új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Gyurcsányt istenítik a cseh lapok

    A csehek remélik, nem tér vissza Orbán Viktor, Gyurcsányt pedig politikai hősnek tartják. Egy belga újság a reformok folytatását javasolja Magyarországnak, az AP hírügynökség szerint nő az esélye annak, hogy a kormányfő a posztján maradhat.

  • A három férfit szerdáról csütörtökre virradóra vették őrizetbe az Oktogonnál, mert nem tettek eleget a tömegoszlató rendőrség felszólításának, nem hagyták el a helyszínt. Az egyikük zsebében rugóskést találtak. Az egyik eljárás alá vont, aki egyébként önkormányzati képviselő, nem ismerte el a szabálysértést. Mint mondta, ő csak ácsorgott a rendőrsorfalnál, és nézelődött. (MTI)

  • Bokros tragédiától tart

    Bokros Lajos volt pénzügyminiszter szerint az államháztartási reform részleteiről még mindig nem tudni semmit, így 2007 is elvesztegetett év lehet. A megszorításoknak viszont nincs alternatívája, sőt, további elvonásokat sürget Bokros, aki szerint gondot jelent a bizonytalanság és a bizalmi válság.

  • Repülős támadás, idegen ügynökök: verziók a merényletinformációra

    Egy nappal azután, hogy a Fidesz-nagygyűlést titkosszolgálati információk miatt lemondták, már több verzió is kering arról, hogy mit mondhatott az NBH Kövér Lászlóéknak, ami meghátrálásra kényszerítette a pártot. A politikusok között terjedő magyarázatok között repülős támadás, idegen ügynökök diverzáns akciója és bevadult titkos szabadcsapatok is szerepelnek.

  • Zavargások játszásiból

    A huligán is csak ember, ő is szokott pihenni. Amikor hazatér a könnygázfüstös harcok után, kinyújtóztatja rendőrütlegektől törődött tagjait, és lemossa magáról a kockakövek porát, bizony alábbhagy a forradalmi hevület, és jólesik neki egy kis lazítás - játékajánló zavargások után pihenő huligánoknak.

  • "Üdvözöljük, hogy a Fidesz lemondta szombati nagygyűlését" - jelentette ki pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője, mert ezzel szerinte "szombatra Budapest megmenekült". Lendvai a sajtótájékoztatón megpróbálta lejátszani a HírTV egyik felvételét, amin szerinte látható, ahogy Goró Oszkár, a Fidelitas alelnöke, a párt XV. kerületi önkormányzati frakcióvezetője és a helyi közrendvédelmi bizottság tagja látható a tévészékház ostroma közben. A felvétel lejátszása nem sikerült, így csak Lendvai elmondásából tudhatjuk, hogy a férfi, akit Goróként azonosított, kezében kővel látható a képeken. Ez szerinte azért különösen érdekes, mert Goró választási programjában külön pontban foglalkozik a rákospalotai-újpalotai utak burkolatának felújításának.

    Hajdú László, a XV. kerület szocialista polgármestere büntető feljelentést tett Goró ellen.

    Steiner Pál, a Belváros szocialista polgármestere kihívóját, Rogán Antalt szólította fel arra, hogy határolódjon el Kerényi Imrétől, a Fidesz belvárosi elnökségi tagjától, aki a Kossuth téri rendezvény rendszeres felszólalója.

  • A kitartó Kossuth téri tüntetőkhöz semmilyen szakszervezet nem csatlakozott, a politikai ellenzék pedig a kormánykoalícióval ellentétben megosztott - hangsúlyozta pénteki helyszíni tudósításában a Le Figaro című francia napilap. A Libération című újság a tüntetések ultranacionalista jellegét emelte ki. A lap a Trianon-ellenes Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és az "antiszemitizmusáról híres" Hegedűs Lóránt volt MIÉP-es képviselő részvételét emelte ki.

  • Budaházy György egyelőre szabadlábon

    Budaházy Györgyöt az MTV székházának ostroma miatt szerda óta körözi a rendőrség. Budaházy ennek ellenére csütörtökön még felszólalt a Kossuth téren. "Ott, abban a közegben nem volt célszerű beavatkozni és kiemelni, más módon szerettük volna őt elfogni" - magyarázta a rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese, miért kell még mindig keresniük Budaházyt.

  • Elképesztő dolog, hogy egy fővárosi MIÉP-es képviselő is ott volt az MTV székházánál, amikor azt elfoglalta a "vandál csőcselék" - nyilatkozta Geberle Erzsébet fővárosi SZDSZ frakcióvezető-helyettes pénteken. Dancsecs György (MIÉP) utalva arra, hogy folyamatosan kijár a Kossuth téri tüntetésre is, közölte, hogy valóban ott volt az MTV székháznál, sőt be is ment, de tevőlegesen nem vett részt annak ostromában. Dancsecs elmondta, hogy kíváncsi szemlélődőként volt ott a tévészékháznál. Miután a rendőrök félreálltak, ő is bement az épületbe. Ekkor látott elszomorító és lelkesítő dolgokat is. Utóbbira példa, hogy látott olyan embereket is, akik fizettek az italautomatából kivett üdítőért. (MTI)

  • A forintnak betettek a válságok

    Az euró ára kis időre 277 forint fölé is került, a tőzsdeindex 300 pontot zuhant péntek délelőtt. A piaci mélyrepülésnek elsősorban belpolitikai okai vannak, de a helyzetet a brazil és lengyel válság is rontja.

  • A tanúvallomásokra várnak a rendzavarók perében

    Szünetet rendeltek el a három rendzavaró ügyében zajló tárgyaláson a rendőrök tanúvallomásai előtt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az egyik vádlott Bódis Endre, a MIÉP XX. kerületi önkormányzati képviselője, ő a csütörtök hajnali rendbontások során az Andrássy úton nem tett eleget a rendőrök felszólításának, nem hagyta el a helyszínt. A második vádlott egy amerikai-magyar kettős állampolgárságú főiskolás, aki fotózott az Andrássyn. Azért vihették be, mert maszkkal védte arcát.

    A harmadik vádlott egy recepciós, akit a Király utcánál vettek őrizetbe. A vádlott előállításának helyszíni tudósítónk is tanúja volt, a férfi a rendőrsorfal mögül érkezett, zsebében kést találtak.

  • Folyamatosan érkeznek az adományok a Kossuth térre. Egy magát magyarként hirdető üzletlánc egy raklapnyi ásványvizet, szolnoki gazdák 20 láda almát küldtek a tiltakozóknak, Alsónémediből pedig 20 zsák krumpli és némi házikolbász érkezett. A téren mintegy százan vannak, kis csoportokban tárgyalják az előző napi eseményeket. (MTI)

  • Nem fogalmazom a lemondási nyilatkozatomat, és nem is készülök erre" - mondta Gyurcsány Ferenc a londoni The Timesnak adott, a lap pénteki számában közölt interjúban. Gyurcsány szerint a szélsőjobboldal az, amelyik most túlfűti az ellene folyó kampányt, és a Fidesz vezetői is készültek erre a pillanatra.

    "Nem tudom, hogy ez konspiráció-e, de ezeket a demonstrációkat két hónappal ezelőtt kitervelték, és a társadalmat is mindinkább feltüzelték" - mondta. Hozzátette: az egyik jobboldali személyiség híres mondása szerint kommunista szalonnából nem lesz demokratikus sonka. "Én lennék a kommunista, miközben én vagyok az, aki a piaci reformok mellett érvel"

  • A Műcsarnok már tegnap bejelentette, hogy nem nyit ki, és a Szépművészeti Múzeum honlapján is az szerepel, hogy az intézmény szombaton technikai szünet miatt nem látogatható. A két múzeum a Hősök terén áll, ahova eredetileg a Fidesz szervezett nagygyűlést szombatra. A párt tegnap lemondta a nagygyűlést.

  • Péntek délelöttől a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kétszáz aktivistája felel a Kossuth téri tüntetés rendjéért, tudtuk meg a szervezőbizottság egyik tagjától. A tervek szerint a Magyar Nemzeti Bizottság 2006. szervezőbizottság tagjai szombatttól minden délután egy órakor nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak.

  • Gyurcsány Ferenc találkozott Angela Merkellel Berlinben. A kancellári hivatal udvarán elhangzott rövid üdvözlő nyilatkozatában Angela Merkel hangsúlyozta, hogy a jövő évi német európai uniós elnökségről, valamint európai politikai kérdésekről folytatnak tárgyalásokat. Ezen a területen - mint fogalmazott - rendkívül jó az együttműködés Magyarországgal. Gyurcsány Ferenc nyilatkozatában az Európai Unió alkotmányával, továbbá az energiaügyekkel összefüggő kérdéseket emelte ki a megvitatandó témák közül. (MTI)


  • A Fidesz és a Fidelitas is kizárta soraiból Goró Oszkárt, a párt XV. kerületi frakcióvezetőjét, aki egyúttal a Fidelitas alelnöki tisztét is betöltötte. Előzőleg Lendvai Ildikó az MSZP frakcióvezetője sajtótájékoztatóján bemutatott egy felvételt, amelyen az látszik, hogy Goró valamit a rendőrök felé hajít, Lendvai szerint ez egy kő volt.

    Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő viszont azt jelentette be sajtótájékoztatóján, hogy beszélt Goróval, aki azt állította egy üres sörösdobozt hajított a rendőrök felé, nem pedig követ. Tettét pedig az motiválta, hogy úgy látta, a rendőrök megütötték a Hír TV egyik munkatársát. Szijjártó azt hangoztatta rövid tájékoztatóján, hogy azért, mert a randalírozók közt egy katona is volt, nem gondolhatja senki, hogy a Magyar Honvédség rendbontók gyülekezete volna, így szerinte pártjáról sem lehet azt feltételezni, hogy hajígálók gyülekezete volna.

  • A Humanista Párt választási nagygyűlést szervez vasárnap délutánra, a Szabadság térre. A humanisták a körülbelül egyórás gyűlésen be akarják mutatni választási jelöltjeiket, javaslataikat, és terveiket. „A humanisták minden gyűlése békés és erőszakmentes, hisszük, hogy lehet más a lázadás!"- írják meghívójukban.

    „A jelenlegi esemény színhelyét hetekkel ezelőtt választottuk ki. A BRFK-val folyamatosan egyeztetünk. Amennyiben a Szabadság tér vasárnap is le lesz zárva, akkor valahol a közvetlen környéken lesz a nagygyűlés, valószínűleg a Battyány örökmécsesnél” – írják.

  • Többször is felröppent a hír a napokban, hogy őrizetbe vették Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökét, aki hétfőn a tévészékház elé vonulásra bíztatta a Kossuth téren egybegyülteket és be akarta olvasni petíciójukat, "Nem tudok arról, hogy Torockait őrizetbe vették volna, igaz csütörtök délután óta nem tudom elérni" - mondta el érdeklődésünkre Molnár Tamás, a Kossuth téri tüntetést szervező Magyar Nemzeti Bizottság 2006. egyik vezetője. Mint mondta, Toroczkai az elmúlt napokban "féllegalitásban él".

    "Dehogy tartóztatták le, épp most fürdik" - mondta Takács András, a Szabad Magyarországért Mozgalom elnöke, aki ugyancsak tagja a tüntetés szervező bizottságnak. Takács ugyanakkor valószínűsíti, hogy a rendőrség tervezi Toroczkai elfogását.

    Érdeklődésünkre Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány cáfolta, hogy Toroczkai elfogására készülnek. Mint mondta, Toroczkait nem körözik.

  • A Fidesz asszisztál az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérletekhez - jelentette ki az SZDSZ elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, amelyet online közvetítettek a liberális párt minden megyeszékhelyi irodájában.

    Kuncze Gábor hangsúlyozta: a kormány ellen tüntetők az alkotmányos rend megdöntésére készülnek, és szerinte nincs két tömeg, "ez az elmúlt idők legnagyobb hazugsága", mert ha nem lenne az egyik, akkor a bűnözőknek nem lenne mire rácsatlakozniuk.

    Emellett azt várják a Fidesztől, hogy zárja ki frakciójából az alkotmányellenes nyilatkozatokat tevő képviselőket, bontsa fel a szövetséget a MIÉP-pel és a Jobbikkal, és szólítsa fel az embereket, hogy fejezzék be a demonstrációt, menjenek haza, és a választásokon nyilvánítsanak véleményt - közölte.

  • A HírTV műsorában személyesen szólította lemondásra Gyurcsány Ferencet Hajós András. A korábban Demszky Gábor sajtósaként is dolgozó, liberálisként elkönyvelt zenész azzal indokolta, hogy éppen a Hír TV-ben olvassa fel elsőként közleményét, hogy ezzel is jelezze mondandója fontosságát.

    Mint mondta, ő maga is tudja, mit jelent egy ország előtt megbukni, ő maga is bukott már meg tévéműsorral. Gyurcsánynak szerinte igenis személyes felelőssége van a történtekért, hazugságáért. A kormányfő érvelésére, hogy csak ő tudja végrehajtani a reformokat, annyit mondott, hogy ha a csomag tőle függ, akkor az egy rossz csomag.

  • Két fiatal beugrott pénteken hajnalban a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) udvarába, a rendőrök elvitték, de aztán elengedték őket - mondta a BRFK.

    Vajda Péter, az NBH szóvivője korábban elmondta: a két fiatal az épületbe nem jutott be, csak a parkolóba. Az őrök feltartóztatták őket, a kiérkező rendőrök pedig igazoltatták és elvitték őket - tette hozzá.

    Szabó Illés elmondta: miután a bűncselekmény gyanúja nem volt megalapozott, a fiatalokat elengedték. A rendőrség tájékoztatása szerint az elszámoltatások során kiderült, hogy fiataloknak nem volt célja, hogy bejussanak a hivatal épületébe, és egyéb bűncselekményre utaló nyom sem merült. A távirati iroda más forrásból úgy értesült, hogy a fiatalok szükségüket végezni mentek a parkolóba. (MTI)

  • "Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az elmúlt napokban, többször is megrágalmazta Dávid Ibolyát, az MDF elnökét" - tartalmazza az ellenzéki párt közleménye. "Amellett, hogy felelős, tisztességes, demokrata politikus nem engedheti meg magának, hogy politikai ellenfeleit alaptalanul az antiszemitizmus és a hazugság gyanújába keverje, elfogadhatatlan, hogy ezt azért tegye, hogy saját felelősségéről elterelje a figyelmet" - áll a nyilatkozatban.

    A közlemény utal rá: Dávid Ibolya újságírói kérdésre, miszerint mit szól ahhoz, hogy Várszegi Gábor megvásárolta az FTC labdarúgócsapatát, azt válaszolta, az akkori kormány egyetlen nőtagjaként nem kíván beleszólni a hazai fociéletbe, mivel nem ért hozzá. "Alaptalan rágalmai miatt tehát Gyurcsány Ferencnek a független magyar bíróság előtt kell felelnie" - zárul a nyilatkozat.

  • Folyamatosan bírálják el a Pesti Központi Kerületi Bíróságon és a Budai Központi Kerületi Bíróságon a rendbontások miatt őrizetbe vettek ügyében benyújtott előzetes letartóztatási kérelmeket.

    Kilencvenöt ember ügyében határoz pénteken a nyomozási bíró - közölte Morvai Attila a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Közülük 35-tel szemben már döntöttek: 34 gyanúsítottnál elrendelték az előzetes letartóztatást. Egy ember esetében pedig házi őrizetet rendeltek el.

    A gyanúsítások között elsősorban hivatalos személy elleni erőszak, annak minősített esetei és rongálás szerepelnek. A meghallgatások folyamatosan tartanak, szombaton pedig további 34 gyanúsított letartóztatásáról döntenek a bíróságokon. (MTI)

  • A XV. kerület polgármestere feljelentést tett a tévé székház ostromában részt vett, az eset után a pártjából és a Fidelitasból is kizárt Goró Oszkár ügyében. Goró a XV. kerület Fidesz frakciót vezette eddig és Szijjártó péter közlése szerint nem követ, hanem egy üres sörös dobozt hajított a rendőrök felé.

    "Érkezett egy hasonló tartalmú feljelentés egy országgyűlési képviselőtől - mondta el Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője, hozzátéve: a Budapesti Nyomozó Ügyészség indított eljárást az ügyben. "A személy beazonosítása folyamatban van" - tette hozzá. Tafferner Éva, a BRFK helyettes szóvivője azt közölte: a szóban forgó felvételt csütörtökön továbbították az ügyészségnek. (MTI)

  • Gatyába rázzuk a rendőrséget

    Szomorú, mennyire elégtelen eszközökkel harcolnak rendőreink a mindenre elszánt felkelők ellen. Egyenruhájuk szakadt, pajzsuk egy lágyabb szellőre kettétörik, gázálracuk vagy van, vagy nincs. Összeállítottuk a tökéletes felszerelést, hogy a jövő tömegoszlatásaiban semmiképp ne maradjanak alul a rendőrök. Inkább vakuljanak meg a tüntetők.

  • Helytelenítette a Fehér Ház szóvivőjének helyettese, ha a népnek hazudnak. Dana Perinot nyilatkozata az első hivatalos amerikai reakció Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárgására és az azóta kialakult helyzetre. "Túl sok részletet nem tudok erről. Természetesen sohasem helyes hazudni a népnek egy demokráciában, de egyébként sem. És ez egy olyan dolog, amelyre a magyar népnek a rendelkezésre álló demokratikus eljárások révén kell választ adnia" - nyilatkozta. Perinot szerint a nép most ezt is teszi "ez idáig erőszakmentes módon" - jelentette az MTI.

    A Washington Post budapesti beszámolójából kimaradtak az éjszakai randalírozásokról szóló hírek, ugyanakkor a CNN Europe élőben mutatott képeket a tévészékház ostromáról. A CNN interjút is készített Gyurcsány Ferenccel.

  • Nic Robertson csütörtök esti Gyurcsány-interjúja a fő téma az elmúlt percekben a Kossuth téren. A hangulat helyszíni tudósítónk szerint békés, pár száz tiltakozó lézeng.

  • Az Index riportere kihallgatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt gyülekelező egyik húsz-harminc fős rendőri egység eligazítását. A parancsnok azt mondta az embereknek, egyelőre nem tudni pontosan, hova kell majd menniük, de szóba jöhet a hidak, a Magyar Rádió vagy Magyar Televízió védelme.

  • Orbán és Gyurcsány jövője a tét október elsején

    Török Gábor politológus szerint új politikára és új politikusokra lenne szükség, de a tehetséges emberek inkább más pályát választanak.