Még mindig nem mentették fel Kaiser Edét

2009.04.15. 10:29
Kaiser Ede perújítási ügyében a bíróság által tervezett ítélethirdetés helyett el kellett napolni a tárgyalást szerdán a Fővárosi Bíróságon, mert Kaiser védője elfogultsági kifogást nyújtott be a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla ellen. A tárgyalás az elfogultsági kifogás elbírálása után folytatódhat csak, időpontját később tűzik ki.

Miután Kaiser Ede jogerős ítéletét követően kézre kerültek a móri bűntény feltehetően valódi elkövetői, Kaiser védője, Dezső Antal perújítással kezdeményezte, hogy mentsék fel védencét a több emberen elkövetett emberölés vádja alól.

A perújítási tárgyalás végéhez közeledve Szebeni László büntetőtanácsa szerdán ítéletre érettnek látta az ügyet, de Dezső Antal védő elfogultsági kifogással élt a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla ellen többek között azért, mert Kaiser Ede kártérítési pert kezdeményezett a Fővárosi Bíróság ellen.

A szerdai tárgyaláson az ügyész azt kérte, hogy a bíróság hallgassa meg újra az igazságügyi orvosszakértőt és a fegyverszakértőt a móri vérengzéssel kapcsolatban. Erre a védelem úgy reagált, hogy az ügyészségnek már régen ejtenie kellett volna a vádat Kaiser Ede ellen.

A móri vérengzés ügyében döntésre csak a Legfelsőbb Bíróságon lezajló, az elfogultságot vizsgáló, hosszasnak ígérkező procedúra után kerülhet sor. Az új tárgyalási nap időpontját csak később tűzik ki.