Az egyik felszólaló 50 politikus nevét olvasta fel, akik szerinte az izraelita felekezethez tartoznak, és ez bizonyítja "hogy Magyarország nem antiszemita". A nevek között elhangzott Orbán Viktor, Horn Gyula, Kuncze Gábor és Dávid Ibolya neve is. A felszólaló a Fidesz elnökét kollaborációval is vádolta, miután szerinte meg tudná buktatni a kormányt, de nem akarja, hanem asszisztál nekik. (MTI)
A Magyar Nemzet főszerkesztője közleményt jutattott el szerkesztőségünkhöz Gyurcsány Ferenccel készült mai interjúnkkal kapcsolatban. A főszerkesztő szerint Gyurcsány Ferenc félreérthetően fogalmazott.
A Fidesz-nagygyűlés elmaradásával egy potenciális feszültségforrás megszűnt a piacon, azonban ez nem elég ahhoz, hogy feledtesse a feszültséggel teli magyar helyzetet.
A magyar belpolitikai helyzet, a miniszterelnök otthoni teendői miatt módosult Gyurcsány Ferenc kormányfő pénteki berlini látogatásának programja - értesült az MTI. A miniszterelnök Angela Merkel német kancellár meghívására tesz hivatalos látogatást a német fővárosban, ott-tartózkodásának idejét azonban - magyar kezdeményezésre - lerövidítették.
Gyurcsány Ferenc egy júniusi meghívásnak tesz eleget, s a kancellári hivatalban munkaebéd keretében találkozik vendéglátójával. Az MTI értesülései szerint Merkel és Gyurcsány mindenekelőtt a kétoldalú kapcsolatokról, továbbá európai uniós ügyekről folytat tárgyalásokat, különös tekintettel arra, hogy a jövő év első felében Németország tölti be az EU soros elnöki tisztségét. A magyar kormányfő tájékoztatást ad a jelenlegi magyarországi belpolitikai helyzetről, amelyet Berlinben nagy figyelemmel követnek, de amellyel kapcsolatban semmifajta német hivatalos állásfoglalás nem hangzott el.
A Fidesz elnöke szerint bűncselekmény történt, amikor meghamisították a költségvetés számait. Orbán Viktor a TV2-nek adott interjúban kijelentette, azt, hogy ezért a miniszterelnököt - aki a Fidesznek nem tárgyaló partner többé - terheli-e a jogi és pénzügyi felelősség úgy válaszolt, ezt majd a jogászok döntik el.
A pártelnök értékelte az elmúlt napok eseményeit is: „Nem világos számomra, hogy a rendőrök milyen parancsot kaptak hétfő éjszaka, megvédjék vagy magára hagyják az MTV-székházat?” – tette fel a kérdést. Mint mondta, „magam is bizonytalanságban vagyok azzal kapcsolatban, hogy milyen sötét játszmák folynak a háttérben”.
Az interjút teljes terjedelmében este 11-kor, a Tényekben sugározza a kereskedelmi csatorna.
A Nemzeti Felemelkedési Mozgalom képviselője petíciót ismertetett a Kossuth téri tüntetés résztvevőivel csütörtökön kora délután, amelyben azt javasolják, hogy "az országot mély gazdasági, morális és politikai válságba taszító kormány" leváltása érdekében a választók gyakoroljanak nyomást a "Gyurcsány Ferencnek asszisztáló parlamentre", és minden, de legalább 193 országgyűlési képviselő mondjon le, adja vissza mandátumát, hogy a köztársasági elnök új választásokat írhasson ki.
A dokumentum azt is tartalmazta, hogy az új parlament, illetve kormány megalakulásáig a Gyurcsány-kabinet legfeljebb ügyvezető kormányként működhessen. A petíció megfogalmazói azt is szorgalmazzák, hogy választókerületeikben demonstrációkkal kényszerítsék lemondásra azokat a képviselőket, akik maguktól nem hajlandóak erre, akár lakcímükön - amely nyilvános - adjanak át nekik petíciót. Csütörtökön kora este jelentették be a Forradalmi Nemzeti Bizottmány megalakulását is, amelyet a jelenlévő demonstrálók kézfelemeléssel erősítettek meg. (MTI)
Michael Tippin, a budapesti Tőzsdepalota kanadai tulajdonosa megerősítette, hogy cége, a torontói Tippin Corporation a vandál cselekmények ellenére fenntartja az ingatlannal kapcsolatos fejlesztési terveit, sőt további befektetéseket tervez Budapesten.
A vandál támadás nem befolyásolja Budapestről kialakított kedvező véleményüket, továbbra is olyan helynek tartják a várost, ahol érdemes a jelentős építészeti értékek megvásárlásába és helyreállításába befektetni. A Tippin Corporation 2006 januárjában vásárolta meg az egykori Tőzsdepalotát, a mai MTV székházat a Szabadság téren. Michael Tippin a székház megvásárlásának bejelentésekor arról számolt be, hogy 4,5 milliárd forintért vették meg az épületet az ÁPV Rt.-től.
Szilvásy György a hvg.hu kérdésére megerősítette, hogy szélsőséges csoportok érkeznek hozzánk külföldről, de számuk egyelőre nem ismert - olvasható a hvg.hu internetes portálon. A kancelláriaminiszter kifejtette, hogy az illetékes szervek együttműködtek volna az ellenzéki párt nagygyűlésének szervezőivel, de a felelősséget nem vállalhatták volna át, erre a törvények sem adnak lehetőséget.
Bombariadó miatt kiürítették az RTL Klub székházát, erősítette meg Kotroczó Róbert hírigazgató az Indexnek. A csatorna műsorai fennakadás nélkül mennek tovább.
Ha a szocialisták valóban komolyan gondolják azt, hogy a nemzet érdekét mindenek elé helyezik, akkor nekik is érdekük, hogy olyan kormány jöjjön létre, amely mind az öt párt bizalmát bírja - mondta Navracsics Tibor Balassagyarmaton lakossági fórumon.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kifejtette: a jelenlegi kormánynak le kellene mondania, hogy szakértőkből álló kormány alakulhasson, olyan tagokkal, akik mind az öt párt számára elfogadhatóak. Utána kell megbeszélni, hogy ez a szakértői kormány időben, tartalomban milyen mandátummal bír, és milyen program alapján fogja folytatni a tevékenységét - tette hozzá.
A Fidesz választmányi elnöke a Hír Tv-nek adott interjújában arról beszélt, hogy MSZP a választás után meneszteni fogja Gyurcsány Ferencet, akit az interjúban politikailag nem létezőnek nevezett. Kövér László szerint a magyar demokrácia még a román és a szerb demokráciánál is rosszabb állapotban van.
Azzal kapcsolatban, hogy miért vonták vissza a nagygyűlésre szóló felhívást, kifejtette, hogy olyan politikai ellenféllel állnak szemben, amelynek semmi sem drága, és ugyanez vonatkozik az utcán járkáló emberekre is. Kövér szerint egyre nyíltabb akció bontakozik ki a koalíció részéről, hogy korlátozzák a demokráciát.
Kövér abban is biztos, hogy szombaton annak ellenére sokan lesznek az utcán, hogy lefújták a nagygyűlést.
Egy picivel kevesebben, mint szerdán ilyenkor, de így is több ezren vannak a Kossuth téren – jelentette tudósítónk. A tömegben sok a fiatal.
A színpadon éppen Hegedűs Lóránt beszél, kissé összefüggéstelenül. A református lelkész szerint, ha most itt lenne még 7-8 millió abortált magyar magzat, sugárzó szívvel, lángoló zászlóval, megoldódna a helyzet. Mint mondta, ennek a reálpolitikai mozgalomnak a pokol kapui sem fognak ellenállni és feltámadunk a nemzethalálból. Feltámadunk, fel, támadunk, fel támadunk! Meg kell mentenünk egy halálra ítélt nemzetet, előre magyarok, előre katonák – zárta beszédét Hegedűs Lóránt, aki nagy tapsot kapott.
A beszédet az Egészséges fejbőr zenekar Ó, Magyarország, miért nem süt le rád a nap? című száma követte, majd egy kismama ment fel a színpadra, aki köztörvényes bűnözőként mutatkozott be, mert átsétált hétfőn a Szabadság téren.
Forradalmi Intézőbizottság megalakítását jelentették be azok a tüntetők, akik csütörtökön este összegyűltek Eger 56-os emlékművénél; a rendezvény egyik szónoka beszámolt arról, hogy a bizottság megalakításáról szóló dokumentumot a demonstrálók egy csoportja a nap folyamán a város közgyűlésen is felolvasta. A mintegy 100 ember részvételével megtartott demonstráción a helyi közgyűlés két szocialista országgyűlési képviselője, Nagy Imre polgármester és Török Zsolt lemondását követelték.
Egyre szilárdabbak a manipulációra utaló jelek. A magyar magatartás veszélybe sodorhatja az ország gyors csatlakozását a valutaunióhoz - nyilatkozta egy konzervatív EP-képviselő.
Az RTL Klubnál már annyi bombariadó volt (ld. 19:44-es hírünk), hogy nem lepődtek meg a mostanin sem – nyilatkozta az Indexnek Kolosi Péter programigazgató. A fenyegetés nem a tévéhez, hanem a rendőrséghez futott be. A csatorna már régen megoldotta, hogy ilyen helyzetekben külső helyszínről zavartalanul folytathassa az adást, így a nézők semmit sem érzékelnek a tévé székházában folyó eseményekről. Mint ismert, szerdán este fél nyolckor a Hír Tv-ben volt bombariadó, az épület kiürítése miatt a csatornán sokáig nem volt adás.
Dobrev Klára szerint Gyurcsány Ferenc bírja a terhelést, és bár keveset alszik, csütörtökön futni is elment.
Folyamatosan nő a tömeg a Kossuth téren, ahol a helyzet továbbra is békés. A szónokok egymást követik a színpadon, az emberek pedig felváltva skandálják, hogy "mondjon le" vagy "takarodj".
Egyenes választ igénylő kérdéseivel többször is zavarba hozta a kormányfőt az amerikai hírtelevízió riportere. Gyurcsány Ferenc szerint Nic Robertson nem érti helyesen a dolgokat.
Az emberek negyede szerint provokáció miatt ostromolták a köztévét, harmaduk azt mondja, a Fidesz áll a Kossuth téri tüntetés mögött.
A Kossuth téren a tüntetők egyik hivatalos politikai ügyvivőjének megválasztott Molnár Tamás beszédében többek között azt mondta, hogy "kiszabadítják a politikai foglyokat", "a kormány illegitim". A szónok a rendőröket arra szólította fel, hogy tegyék le a fegyverüket és "álljanak át a forradalom oldalára."
Nem találtak bombát a tűzszerészek csütörtökön az RTL Klub kereskedelmi televízió székházában - közölte a rendőrség. Egy ismeretlen férfi 18 óra 05 perckor felhívta a rendőrség 107-es segélykérő számát, és közölte, hogy felrobbantja az épületet - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A Rendőrségi Biztonsági Szolgálat tűzszerészei átvizsgálták a televízió székházát, de robbanószerkezetet nem találtak.
A Hírszerző információi szerint kiürítik az ATV X. kerületi épületét, miután tüntetők egy csoportja megindult a televízió székháza felé. A televízió egy munkatársa lapnak megerősítette: a BRFK-t délután értesítették; a televízióban jelenleg már csak a legszükségesebb technikai személyzet tartózkodik, a műsorkészítők már nem.
A Kossuth téri metró előtt két punknak kinéző srácot vitt el hátrabilincselt kézzel nyolc, sisak nélküli rendőr. Az intézkedők szerint a fiatalok a Nagy Imre szobornál rugdaltak szét valamit. A nézelődők - akik üvöltözve próbálták megvédeni a punkokat - azonban azt állítják, hogy csak szimplán részegek voltak.
Tudósítónk kiskunmajsai huszárokkal találkozott a Kossuth téren, ló nem volt náluk, de kék színű díszegyenruhában voltak. Mint mondták, ők nemcsak azért jöttek, hogy a lemondassák a kormányt, hanem azért is, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy a Külügyminisztérium megszüntette a tiszteletbeli kazah konzulátust.
A kun szövetség szerint a kazah-kun rokonságot Kazahsztánban az iskolában is tanítják. A társaság a tiszteletbeli konzulátuson keresztül tartotta a kapcsolatot „testvéreivel”, amelynek gazdag kulturális együttműködés volt az eredménye. A kiskunmajsai huszárok ez ügyben csütörtökön petíciót is átadtak a Külügyminisztériumban.
A Kossuth téri színpadon felszólalt a Magyar Nemzet újságírója, Torkos Matild, aki nagy tapsvihar mellett felsorolta újságja Gyurcsány-sztorijait, például az Apró-villa történetét. A nagycsaládos újságírónő - aki korábban a Magyar Hírlap gazdasági rovatának munkatársa volt - nem először szerepel politikai eseményen. Néhány éve a Fidesz Halászbástyánál rendezett március 15-ei gyűlésén lépett színpadra.
Torkos Matild után az egyik szónok megfújjoltatta a tömeggel Dessewffy Tibor szociológust, aki a Népszabadságban leszélsőjobbolizta a tüntetőket.
Az ATV műsorában Torockai László, a 64 Vármegye Mozgalom tagja, a Kossuth téren megalakított Magyar Nemzeti Bizottság egyik vezetője Kálmán Olga műsorvezető kérdésére a későbbiekben esetleg előforduló erőszakért felelősséget vállalt. Mint mondta, nem fognak több médiát megtámadni.
Az MTV székházának ostroma óta a rendőrség által országosan körözött Budaházy György beszélt néhány perccel ezelőtt a Kossuth téren, jelentette tudósítónk, aki szerint a férfi "gyújtó hangú" beszédet mondott, és kijelentette, nem ők a rendzavarók, hanem akik évtizedek óta az országot elnyomják.
Jóllehet az ATV épületét a rendészek több mint egy órával ezelőtt kiürítették, a televízió környéke csendes, tüntetőknek, randalírozóknak nyoma sincs, jelentette tudósítónk.
A Fidesz elnöke szerint sötét játszmák zajlanak a háttérben, és lehetségesnek tartja, hogy a negyedik napja tartó randalírozás a kormány által generált titkosszolgálati akció, vagy annak egy része. Orbán Viktor a két kereskedelmi csatornának adott interjúban továbbra is a szakértői kormány felállításának fontosságát hangsúlyozta.
Mint 22:52-es postunkban már jeleztük, a Kossuth téren egy körözött férfi is felszólalt. A rendőrség azonban nem avatkozott közbe, és mind ez ideig úgy tűnik, nem is fog. Schőn Péter, a BRFK szóvivője az Index többszöri kérdésére is csak azt az egy mondatot ismételgette, hogy a rendőrség a körözött személyek elfogása érdekében megteszi a szükséges lépéseket.