Pénzért is vásárolnának dokumentumokat a Medgyessy-vizsgálathoz

2002.07.10. 17:22
Akár pénzért is vásárolna dokumentumokat a Medgyessy Péter kémelhárító múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnöke. Balogh László, MDF-es képviselő nagyon kemény, de korrekt vizsgálatot ígért a miniszterelnöknek, és azt is bejelentette, hogy amennyiben nem sikerül lezárni a kutakodást, szeptemberben újra indítványozzák a munka folytatását. Közben érdemi munka nélkül fejezte be első ülését a rendszerváltás utáni kormányok tagjainak az 1990 előtti állambiztonsági szolgálatokhoz fűződő esetleges kapcsolatát vizsgáló parlamenti bizottság.
A Medgyessy Péter múltját vizsgáló testület hétfőn tartja első ülését, a rendszerváltás utáni kormányokat átvilágító bizottság pedig szerdán kezdte meg tevékenységét.

Kemény, de korrekt

Az MDF-es Balogh László, a miniszterelnök kémelhárító múltját feltáró bizottság vezetője kemény, de korrekt vizsgálatot ígért. A képviselő elmondta, hogy külső szakértők, a jelenlegi titkosszolgálatok szakemberei bevonásával végzik majd a feltárást. Balogh hozzátette: olyan személyek jelentkezését is várják telefonon, írásban e-mailen, akik érdemben segíteni tudják a feltáró munkát. A bizottság vezetője a miniszterelnöknek felteendő kérdéseket is vár a nagyközönségtől, valamint reméli, hogy magánemberek is eljuttatnak a bizottsághoz olyan dokumentumokat, amelyek perdöntőek lehetnek a vizsgálat során.

Privatizált dokumentumokat várnak

Itt az idő, hogy az egykor privatizált dokumentumokat civilek felajánlják - jelentette ki Balogh László. A bizottsági elnök az Index kérdésére hozzátette, nem zárkózik el attól sem, hogy a bizottsági költségvetés terhére akár pénzt is felajánljanak fontos dokumentumokért. Az elnök szerint elkerülhetetlen lesz Medgyessy Péter meghallgatása is, és felmerült, hogy a kérdésben felveszik a kapcsolatot az orosz titkosszolgálattal is. Balogh, aki szerint a bizottság számára augusztus 15-ig biztosított vizsgálati idő nem elég a kutatás lefolytatására, bejelentette: ha nem tudják befejezni a vizsgálatot, szeptemberben kezdeményezi a munka folytatását.

C típusú akadály

A másik, a rendszerváltás utáni kormánytagok érintettségét vizsgáló testület első munkanapján azért nem tudott lényeges kérdésekről dönteni, mert egyik tagjának, Simon Gábornak várhatóan csupán a jövő hét elejére fejeződik be a nemzetbiztonsági átvilágítása. Ezért a bizottság a szerdai ülésen a munkarendről és az esetlegesen felmerülő kérdésekről tárgyaltak. Az már biztos, hogy első lépésként Mécs Imre, a bizottság szabaddemokrata elnöke levélben fordul a miniszterelnöki hivatalt irányító miniszterhez. Mint egykori, illetve jelenlegi munkáltatótól, a MeH-től kéri a bizottság a kormánytagok hivatalos listáját. Ezt követően tájékoztatják majd az érintettek arról, hogy múltjukat ilyen szempontból vizsgálják. Szintén levélben kérik a Történeti Hivatalt, a Belügyminisztériumot, a honvédelmi tárcát, illetve a Miniszterelnöki Hivatalt, hogy gyűjtsék össze a bizottság számára a munkájukhoz szükséges dokumentumokat.

Honnan kezdjük?

A bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjai egyelőre nem tudtak megállapodni arról, hogy 1990-től kezdődően - ahogy a szocialisták javasolják - vagy pedig a jelenlegi kormánytól időben visszafelé haladva vizsgálják a kormánytagokat az ellenzék javaslatának megfelelően. Nincsen válasz még a fideszes Répássy Róbert felvetésére sem, aki arra várt választ, hogy miként foglalkozzon a bizottság a már elhunyt egykori kormánytagokkal, illetve, hogy miként egyeztethető össze a testület munkája az átvilágító bírók tevékenységével. Abban viszont egyetértés volt, hogy valamelyik következő ülésre az egykor állambiztonsági szervezetekkel kapcsolatos fogalmak tisztázása érdekében hívják meg a kérdés szakértőit, például Kendi Jánost, ille3tve Varga Lászlót. Eldőlt az is, hogy a bizottság következő ülését jövő héten, várhatóan kedden tartja.