A Hír Tv szerint kezd szervezetté válni a tüntetés, valakik hangosításról próbálnak gondoskodni, más esőkabátokat osztogat a téren. Időközben egyébként elállt az eső.
A BBC hírrádiójában elhangzott magyar kommentárok szerint elképzelhető, hogy maga a miniszterelnök áll a balatonőszödi frakcióülés hangfelvételének kiszivárogtatása mögött. Kiszely Zoltán politológus szerint "a felvételt arra is lehet használni, hogy támogasság vele a kormány álláspontját, miszerint a reformok sürgetőek és elkerülhetetlenek".
A nemzetközi sajtó tekintélyes lapjai foglalkoznak Gyurcsány Ferenc beszédével, a beszámolók címeinek mindegyikében szerepel a „hazudtunk” szó.
Karsai József szocialista képviselő, aki nemrég egy zárt ülésen bírálta a kormány intézkedéseit az Index tudósítójának azt mondta, ő nem hazudott semmit. Karsai feldúltan magyarázta az elmúlt évek autópálya-építéseit, a béremeléseket és a fejlesztéseket. A képviselő nem érti, hogy őt miért állították le, amikor Bajnai Gordon ügyeiről kezudett el beszélni, miközben a kormányfő a kormányfő hazudozásról.
Az MSZP teljes vezetésének részvételével tartanak rendkívüli sajtótájékoztatót a szocialisták délelőtt 11-kor. A vasárnap kiszivárogtatott Gyurcsány-beszédről Hiller István szocialista pártelnök mellett Lendvai Ildikó frakcióvezető, Juhász Ferenc alelnök és Simon Gábor, a párt Országos Választmányának elnöke fog beszélni.
"Nyilvánvalóan arról van szó, hogy demokratikus körülmények között egy kormányzat nem engedheti meg magának azt, hogy az embereket tudatosan, szándékosan és folyamatosan félretájékoztassa, félrevezesse. Ez ugyanis magának a demokratikus működésmódnak az alapelveivel nem egyeztethető össze" - nyilatkozta az InfoRádiónak Gazsó Ferenc, az MSZP társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnöke. Szerinte Gyurcsány "tökéletesen alkalmatlan" az ország vezetésére, hiszen nyilatkozata "a demokratikus attitűdök teljes hiányáról tanúskodik".
A nyilatkozat teljes szövege az InfoRádió oldalán érhető el.
Terjednek olyan hírek, amelyek szerint a Fidesz-frakció kollektíve visszaadja a mandátumát, ezt fideszes forrásaink azonban nem tartják valószínűnek. Egy képviselő szerint erre nincs sok esély, mert az utóbbi időben épp a frakció kezdte átvenni a párt irányítását, ráadásul sokaknak egzisztenciális problémákat jelentene a képviselőség feladása.
Aránytalan veszteséget okozott volna oroszországi utazása lemondása Gyurcsány Ferenc szerint. "Alig van annál fontosabb, mint hogy megnyissuk az orosz piarokat és hogy helyreállítsuk azt a kapcsolatot, ami a kilencvenes évek vége előtt jellemző volt" - nyilatkozta a kormányfő a Klubrádiónak. Ugyanakkor a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legfontosabb vitájának nevezte a politikai hazugságokkal való szembenézés ügyét. De azt, hogy "mintegy tíz órán keresztül" nem tudja személyesen magyarázni az elhangzottakat, nem okoz akkora veszteséget, mint amilyeneket a Putyinnal való személyes találkozó lemondása okozna.
Minden alkotmányos eszközzel megpróbálják elérni Gyurcsány lemondását, derült ki a Fidesz és a KDNP közös elnökségi ülése után. Arra a kérdésre, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítványra gondol-e, Navracsics azt felelte, létezik más lehetőség is.
Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető szerint az események túlléptek Gyurcsányon, a miniszterelnök nem a megoldás része, hanem a probléma maga. Szólt arról is, hogy nyílt levelet juttattak el az MSZP-frakciónak, amelyben ugyanezt fejtegetik. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke felszólította az SZDSZ-t, hogy valljon színt, hogy meddig hajlandó falazni a miniszterelnöknek.
A két Bush, Tony Blair, Clinton és Nixon is keveredett már olyan ügybe, amikor kétségbe vonták szavaikat.
Az InfoRádió helyszíni tudósítása szerint mintegy 500-an lehetnek a parlament előtti tünetők. A jelentés szerint érkeznek is, távoznak is tiltakozók. Néhány tüntető paradicsommal dobálná meg Gyurcsányt, a többség a Kossuth-nóta éneklésével szórakoztatja magát.
Helyszíni tudósítónk szerint ugyanakkor legfeljebb háromszázan lehetnek, de ebbe már a Parlamenthez érkzetett turisták is beletartozhatnak. Egy néni kenyeret osztogat a tüntetőknek.
A miniszterelnök megérkezett az oroszországi Szocsiba, ahol Putyin orosz elnökkel lesze egy megbeszélése. Forrásaink szerint a kormányfő délután már vissza is jön, és minden bizonnyal részt vesz a szocialisták rendkívüli frakcióülésén.
"Ami most kiderült, az nem egy-két politikus vagy egy-két párt hazugsága, hanem a rendszerváltás, maga a rendszer hazugsága" - jelentette ki Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 alelnöke. Szerinte másfél évtizede jobb életet ígértek a politika szereplői, majd "sokáig leplezték mindenféle trükkökkel, hogy a magyar társadalom egyharmada vesztese a rendszerváltásnak, rosszabbul él, mint tizenhat éve".
Fratanolo János pártelnök szerint a mindenkori kormány mindig a legkisebb ellenállás felé megy, márpedig szerintük nem a legszegényebbekkel, hanem a gazdagabbakkal kellene megfizettetni az átalakulások költségeit. Mint mondta, nem a megszorítások szükségességét, hanem azok módját vitatják.
Magyarországon akkor állna elő új helyzet, ha a Fidesz is beismerné, hogy sok éven keresztül hazugságok uralták politikáját, mondta a szabad demokrata Eörsi Mátyás a Klubrádióban. A képviselő a Klubrádió reggeli műsorában az ellenzéki párt hazugságai közé sorolta, hogy adócsökkentést ígért akkor is, amikor tudta, hogy ez nem lehetséges.
Eörsi Mátyás szerint jelenleg változatlanul az ország költségvetésének helyreállítása a legfontosabb kihívás, amelyet követhetnek az adócsökkentések. Ennek a programnak a végrehajtásában egyelőre a szocialista párt az SZDSZ partnere, jelentette ki a liberális politikus.
Hitet tett a miniszterelnök mellett az MSZP vezetése hétfői rendkívüli sajtótájékoztatóján. "A párt támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és a megkezdett reformokat. Azokat véghezviszik, tehát a reformfolyamat nem áll le" - jelentette ki Hiller István, a párt elnöke.
Füttyszóval fogadják mindegyik, a Parlamentbe érkező politikust a tüntetők az Országház előtt. A tömeg Koncz Zsuzsa "Ha én rózsa volnék" című dalát átköltve azt énekli: "ősi országunkat együtt vesszük vissza". Az MTI tudósítása szerint a reggel felhúzott kettős kordon mögött folyamatosan váltják a rohamrendőröket, akik egyre többen vannak.
A fideszes képviselők tegnap délután óta semmiféle eligazítást nem kaptak arról, hogy mit kellene csinálniuk, tudtuk meg. A vasárnapi kör-sms-ben is csak annyit közöltek velük, hogy ne nyilatkozzanak. Nem változott az előzetesen meghirdetett menetrend sem, azaz a képviselőknek délután 5-re kell frakcióülésre menniük. Információink szerint a Fidesz-tagság presszionálja a képviselőket, hogy "Hol a Fidesz?", miért nem tesznek valamit.
Az államfő délben találkozik a frakcióvezetőkkel, és utána, fél kettőkor nyilatkozik a sajtónak.
Félpályás útlezárásokat jelentettek be a Kossuth téri önkéntes szónokok. Egyikük arról is beszélt, hogy hűtlen kezelés miatt feljelentették a miniszterelnököt. A Parlamentből kilépő kormánypárti politikusokat skandálva szidják. Egy ismeretlen szónok nagy tapsot kapott, miután bejelentette, hogy nem választással, hanem a népből kiválasztódva kell új vezetőket találni. Trianon miatt azonnal be kell fagyasztani az adósságtörlesztést.
Gyurcsány lemond, elzavarják, feloszlik a parlament, új választások jönnek. Minden akkor sem marad a régiben, ha igen. Forgatókönyv-variációk.
Nincs semmilyen megingás, a koalíció egyben marad, jelentette ki rendkívüli sajtótájékoztatóján Hiller István. A szocialisták teljes támogatásukról biztosították Gyurcsányt, aki szerintük a 16 éve tartó hazugságspirálról beszélt, és már 2005-ben majdnem őszinte volt. A kormány "szavai és tettei" a balatonőszödi frakcióülés óta "összhangban vannak", mondta Hiller, aki mellett a párt vezérkara is felsorakozott. Felelősségre vonásra nem készülnek, mert bár a kiszivárogtató ártani akart, valójában "használt" a kormányfőnek.
A sajtótájékoztató végén egy idegen "gerinctelennek", "csúszómászó féregnek" nevezte az MSZP elnökét. A férfit a biztonsági őrök vezették el.
A Kossuth téren tüntetők kézfeltartással fogadták el az egyik tüntető, Takács Endre petícióját, melyben kijelentik, hogy a kormány csalással került hatalomra, adta hírül az InfoRadio. A petíció lemondásra szólítja fel Gyurcsányt, ha pedig nem mond le, úgy Sólyom Lászlót kérik, éljen alkotmányos jogával, oszlassa fel a parlamentet és írjon ki új választásokat.
Kiszivárgó hírek szerint nem készül miniszterelnök-buktatásra az SZDSZ, bár a frakcióülésen néhány felszólaló súlyosnak minősítette Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét, tudta meg tudósítónk. A kisebbik kormánypárt frakcióülése pár perce ért véget, hivatalos tájékoztatást a délután folyamán adnak.
Meg nem erősített - fideszes forrásból - származó információnk szerint az államfőnél tárgyaló Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető a parlament feloszlatását kezdeményezi az államfőnél. Bár korábban nem hivatalosan tagadták, hogy visszaadnák mandátumukat a fideszes képviselők, készek erre, ha az államfő nem teljesíti kérésüket.
Dwyfor Evans, a Bank of America (BoA) londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piaci stratégiáért felelős alelnöke hétfőn az MTI-nek azt mondta: egy miniszterelnöktől "az ember nem pontosan ilyen kommentárokat várna", de végül is Gyurcsány Ferenc "csak azt ismerte be, amit a legtöbb kormány és a legtöbb kormányfő amúgy is csinál".
Evans szerint ezért piaci szempontból nem várható hosszú távra szóló negatív hatás, már csak azért sem, mert "jó ideje köztudott volt, hogy a kormány és a pénzügyminisztérium nyilatkozatai például a költségvetésről nem a valóságot tükrözték". Evans szerint piaci szempontból semmi új nem hangzott el; ezt jelezte, hogy jóllehet hétfő reggel volt valamelyes forinteladási nyomás, ez azonban később visszafordult.
Bár Sólyom László eredendően a legfőbb ügyészre tett személyi javaslatáról tárgyalt volna a parlamenti pártok képviselőivel, Navracsics Tibor, a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője a balatonőszödi szocialista frakcióülésről kiszivárgottakat is felvetette. Lendvai szerint ez modortalanság, a köztársasági elnök tekintélyének "rombolása" volt. Semjén Zsolt az Alkotmány 29. szakaszára hivatkozva, miszerint a köztársasági elnök a demokratikus államrend őre, cselekvésre szólította Sólyom Lászlót. Semjén azt nem részletezte, hogy a miniszterelnök leváltására, vagy a Parlament feloszlatására gondolt-e.
Egészen sajátos formában tudott csak kordont vonni a rendőrség a Parlament és a tiltakozók közé. A kordon most nyelv-formában benyúlik a Parlament VI-os kapuja felé. Tudósítónk kérdésére a rendőrség egyik munkatársa azzal indokolta a sajátos helyzetet, hogy a tüntetők hétfő hajnalban eddig tudtak előrenyomulni, a rendőrök pedig nem akarták visszaszorítani őket.
A Fidesz-KDNP-frakciószövetség felkérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy az alkotmány alapján tegye meg a szükséges lépéseket az általuk alkotmányos válságként értékelt helyzet megoldására, jelentette be Semjén Zsolt, a KDNP-frakció vezetője hétfőn Budapesten.
Navracsics Tibor és Semjén Zsolt levelet írt Hiller Istvánnak, az MSZP elnökének.
Tisztelt Elnök Úr! A magyar demokrácia súlyos válságba került. Az európai parlamenti demokráciák történetében példátlan esetnek lehettünk tanúi: a Magyar Köztársaság miniszterelnöke beismerte, hogy a kormányzati hatalma megtartása érdekében éveken keresztül hazudott. Hazudott a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának és egész tagságának, hazudott a népfelséget megtestesítő Országgyűlésnek, hazudott a magyar választópolgároknak. Hazudott a minket a közelmúltban soraiba fogadó Európai Uniónak, a nemzetközi politikai világnak és üzleti életnek.
Tettével lejáratta az őt jelölő pártot, lejáratta az ország kormányát, és szégyent hozott valamennyi magyar emberre. A miniszterelnök beismerte azt is, hogy céljai érdekében nem válogatott az eszközökben: attól sem riadt vissza, hogy szándékosan tönkretegye az országot. Ezzel a nyugati politikai kultúrával ellentétes viselkedésével kivételes bizalmi, pénzügyi és immár politikai válságot idézett elő.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt Elnöksége áttekintette a kialakult helyzetet, és felszólítja a Magyar Szocialista Párt vezetését, hogy a magyar baloldal megújulása és ezáltal a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalom visszaállítása, valamint a közélet megtisztulása érdekében vonja meg a bizalmat a miniszterelnöktől. Az események túlléptek Gyurcsány Ferencen, aki mára nem a megoldás része, hanem maga a probléma, ezért nemkívánatos személy lett a magyar demokratikus közéletben.
A tét már nem az MSZP-SZDSZ koalíciós kormány hatalmának megtartása, hanem több millió magyar embernek a demokráciába és az ország jövőjébe vetett bizalmának helyreállítása.
Dr. Navracsics Tibor a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöksége nevében, Semjén Zsolt a Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége nevében.