További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Az UD ügyvezetője szerint hamarosan komoly magyarázatra szorul majd, hogy milyen hivatkozással hallgatta le és őrizte meg az NBH két fideszes országgyűlési képviselő és az UD másik vezetőjének telefonbeszélgetéseit. Szilvásy György jelentette be kedden, hogy bizonyítható, hogy Kövér László és Demeter Ervin többször beszélt a megfigyelési ügybe keveredett UD Zrt. vezetőivel.
"Nem büntetőjogi kategória, hogy egy cég vezetője a Fidesz politikusaival beszél telefonon" - mondta Tóth az Indexnek a nemzetbiztonsági bizottsági ülés után elhangzott állításokra reagálva. A biztonsági cég vezetője biztos benne, hogy a szakszolgálat által rögzített beszélgetések nem függhettek össze egyik feljelentési tétellel sem.
Mint ismert az UD Zrt. két vezetőjét, Horváth Józsefet és Tóth Jánost, valamint az alkalmazottak közül, Morvai Tamást és a cég informatikusát Laborcz Sándor jelentette fel szeptember 10-én. Az NBH főigazgatója lőfegyverrel való visszaéléssel, államtitoksértéssel, több rendbeli számítógépes visszaéléssel és magántitok jogosulatlan megismerése gyanújával fordult a rendőrséghez.
Kövér és Demeter négyszer
Az Index információi szerint Kövér László és Demeter Ervin négy telefonbeszélgetése került a megfigyelési ügy dokumentációjába. Az egyiken Demeter Ervin érdeklődik Horváthnál, hogy tudna-e informálódni arról, Laborcz Sándor NBH főigazgató volt-e magánlátogatáson az utóbbi hetekben Moszkvában. Horváth is hívta találkozóra Kövért, de van olyan beszélgetés is, amely már az ügy kirobbanása után készült. Demeter hívta fel Bencze Józsefet, az ORFK vezetőjét, hogy figyelmeztesse, szerinte politikai célokra akarják felhasználni ebben az ügyben a rendőrséget.
Tóth kijelentette, hogy cége semmilyen megbízást nem kapott a Fidesztől, de ha fennállt volna üzleti kapcsolat, az sem adhatott volna indokot arra, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat ezt figyelje. A Horváth József illetve Kövér László és Demeter Ervin közötti beszélgetések régi személyes ismeretségük alapján folytatott magánbeszélgetések voltak, ezért Tóth szerint a hívások tartalmának rögzítse törvénysértően zajlott. Az NBH-nak értesítenie kellett volna a politikusokat, hogy telefonbeszélgetéseiket egy megfigyelési ügy kapcsán rögzítették. (Szilvásy György szerint erre azért nem került sor, mert a politikusok összefüggésbe hozhatok a cég megfigyelési ügyeivel. A miniszter szerint ilyenkor a törvény felmentést ad a politikusok értesítése alól.)
"Egyelőre úgy tűnik, hogy nem a feljelentésbe foglalt gyanú, hanem éppen az ügyfelei és kapcsolatai miatt figyelték meg a cégünket" - állította az UD-s ügyvezető. Tóth szerint a napok óta sorjázó vádakra eddig egyetlen bizonyítékot sem mutattak be Szilvásyék. A változatos megfigyelési vádak ellenére hivatalosan nem változott a feljelentés sem. Tóth szerint viszont az ügy alkalmas volt arra, hogy tönkre tegye a másfél milliárdos vállalkozást, amiért jelentős összegű kártérítésre kívánják perelni a felelősöket.