új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Előzetesben a Tilos két munkatársa

    A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a Tilos Rádió két munkatársának 30 napos előzetes letartóztatását. A védelmüket Társaság a Szabadságjogokért látja el, ügyvédjük szerint téves gyanúsítás történt.

  • Nem sikerült bejutniuk a Kossuth téri tüntetők képviselőinek a Parlamentbe pénteken. Egy küldöttség Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének akarta átadni petícióját. A tüntetőknek azt mondták: Lezsák Sándor vidéken tartózkodik.(MTI)

  • Mától csak úgy lehet felszólalni a Kossuth téri pódiumon, ha előtte írásban vagy szóban a felszólalni kívánó ismerteti mondandója lényegét. A szónokok cáfolták azt a híresztelést, amely szerint fizetnének a tüntetőknek azért, hogy napok óta a Kossuth téren tartózkodnak. Mától minden este koncerteket is tartanak a téren. (MTI).

  • A Parlament előtti tüntetésen a tömeg fegyelmezetten figyelte az eseményeket, kempingszékeken, vagy a fűben ülve, amikor a transzparensek között feltűnt egy Gyurcsányt éltető tábla: "Éljen Gyurcsány, aki beismerte, hogy hazudott".

    A nő, aki a kezében tartotta a feliratot, mindenképpen fel akart szólalni a miniszterelnök mellett, de ebben megakadályozták, majd kivezették a térről.

  • A meghatározó, döntő többség akaratával kerültek szembe az utóbbi napok rendbontói, jelentette ki Hiller István, az MSZP elnöke egy lakossági fórumon. "A demokratikus pártoknak, politikusoknak is közösen kell felemelni hangjukat a rendbontók ellen, közülük egy pillanatra sem vállalhat közösséget senki még egy kacsintással, vagy egy odavetett félmondattal sem a közösség békéjét, nyugalmát felforgatókkal" - mondta.

  • Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki az RTL Klub péntek reggeli hírműsorába küldött sms üzenetében a televízió felrobbantásával fenyegetődzött - közölte a rendőrség. A férfi több olyan üzenetet küldött az RTL Klub reggeli műsorába, hogy a televízió épületében bombát rejtettek el. A tűzszerészek az épületben robbanószerkezetet nem találtak - mondta a BRFK sajtóügyeletese.

    A telefonszám tulajdonosát a mobilszolgáltató segítségével azonosították és néhány óra alatt elfogták. A 39 éves szentgáli férfi ellen közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indul eljárás.

  • Egy álarcot viselő ismeretlen betörte az MSZP csepeli irodájának üvegajtaját péntek délután, majd elmenekült - közölte a XXI. kerületi szervezet elnöke. Tóth Mihály elmondta: személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. Szemtanúk szerint a támadó gépkocsival érkezett az épülethez, majd a rongálás után elhajtott. (MTI)

  • Az Index információi szerint a Fidesz elnöksége pénteki ülése után hivatalosan is jelezte a vidéki szervezeteknek, hogy elmarad a szombati nagygyűlés, a párttagok szervezetten ne jöjjenek Budapestre. Az elnökség megtiltotta, hogy a vidéki szervezetek pártpénzen buszokat béreljenek azoknak, akik a lemondott demonstráció ellenére a fővárosba utaznának a különféle eseményekre.

    A hírek szerint a pártközpont az is megpróbálja felmérni a választókerületi elnökökön keresztül, hogy magánúton hányan tervezik meglátogatni a hétvégi nem fideszes tüntetéseket.

  • Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint rend és nyugalom van Magyarországon. Petrétei József erről pénteken beszélt a rendvédelmi szervek kiképzőközpontjában Budapesten, ahol az országos rendőrfőkapitánnyal együtt meglátogatta az utcai rendbontások megfékezésében részt vevő rendőrök egy részét.

    "A kormány minden anyagi és erkölcsi segítséget megad ahhoz, hogy a munkájukat folytatni tudják" - mondta Petrétei József. Hangsúlyozta: kemény és határozott fellépést vár el a rendbontókkal szemben, ugyanakkor rámutatott: a békés demonstrálóknak biztosítani kell a jogot a gyülekezésre. Petrétei József hozzátette: ki fogják vizsgálni, hogy pontosan mi történt a Magyar Televízió Szabadság téri székházának ostromakor. (MTI)

  • "Ma is, holnap is a rendőrség legalább ugyanakkora erőkkel lesz jelen a közterületeken, mint az elmúlt éjszaka vagy korábban volt" - mondta Bene László országos rendőrfőkapitány a rendvédelmi szervek kiképzőközpontjába, amelyet Petrétei József rendészeti miniszterrel közösen látogatott meg.

    A hétvégéről szólva Bene László hangsúlyozta: nem kell robbantásos merényletektől tartani Budapesten és a rendőrségnek nincsenek olyan információi, hogy a hét eleji súlyos utcai zavargásokhoz hasonló akciók készülnének a fővárosban. A rendőrség felkészült ugyanakkor arra, hogy lesznek kisebb-nagyobb csoportosulások.

    A rendőrfőkapitány azt nem mondta meg, hogy pontosan hány egyenruhás teljesít majd szolgálatot az utcákon, azt azonban elismerte, hogy vidékről is csoportosítanak át erőket a fővárosba. Mint megjegyezte: nincs elkülönített keret a rendőrség büdzséjében a Kossuth téri demonstráció, illetve az utcai rendzavarások kezelésére. (MTI)

  • Menekülnek a befektetők

    A részvényindex egy hét alatt 1500 pontot esett, ami 6,5 százalékos csökkenést jelent. A vezető részvények 7-8 százalékot is vesztettek értékükből, de a belpolitikai válság mellett a nemzetközi rossz hírek is hozzájárulnak a tőkekivonáshoz.

  • Orbán Viktor pénteken Budapesten akkreditált nagykövetekkel találkozott, akiknek az elmúlt napok eseményeiről beszélt. A távirati iroda úgy tudja, Orbán az EU-tagállamok, valamint több unión kívüli ország diplomáciai testületének vezetőjével találkozott zárt ajtók mögött.

    Az MTI információi szerint Orbán Viktor megerősítette, hogy a Fidesz szakértői kormány felállításában látja a megoldást a mostani helyzetre. Elmondta, akár "a másik oldalról" is el tudna képzelni miniszterelnököt, ha azt szakértőnek minősítik.

  • Mintegy kétszáz fős csoport indult el a Keleti pályaudvar felől a Rákóczi tér irányába a MIÉP által meghirdetett tüntetésre. A menet a magyar zászlók mellett egy olyan lobogót is visz, amelyen Csurka István képe látható. A pártelnök egyébként nemrég húzott el fekete autójában a menet mellett és dudálásal bíztatta szimpatizánsait - jelentette tudósítónk.

    A csoport méretére jellemző, hogy a járdán vonul. Az emberek Gyurcsány távozását követelő jelszavakat skandálnak és énekelnek. A menetet mintegy harminc rohamasisakot viselő rendőr kíséri.

  • Nem lopták el Mazsolát és Tádét

    A Blikk azt írta, hogy az MTV ostromakor ellopták a Civavízió bábfiguráit. Miután már civil szerveződés is indult, hogy visszaszerezze a bábokat, az MTV szóvivője közölte, hogy Mazsola és Tádé simán átvészelte az ostromot.

  • Mintegy száz tüntető vonul békésen a Múzeumkertből a Rákóczi tér felé a MIÉP nagygyűlésére. A rendőrség komolyan biztosítja az eseményt, tudósítónk beszámolója szerint a Múzeumkertben gyülekezőknek - udvariasan - a csomagjait is átvizsgálták, menet közben a szemből érkező, zászlós járókelőket kikérdezik, mi célból és hová tartanak. A vonulók Gyurcsány-ellenes rigmusokat skandálnak, illetve hogy "több pénzt a rendőröknek".

  • Gyurcsány azt hangsúlyozta a The Washington Postnak adott, pénteken megjelent interjúban, hogy nem hazudott. "Fontos hangsúlyozni, hogy nem hazudtam" - mondta előző nap az újság tudósítójának a parlamentben. A lap szerimnt a kimerültnek látszó kormányfő faburkolatú szobájában azt "próbálta magyarázni", miért vallotta be, hogy pártja bután vezette az országot és hogy ő maga hazudott a szavazóknak az újraválasztási győzelem érdekében.

  • Öt nap szünet után Gyurcsány Ferenc blogja újabb bejegyzéssel bővült. "Elnézést kérek mindenkitől, ezekben a napokban nem tudtam blogot írni. Köszönöm a sok biztatást, igazán jól esik. Tegyük a dolgunkat, kedves barátaim, én is teszem a magamét, ahogyan eddig is. Pár nap múlva jelentkezem ismét" - írja a kormányfő szűkszavúan legfrisseb postjában.

    Ezt megelőzően a múlt vasárnap jelentkezett utoljára (17-én), amikor a nyilvánosságra került beszédét teljes terjedelemben közölte.

  • Sólyom Lászlóval kezdeményeznek egyeztetést a Kossuth téri tüntetők. Az államfőhöz írt levelük szerint Sólyom László az egyetlen közjogi méltóság, aki képes lehet "az egyre mélyülő belpolitikai válság megállítására". A tüntetők képviselői leszögezik: ők is elkötelezettjei "a társadalmi béke és stabilitás mielőbbi megteremtésének, a demokratikus alapelvek maradéktalan érvényesülésének".

    A levelet a tüntetők egyik vezetője Takács András írta alá a szöveg szerint Balog Barna, Molnár Tamás, Torockai László, Gaudi Nagy Tamás, Grespik László és Nagy László felhatalmazása alapján. (MTI)

  • "Bethlen Farkas (Verőce független polgármestere) azt üzente, szombaton mindenki hozzon magával egy üveg ásványvizet és egy vekni kenyeret" - harsogta egy ismeretlen szónok, amikor tudósítónk a Kossuth térre érkezett. A téren mintegy nyolcszázan gyűltek össze, egy tizenöt fős csoport kézzel írt papírlapokon rendszerváltást követel. A zsíroskenyér a sláger, de már fő a gulyás is. Ketten sakkoznak.


    Békés délutáni lézengés
  • Narancssárga helyett fehéret ajánl a Fidesz

    Schmitt Pál alelnök viszont péntek délután fehér ruhadarabok viselését javasolta azoknak, akik tüntetni akarnak.

  • A MIÉP-tüntetésen Kovács Dénes, az 56-os Munkástanácsok elnöke éppen egy verset szavalt el. A vers lényege: jöjjenek csak a tankok, a Pesti Srácok nem félnek, és "bár a benzin mára drága, jut a tank lánctalpára".

  • Rogán Antal és Fukszos Lajos hasznot húz a tévé ostromából

    A Jobboldal Reménysége a Belvárosi Zsellérek segítségével legyőzi a kommunista fenevadat. Miért telepít gyepet a mocsárra a nem hazudós jobboldal és hogy néz ki a politikai pedofília? Riport a Szabadság térről.

  • Már kilencven felett van azoknak a száma, akikkel szemben az elmúlt napok rendbontásai miatt a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatást, a házi őrizetet vagy a lakhelyelhagyási tilalmat. Pénteken még 5-6 gyanúsított ügyében születik döntés.

    A gyanúsítások között elsősorban hivatalos személy elleni erőszak, annak minősített esetei és rongálás szerepelnek. Szombaton a Pesti Központi Kerületi Bíróságon és a Budai Központi Kerületi Bíróságon további 34 gyanúsított letartóztatásáról döntenek a bíróságokon. (MTI)

  • Az országos politikai napilapok közül legfeljebb egy jelentkezik különszámmal a hétvégén. Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője azt mondta, néhány órán belül eldöntik, készítenek-e vasárnap megjelenő számot. Csermely Péter főszerkesztő-helyettes úgy nyilatkozott, a Magyar Nemzetnél nem készülnek rendkívüli számra. Németh Péter, a Népszava főszerkesztője arról tájékoztatott, „valószínűleg nem lesz" rendkívüli megjelenésük, míg Szombathy Pál, a Magyar Hírlap főszerkesztője egyértelmű nemmel felelt a kérdésre. (MTI)

  • Az MIÉP tüntetésen az egyik felszólaló megvédte a Szabadság téri tömeget, hangsúlyozva: nem csőcselék volt a téren, nem történt fosztogatás, a "felkelők" pedig kifejezetten segítették a bajba jutott rendőröket. Szerinte folytatódik a hazugság, hisz akik a szovjet emlékműről levették a vörös csillagot, azon nem rongálók, hanem hősök, mert a vörös csillagnak el kellett tűnnie.

  • A kormányellenes tüntetéseken végsőkig való kitartásra buzdított a Jobbik debreceni elnöke pénteken délután a debreceni MSZP-székház előtt tartott demonstráción. A pártszékház előttmintegy ötvenen gyűltek össze és követelték Gyurcsány Ferenc és kormányának azonnali távozását. A Jobbik szerint hétfőn népfelkelés tört ki Magyarországon, de sajnálatos módon összemossák a békés tüntetőket az anarchistákkal.

    Követeléseik között szerepel, hogy "a szélsőséges MSZP-t és SZDSZ-t bíróság nyilvánítsa törvényellenesnek", és tagjaik soha ne indulhassanak választásokon. (MITI)

  • Gyurcsány Ferenc jól bírja a terhelést, csütörtök reggel még futni is elment, viszont keveset alszik - ezt mondta a kormányfő felesége Sárváron - írja a Hír Tv honlapja. Dobrev Klára szerint férje hihetetlen energiát fordít arra, hogy megértesse az emberekkel céljait.

  • A MIÉP Rákóczi téri gyűlésén békés szabadságharcnak nevezik azt, amit a Kossuth téren forradalomnak hívnak, jelentette tudósítónk. Gyújtó hangú szavalatok és kuruc nóták ("Ki kell az labancnak pusztulni egészen") után Zsinka László, a párt főpolgármester-jelöltje beszélt. Szerinte Gyurcsány az "anarchia szülőatyja", a balatonőszödi beszédről készült hangfelvétel kiszivárogtatása szándékos volt. Jelölttársát, Tarlós István szalonképtelennek nevezte, mert előre bejelentette, hogy győzelme esetén felkér két MSZP-s poltikust főpolgármester-helyettesnek.

    Felszólalt Schneider Tamás is, akit az MTV ostroma miatt a rendőrök előállítottak. Szerinte nem volt fosztogatás, nem a csőcselék foglalta el a tévét. Fájt látnia azt a szenvedést, amit magyarok - ostromlók és rendőrök - okoztak egymásnak, pedig "az idegen hatalmak elleni helytartók" a bűnösök. Egy ismeretlen szónok arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen különös: a Deák tér melletti SZDSZ-sátrat senki sem borította fel.


    Indul a MIÉP tüntetés

  • A Parlament előtt hatodik napja folyó demonstráción most egy-két ezren vannak. Egymás után következnek a beszédek, az emberek papírtányérból próbálják enni a gulyáslevest. Helyszíni tudósítónk szerint egyre komolyabb a hangosítás. Mint délután bejelentették, ezentúl esténként koncerteket is tartanak.

  • A Kossuth téren két szónok is foglalkozott a MIÉP délutáni tüntetésével. A Parlament előtti tiltakozást szervező Nemzeti Bizottmány két tagja is azt mondta: a MIÉP megmozdulásáról valószínűleg sokan átjönnek a Kossuth térre, de a MIÉP elnöke, Csurka István biztos nem szólalhat fel náluk.