Mortimert bevitték a börtönbe

2007.11.20. 19:53
Szeptemberben ítélték el 3 év 10 hónapra azért, mert 2005 nyarán a Moszkva téren egy karddal átszúrt egy fiút, akivel vitába keveredett. Körözést adhatnak ki ellene. A fiatalember nem jelentkezett önként, lakásából vitték börtönbe.

Nem vonult be a börtönbe kedden délután 4 óráig a Mortimer néven ismert fiatalember, akit szeptember 26-án emberölés kísérletéért 3 év 10 hónapra ítélt a Fővárosi Ítélőtábla. Mortimert végül kedd este saját lakásából vitték a rendőrök a börtönbe.

Kedden reggel kilenc órakor kellett volna jelentkeznie a Nagy Ignác utcai börtönben, de ezt nem tette meg.

A bíróság szeptemberben kimondta, hogy 2005 májusában az akkor 17 éves Mortimer a fővárosi 21-es buszon 80 centiméteres kardjával átszúrta egy 15 éves roma fiú testét, aki életveszélyesen megsérült.

A vádlott azzal próbált védekezni, hogy a karddal átszúrt fiú fenyegette, és véletlenül sebesítette meg őt, amikor megbotlott a hirtelen mozduló buszban. A Fővárosi Bíróság a védekezést nem fogadta el, 3 év 10 hónap börtönre ítélte jogerősen Mortimert.