Tanúként hallgatnák meg a bennfentes ügyészt

2008.01.19. 16:00
Az Index birtokába került hangfelvétel és több szemtanú szerint egy ügyész, a Fővárosi Főügyészség jelenlegi szóvivője volt, aki tavaly szeptemberben egy tárgyalás után azt állította, tudja hogy kik voltak a rendőr tettesek, de nem ők ülnek a vádlottak padján. Az egyik sértett ügyvéde indítványozta a bennfentes ügyész tanúként való meghallgatását a másodfokú eljárás során. Az ügyészség még nem döntött, indít-e fegyelmi eljárást Varga Gergely ellen.

Fazekas Tamás ügyvéd, aki a Magyar Helsinki Bizottság jogsegélyszolgálata keretében látja el a kőbányai rendőrkapitányságon 2006. szeptemberében, megbilincselve, csapaterős bevetésről visszaérkező rendőrök által súlyosan bántalmazott Angel Mendoza sértetti képviseletét, beadvánnyal fordult az ügyet másodfokon tárgyaló Fővárosi Ítélőtáblához.

Az ügyvéd indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla tanúként halgassa meg Dr. Varga Gergelyt, aki jelenleg a Fővárosi Főügyészség szóvivői posztját tölti be.

Beadványában Fazekas az Index tudósításaira hivatkozik, melyek szerint az eljárásban 2007. szeptember 27.-én tartott tárgyalást követően, ahogy Fazekas fogalmaz, "egy ismeretlen személy, aki magát vagy ügyészként, vagy más értelmezésben rendőrként állította be", a tanúkkal szemben tett kijelentései mellett közölte, hogy tudja, kik az ügyben vizsgált bűncselekmény valódi elkövetői.

A beszélgetésnek Angel Mendozán túl résztvevői voltak a tanúként meghallgatott Kruchina testvérek, jogi képviselőjük, és az Index újságírója is.

Fazekas Tamás és Angel Mendoza az ítélethirdetés után

Az ügyvéd szerint "ezen férfi pontos személyazonossága iránt ekkor még ésszerű kételyek voltak támaszthatók, figyelemmel az általa elmondottak és állítólagos hivatása között feszülő nyilvánvaló ellentmondásra", ám az Index 2008. január 17-i cikke szerint azonos Dr. Varga Gergely fővárosi főügyészségi ügyésszel.

Az ügyész közvetett információkon alapuló, hangfelvételen is megörökített kijelentéseinek valóságtartalmát erősíti, hogy korábban a Budapesti X. és XVII. kerületi Ügyészségen dolgozott.

Fazekas szerint a hangfelvétel alapján egyértelműen megállapítható, hogy Dr. Varga Gergelynek az ügyben bizonyítandó tényről van tudomása. Feltehető, hogy Vargának a további, az eljárásban nem azonosított bántalmazó rendőrökről is tudomása van, hiszen Mendozát azonosítatlanul maradt rendőrök is ütötték, rugdosták, például az orrát tonfával eltörő rendőr személyazonossága máig ismeretlen.

Varga az elsőrendű, bizonyítottság hiányában felmentett vádlott büntetőjogi felelősségére nézve is releváns adatok birtokában lehet.

Varga Gergely (balra) a bíróság épületében a tanúkkal veszekedett

Fazekas Tamás indítványozta továbbá, hogy az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla bizonyítási eljárást és tárgyalást tartson, a Varga Gergely kijelentéseiről szóló hangfelvételt igazságügyi audio szakértő bevonásával vizsgáltassa, és a szeptemberi beszélgetésen jelen lévő személyeket tanúként halgassa meg.

A Fővárosi Bíróságtól, mint az ügyben első fokon eljáró bíróságtól azt kérte az ügyvéd, hogy tájékoztassa: milyen intézkedéseket lát szükségesnek az eljárásban meghallgatott tanúk vallomásai alapján felmerült hamis tanúzás bűntettével összefüggésben.

Rendőr tanú Lonsdale dzsekiben

"Félretéve a kérdés büntetőjogi aspektusait, ha valaki tudja, hogy nem az ül a vádlottak padján, akinek kellene, és információval rendelkezik a tényleges elkövetők kilétéről, akkor annak elemi erkölcsi kötelessége erről a tényről az illetékes hatóságokat tájékoztatni. Amennyiben ezt nem teszi meg, cinkossá válik egy ártatlan ember meghurcolásában, pályafutásának esetleges derékba törésében." - mondta Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke az Indexnek.

Kádár szerint ez az alapvető morális kötelezettség foglalkozásától függetlenül mindenkit terhel, megszegése azonban különösen visszás egy ügyész részéről, aki felesküdött a jogszabályok megtartására és megtartatására egy olyan intézmény munkatársaként, amely a magyar jogrendszerben a törvényesség egyik legfőbb őre.

Amennyiben tehát az Index cikkében foglaltak bebizonyosodnak, mondja Kádár, az ügyészségnek le kell vonnia a megfelelő következtetéseket, ha meg akarja őrizni a minimális hitelét olyan szervezetként, amely - az ügyészségi törvény szavaival - gondoskodik a természetes személyek jogainak a védelméről, és közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket.

"Az Index cikkben foglaltak beigazolódása esetén nagyon élesen vetődik fel azoknak a „rendőr kollégáknak" a felelőssége is, akik talán tudják, kik az igazi bántalmazók, de a védelmükben hajlandók „beáldozni" társaikat. Elég baj, hogy nem léptek fel a bűncselekményt valójában elkövető kollégákkal szemben, arra azonban végképp nincs mentség, hogy ezek szerint tétlenül nézték, miként ítéli - felfüggesztett - szabadságvesztésre ártatlan társukat a bíróság." - mondta a Helsinki Bizottság elnöke az Indexnek.

Az ügyészség még nem döntött

A tv2 pénteki híradójának nyilatkozva Bárándy György, az első fokon felmentett rendőr védője azt mondta, elfogadhatatlan, amit a Fővárosi Főügyészség szóvivője mondott, és hogy az ügyészségnek ki kellene vizsgálnia az ügyet. Csak az ügyészségen múlik ugyanis, hogy vádat emel-e Varga Gergely ellen.

A Fővárosi Főügyészség még nem döntött arról, hogy indít-e fegyelmi eljárást, és a Központi Nyomozó Ügyészség sem nyomoz, ők a Fővárosi Főügyészség eljárására várnak, az Indexen megjelent hangfelvétel alapján nem indítanak vizsgálatot.

Felismerték a szóvivőt

Tavaly szeptember 27-én a Fővárosi Bíróságon a kőbányai rendőrkapitányságon 2006. szeptemberében történt rendőri bántalmazások ügyének első tárgyalási napját tartották. A tárgyalás után Varga több szem-, és fültanú - köztük az Index újságírója - jelenlétében azt fejtegette, hogy nem vitatja a bántalmazások tényét, de szerinte az egykori őrizetesek csak az őket ért sérelem miatt vallottak a rendőrökre.

Azt is mondta, hogy bennfentesként pontosan tudja, hogy kik voltak a rendőr tettesek, de a tárgyaláson nem ők ültek a vádlottak padján.

Varga Gergely a Fővárosi Főügyészség szóvivői posztját 2008. január elseje óta tölti be, és ebben a minőségében nyilatkozott egy televíziós hírműsorban, amikor a szeptemberi szóváltás szemtanúi felismerték.

A szóvivő az Index érdeklődésére elismerte, hogy ő "beszélgetett" a tanúkkal annak idején, ám szerinte hangoskodás, fenyegetőzés nem volt, bennfentes állítások nem hangzottak el, csupán magánbeszélgetésről volt szó.

Az Index birtokába került hangfelvétel ellentmond Varga verziójának. A hangfelvételen Varga és a tanúk beszélgetnek, és Varga azt állítja, hogy nem az elkövetők ülnek a vádlottak padján, ezt ő rendőr kollégáktól tudja.

A rendőrök hamisan tanúskodhattak

Angel Mendoza, az egyik sértett az Indexnek nyilatkozva azt mondta, kész nemzetközi bíróság elé vinni az ügyet, mert az őt bántalmazó, általa felismert rendőrt nem ítélte el a bíróság.

Angel Mendoza tanúvallomást tesz

Az ügyet tárgyaló Cserni János büntetőbíró a bántalmazás tényét bizonyítottnak látta ítéletében, bizonyítottság hiányában mentette fel a két rendőr vádlott egyikét. Az ítélet indoklásában azt is kimondta, hogy a rendőrök egy része biztosan hamisan tanúskodott az ügyben.