnak, ahol eredetileg őrizték azokat. Indítványozták továbbá, hogy a Szent Korona Testület elnöke a mindenkori esztergomi-budapesti érsek legyen. (MTI)

  • Már csak tíz rendőr áll sorfalat a Parlament előtt a Kossuth téren. A sorfalban már golyóálló mellényt sem viselnek, sőt, pajzsa sincs a rendőröknek. A téren mintegy ötven ember van, a sátrak száma viszont 16-ról 20-ra nőtt. A legtöbb tüntető napozik, mások szendvicsekért állnak sorban. (MTI)

  • Megköszönte annak a háromszáz rendőrnek a munkáját Demszky Gábor, akik megsérültek a múlt heti budapesti zavargásokban. A főpolgármester 50 rendőrnek, akik közül többen még kedden is láthatóan sérültek voltak, a főváros nevében 100-100 ezer forint jutalmat adott át. A főpolgármester külön is köszönetet mondott a vidéki rendőröknek helytállásukért. Megjegyezte, hogy három rendőr kórházban van és közülük egy állapota még mindig súlyos. (MTI)

  • Szegeden lépett fel hétfőn Toroczkai László, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, aki a múlt hét hétfőn a tévészékházhoz vezényelte a Kossuth téri tüntetőket. Toroczkai ugyanott lépett fel, ahol korábban Szeged fideszes polgármesterjelöltje bírálta a kormányt. Toroczkai ellen a rendőrség továbbra sem kezdeményez eljárást semmilyen büncselekmény miatt, de vizsgálják a tévé- és fényképfelvételeket - mondta ma Bene László, az ORFK vezetője.

  • Összeomlana a magyar gazdaság, ha a Fidesz gazdaságpolitikai javaslatai megvalósulnának, jelentette ki Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese. Mint mondta, a Fidesz kevesebb pénzből osztana többet, hiszen a kiadásnöveléssel párhuzamosan csökkentené az adókat. A Fidesz javaslatait divergenciaprogramnak nevezte, melynek megvalósulása esetén éves szinten 2500 milliárd forint többlethiány keletkezne, gyengülne a forint, 10 százalék fölé emelkedne az infláció és 20 százalékkal csökkenne a gazdaság öszteljesítménye.

  • Gyurcsány Ferenc a balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta kerüli a kampányrendezvényeket, fórumokat. Néhány napja még úgy volt, hogy a héten nekiindul az országnak, szerdán Pásztón lépett volna fel, most azonban egy bejegyzésre bukkantunk Dömsödi Gábor televíziós blogján, aki „civilben” Pásztó MSZP által támogatott polgármesterjelöltje:

    „A Miniszterelnöki Hivatal lemondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdára tervezett pásztói látogatását”.

    (Dömsödi 1990-től 2006-ig a szintén Nógrád megyei Bokor polgármestere volt, illetve néhány napig még mindig az.)

    A miniszterelnök értesüléseink szerint szerdán Salgotarjánba, pénteken Pécsre látogat.

  • Újabb képek a székház ostromáról

    Közel negyven fotót tett fel a netre a rendőrség. A felvételeken látható férfiak szerepét még nem tisztázták.

  • A hét második felében derülhet ki, pontosan mennyi kár keletkezett az MTV Szabadság téri székházában a múlt heti ostrom során, jelentette be Holub Katalin. Az MTV szóvivője a múlt héten 232 millió forintos kárról beszélt. Károk érték a tévé munkatársainak autóit, de a tévé archívuma is részben megsemmisült. Az egy héttel ezelőtti támadás során 38 kazetta tűnt el, és körülbelül ennyi sérült meg, ráadásul egy olyan raktárukat érte az ostrom, ahol adáskész kazettákat őriznek.


    A háttérben kazettákat lopnak
  • Online petíció indult a Tilos Rádió ügyvédjük szerint ártatlanul letartóztatott munkatársai szabadon bocsátásáért. A petíció aláírói - bejegyzésünk írásakor 244-en, de számuk gyorsan növekszik - "tűrhetetlennek és a jogállamisággal ellentétesnek" tartják, hogy Dávid Ferencet és Varga Dánielt "előállításuk és meghallgatásuk után azonnal nem engedték el, hiszen letartoztatásuk nyilvánvaló tévedésen alapult, az ellenük felhozott vádak alaptalanok".

  • A tüntetők magukat nemzetőröknek nevező biztonsági emberei vezettek ki a Kossuth térről egy férfit, aki munkanélkülinek nevezte az ott demonstrálókat, és felszólította őket, hogy menjenek inkább dolgozni. A téren több mint százan gyülekeznek, többen sajnálkoznak a csekélyke létszám miatt. Délben megkezdődtek a szónoklatok is, egy füzetben pedig aláírásokat gyűjtenek Gyurcsány elmozdítására. Eddig háromezer aláírás gyűlt össze. (MTI)

  • Bokros Lajossal tárgyal az MSZP a miniszterelnökségről, legalábbis ez a hír terjed városszerte sms-ben. Az üzenet szerint Bokros neve azért merült fel, mert mind Magyarországon, mind Európában egyre kevesebben hiszik, hogy Gyurcsány alkalmas a reformok levezénylésére. Bokros Lajos kinevezéséről - igaz, akkor még csak gazdasági miniszterként emlegették - szeptember 8-án is terjedtek pletykák, ezt akkor cáfolták.

    Az sms szerint Bokros Lajos három feltételt támasztot: már 2007-ben induljanak el a reformok, ő javasolhassa az új jegybankelnököt - Farkas Ádámot -, és további 250-300 milliárdos megszorítást szeretne az önkormányzati választások után.

  • Országos körözés Budaházy ellen

    A BRFK ismét a lakosság segítségét kéri: a rendőrség külön felhívást tett közzé kedden dél körül Budaházy György elfogására, csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt .

    A rendőrség szerint Budaházy 2006. szeptember 18-án illetve 19-én a főváros területén több helyszínen, demonstrációk során erőszakos, garázda cselekményeket hajtott végre, ezért országos körözést bocsátottak ki ellene.

  • Herédi István, a Montreáli Magyar Bizottság elnöke készen áll, hogy Gyurcsány Ferenc és koalíciós kormánya lemondását követelő levelét megírja. A Montreáli Magyar Bizottság most a tagszervezetek válaszát várja, hogy ők is egyetértenek-e a javaslattal. A levelet Sólyom Lászlónak és a montreali The Gazette-nek és a francia nyelvű La Presse-nek is.

  • Bokros Lajost egyelőre nem tudtuk megszólaltatni a kormányfői kinevezéséről keringő hírekkel kapcsolatban. A volt pénzügyminiszter jelenleg konferencián van, de titkárnője tájékoztatása szerint már hozzá is eljutott az immár emailben is terjedő hír, miszerint három feltétele teljesülése esetén elvállalja a kormányfőséget. Bokros később reagál a pletykára.

  • Orbán: Ebbe a csomagba belegebednek

    Nem érez személyes felelősséget az utcai zavargásokért a Fidesz elnöke, aki úgy véli, hogy szükség van gazdasági válságkezelésre, de erre a Gyurcsány-csomag nem alkalmas. Az ellenzéki pártelnök hajlandó volna tárgyalni a válság rendezéséről, de a megbeszéléseknek szerinte a regnáló kormányfő az akadálya. Interjú Orbán Viktorral.

  • Gyurcsány a rohamrendőröknél

    Gyurcsány Ferenc komplett Kádár-paródiát adott elő a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál. Köszönetet mondott az állománynak helytállásukért, megtekintette a legújabb rohamrendőr-divatot, majd az állományétkezdében elköltött egy adag bácskai rizseshúst vegyes savanyúsággal. A leves gombalevesnek látszott.

  • Kommandósok vesztegeltek a tévéostrom idején?

    A tömegoszlatásra kiképzett, állig felszerelt kommandósok tétlenül várakoztak a tévészékház ostromakor egy józsefvárosi laktanyában, állítja a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. A rendőrség szerint a hivatkozott egységnek más dolga volt, és különben sem alkalmasak tömegoszlatásra.

  • Házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Ekrem-Kemál Györgyöt, akit az MTV székháza elleni támadáskor elkövetett garázdasággal gyanúsítanak.

  • Az alkotmányozó nemzetgyűlés intézményét a hatályos alkotmány nem ismeri, ilyen gyűlés a rendszerváltás óta fennálló alkotmányos berendezkedéssel összeegyeztethetetlen lenne - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke. Az alkotmány értelmében egyedül az Országgyűlés jogosult az alkotmány módosítására, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával - ismertette Wéber Ferenc a hivatal álláspontját. Hozzátette: az ideiglenes kormány intézménye szintén ismeretlen a magyar alkotmányos rendben.

    A Köztársasági Elnöki Hivatal egy munkatársa hétfőn vette át a Kossuth téri tüntetők egy csoportjának petícióját, amelyben alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, ideiglenes kormány felállítását és a tárgyalások azonnali megkezdését követelik. (MTI)

  • Hány politikus tisztességes? - megfejtés

    Vasárnap logikai feladványban próbáltuk megtudni Önöktől, 100-ból hány politikus tisztességes. Szinte mindenki tudta a helyes választ, de beszólók és trükközők is akadtak. Olvassa el válogatásunkat!

  • Újabb bírósági döntések születtek kedden a budapesti rendbontások ügyében: egy embert letartóztattak, kettő ellen lakhelyelhagyási tilalmat, egy ellen házi őrizetet rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az újabb bírósági döntésekkel már 145-en vannak előzetes letartóztatásban a budapesti rendbontásokkal kapcsolatban.

    A letartóztatási kérelmek mellett az elmúlt napokban összesen tizenegy ember ellen szabálysértési eljárásban is döntés született. Valamennyiüket három, illetve két nap elzárással sújtotta a bíróság. Kedden három ember ügyében döntöttek, ők e hét hétfőjén a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában garázdálkodtak. Rájuk a bíróság két-két nap elzárást szabott ki garázdaságért. Eddig összesen 276 embert állítottak elő, közülük 202-öt vettek őrizetbe.