Több tízezer hektár erdőt zabáltak fel a hernyók
További Bulvár cikkek
A hernyó lassú állat, de liftezik
Az Index Hernyó- és Intelligens Földönkívülieket Kutató Szakosztálya a kirajzás végén azt tapasztalta, hogy a Balaton északi partján vezető 71-es úttól pár kilométerrel feljebb már kopaszok a tölgyesek, a fekete ágakon a halálra ítéltek nyugalmával kifejlett hernyók rágcsálják a maradék leveleket. Azok a példányok ugyanis, amelyek nem bábozódtak be, már nem érik meg a lepkekort.
"Mindent elpusztítanak, ez a lényeg. És még az a lényeg, hogy liften közlekednek. A hernyó ugyanis lassú állat, nem tud gyalogolni egyik faluból a másikba. Ezért felmászik a fára, leereszt egy fonalat, és várja a szelet, ami elrepíti" - enged bepillantást az állatok szabados életmódjába a veszprémfajszi Tölgyfa kocsma törzsvendége, Sepsi Imre (Lásd még a keretest!). Sepsi úr még hosszan ecseteli a kártevők szokásait, és megtudjuk azt is, a településen a falunap is elmaradt a hernyók miatt, miután a kukacok ellepték a helyszínként szolgáló játszóteret, és nyálkás réteggel borították be a korábban gyerekzsivajtól hangos padokat, mászókákat.
"A hernyók sokkolták az embereket. A feleségem sírva hívott föl, hogy csináljak valamit, az egész ház fekete. Mi férfiak meg egymásnak telefonáltunk, hogy ki milyen mérget használ ellenük" - számol be a hetekig tartó invázió legsötétebb pillanatairól Zsernoviczky Tibor, a hernyók által leginkább sújtott falu, Hidegkút polgármestere. A 420 lelket számláló falu első emberének présházából nézünk le Balatonfüredre és Csopakra, az erdők körös-körül feketék, mintha márciust írnánk.
Csúszós utak, dühös vakarózás
A hernyóinvázió miatt előfordult, hogy a nyálkás úttestről az árokba csúsztak az autók. Megnövekedett az orvosi rendelők forgalma is, mivel a hernyók szőre a bőrön allergiás tüneteket, csípő, viszkető érzést okoz.
Minden idők legnagyobb vegetáriánus zabálása a szemtanúk elmondása szerint egyébként igen gusztustalanra sikeredett. Az utakat, a házakat beborították a rajzás elején még csak milliméteres nagyságú hernyókölykök milliói, a fákról potyogtak le és folytak szét az aszfalton. Volt, aki mozgó trágyának nézte a bekötőutakon hadrendbe sorakozó hernyólégiókat, ahogy nyálkás vonaglással haladtak előre. Esernyő nélkül nem lehetett az utcára menni, a fejekre került kukacok megkapaszkodtak a hajszálakban, kisebb nyomásra pedig már elkenődtek, bióhajzseléként fixálva a szerencsétlenül jártak frizuráját.
Az általános vélekedés szerint alig használt valamit, hogy a Növény és Talajvédelmi Szolgálat mintegy ötezer hektár erdőt permetezett le, a jó erőben lévő, hatalmas étvágyú hernyókat nem sikerült megállítani. "Mondtak itt midenfélét, de csak a külön engedéllyel, szigorú feltételek mellett használható Unifos nevű keverék ölte meg őket azonnal" - panaszolta Zsernoviczky, akinek nemcsak a gyümölcsösét, de még a tujáit is felzabálták.
Segítséget kérnek
"Amilyen gyorsan jöttek, három hét múlva el is tűntek a kártevők" - számol be Zsernoviczky. A polgármester szerint az első csatát megnyerték azzal, hogy végre eltűntek a gyapjas pillék hernyói, de a háború még hátra van. "Megesznek minket ezek a hernyók jövőre, ha nem fogunk össze a védekezéshez"- jelenti ki a polgármester. A hernyóinvázió okozta károk felszámolásának lehetőségeiről éppen szerdán este tanácskoztak a tizenhárom falut tömörítő kistérség polgármesterei.
A megbeszélésen jelen volt Mesterházi Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára is, aki elsősorban parlamenti képviselőként akar lobbizni a térségért, 2006-ban pedig mint egykori veszprémi ebben a térségben indul a választásokon. Az Index kérdésére Zsernoviczky az ülés után elmondta, javaslata alapján a polgármesterek levélben fordulnak az állami szervekhez, segítséget kérve a 2005-ös védekezéshez.